Az utóbbi pár évben a hazai folyóiratok helyett inkább angol újságokat vásároltam. Ennek sok oka van, amiket most hadd ne részletezzek. A lényeg, hogy azoknál a jóembereknél visszatérő momentum hogy munkába menet-jövet némi terepet illesztenek a napi penzumba.
Az átlagember számára mocskosul perverz dolog korán reggel bringázni (kollégáim szerint az se normális aki hatra jár dolgozni), de szerintem vannak előnyei. Péel nincsen senki az erdőben, így bátrabban lehet menni. Mivel még csend van (ilyenkor a csendnek is frissebb íze van), nagyobb eséllyel lehet nyulat, őzet, vaddisznót látni, ami élmény - legalábbis amíg nincs fizikai kontaktus. S nem elhanyagolható az úton csillogó vagy a leveleket csóvákban áttörő hajnali napfény, a harmat illata vagy az ébredő város látványa.
Amíg Vácon laktam, a reggeli terepezés az útba eső párszáz méteres földutakra, vagy a bringaút melletti füves területre szorítkozott. A dunakeszi tecsó megépülte előtt a bevezető út mellett is volt egy jó kis szekérút, valamint a lóversenypálya után a kápmegyeri aluljáró előtt van egy kis üdítő színfolt, ami oldotta a Vác-Bp távok egyhangúságát. Elborult pillanataimban pedig korábban keltem, s a csodás Fenyves-hegyen keresztül átmentem Verőcére, s onnan vonatoztam be dolgozni. A legextrémebb pedig hogy szintén korán keltem, első vonattal be Pestre, Istenhegyin fel, majd Normafa - Jánoshegy - sárga jelzés - Budakeszi út, s frissen be dolgozni.
De ezek valahogy mind kerülőket jelentettek, ami miatt nagyobb rendszerességgel nem bírtam magam rávenni. Így inkább a munka utáni gyors körök kerültek előtérbe. Amikor tavaly életmódváltás történt, a lakáskereséskor finoman mozgott bennem, hogy közel kéne lakni a hegyekhez. Aránylag sikerült. Melóhely a város másik felében (17km), de mintegy plusz fél óráért nagyon jó kis reggeli túrát sikerült keríteni. Következzék tehát a mű, melyet bécsi látogatáskor bárkinek melegen ajánlok (a teljes kör bejárása várhatóan pár hét múlva lesz, mivel a visszaútra a korábban posztolt csemegéket lehet felfűzni).
Tehát valahogy ki kell jutni Neuwaldeggbe, amire a Neuwaldegger Straße tökéletes: még a városban ízelítőt kapunk a meredek szőlődombok látványából. A villamos végállomása után az út könnyed emelkedőbe fordul, én meg a körforgalomnál jobbra. Itt érdemes a hivatalos bringaútra váltani.
A házak hamar elmaradnak, s árnyas erdő szélén halad az út. Tessék figyelni, mert úgy 500m után jobbra lesz egy kis fahíd, ami mögött a sárga jelzésre lehet áttérni.
 |
| Neuwaldegg |
Természetesen tovább felfelé, az úttal párhuzamosan. Rövid technikás, gyökeres kaptató, majd kellemesen felfelé húzó singletrack vezet a Höhenstrasse nagy kanyarjához.
 |
| Mindig csak a sárga úton... |
A makadámút megkerüli Salmannsdorf nyúlványát, s felkapaszkodik a Hauserl am Roan nevű házhoz. Ezt nehéz elvéteni, mert jobbra kilátás, balra fenn ház és parkoló. Az S-kanyar után azonban van egy erdészeti sorompó, ahol át lehet térni a földútra, így a házig tartó utolsó párszáz métert újra terepen lehet megoldani.
 |
| Sorompónál be, majd jobbra az úttal párhuzamosan |
 |
| Panormabámulda |
 |
| Az első lejtő kezdete a Hauserl am Roan mögött |
Nekem eddig bő tizenegy km, így itt röviden megpihenek, eszek pár falatot, majd a ház mellett balra tartó kék jelzésen pillanatok alatt lezúzok a következő házhoz, mely a Grüß-di-a-Gott-Wirt nevet viseli.
Innen jó pár élvezetes dolog indul (legszebb a
Schützengraben lejtője), de az autóút keresztezése után a ház bal oldalán induló keskeny aszfalton karikázok felfelé az erdőszélig,
 |
| Grüß-di-a-Gott-Wirt |
ahol a jobbkanyar után a Höhenstraßéval párhuzamosan halad egy erdészeti út.
 |
| Hagyjuk az aszfaltot másnak... |
Ezen egészen a hídig zúzok, ami alá jó kis csúszós-köves-gyökeres lejtőn bukik le a zöld jelzés. S itt a móka, híd alatt a másik híd, balra át rajta, át a nagy híd alatt, s adj neki a kiváló ritmusú kék jelzésen. Itt is lesz majd egy betonhíd, ami után két kis huplival újra megvan a Höhenstraße.
 |
| Híd alatt, a híd alatt... |
Át rajta, ne szarozzunk. Rövid makadám, majd éles balkanyarral fel a mélyút bal szélén levő gyökereken a piros jelzésen (a térkép szerint ez is kék, de piros).
 |
| Az éles kanyar után felfelé. Igen, az a kis hupli az emberkéktől balra. |
Rövid tekercselés után tisztás, kereszt, pad (Kreuzeiche). Itt rendezem a táskát, ruházatot, majd jön a legjobb rész. Innen már csak lefelé van.
 |
| Ott az a pici a kék nyíl mutatja |
 |
| Kreuzeiche |
De még milyen! A padnál állva balra a kereszt, jobbra egy széles út jön kicsit fentről, és előttünk enyhén jobbra szekérút húz lefelé (kék jelzés, tábla szerint arra van Grinzing). Na, ő az én nagy barátom mostanában. Ragyogón kanyarog, és a kezdeti füves szekérút egy kanyar után vált közepes erdei úttá, majd egyre szűkebb és kövesebb és kanyargósabb lefelébe. Hajnalban egy dolog mókás, hogy egy vaddisznó épp az út mellett szokott aludni, s eddig kétszer sikerült felriasztanom. Gondolom a találka mindkettőnk adrenalinszintjét megnyomta.
Az aszfaltra nehéz rázuhanni, mivel az ösvény vége párhuzamba fordul ráadásul ahogy illik, a vége a legélvezetesebb (értsd nagyon szűk, köves és meredek). Az útra érkezési iránynak megfelelően tovább az aszfalton lefelé (Krapfenwaldgasse), majd a focipálya utáni parkoló felső felében levő sorompónál még egy kis utolsó földút:
 |
| A parkoló felső fele lentről |
 |
| Krapfelwaldgasséról a Wildgrubgasséhoz |
 |
| Átmenet a Wildgrubéhoz |
Ez szintben átvezet a Wildgrube völgyébe, miközben jobbra szőlők és panoráma, majd az erdőben egy-két rövid durvább hupli lefelé, híd, és máris megvan a Wildgrubgasse, ami
első bécsi kerekezésem óta szívembe lopta magát.
 |
| Wildgrubgasse |
 |
| Levezetés |
Ez egyenesen levisz a macskaköves Kahlenbergstraßéra, ahonnan már csak hat és fél kilométernyi könnyed kerekezés van hátra a szigeten, s a parti bringaúton ahhoz hogy kedvesen mosolyogjak a portásra, aki lassan már megszokja, hogy néha egy csuromvizes csupakosz emberkének kell ajtót nyitnia.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése