No excuses
Ahogy azt már a nagyok is megénekelték . Van nekem egy kollegám. Semmi extra, nyugdíj előtt pár hónappal; általában kicsit maga elé meredve létezik, de bármikor kicsattan belőle a csendes jókedv. Ő volt az aki tavaly télen megmutatta hogy lófaszjóska vagyok nem tökös gyerek. Mert amikor én besokalltam a mínuszkilenctől, ő akkor is letekerte a maga napi tizen kilóméterét. Autója hobbiból van, valami régi amcsi cápa lehet - mert Bécsben minek autó, mikor jó a közlekedés. Bringája minimum öt lehet, azokkal jár. A nyári monszunokban nevetve emelte fel a szandálját: water in, water out. Egy reggel épp valamelyik jeges kalandomat meséltem, miközben tett-vett az asztalon. Kisvártatva átnyújtott egy csomagot: ezt neked adom, nekem van egy másik. Tök jó - folytatta -, tükörjégen is kiváló... zzzzzzzzzzz - utánozta a karmok hangját amint a jégbe vájják magukat. Azt elfelejtettem megnézni, hogy a cinkos mosoly ott volt-e a szemében.
