38,5/1665 - Weinsteinbike Strecke

Mint mindennek, ennek is van előzménye. Meg lesz utózmány is. Az előzmény, hogy lesz egy verseny Melk mellett s kitaláltuk nézzük meg a pályát. Az utózönge kitalálható. Olvasható meg majd valamikor... 

A hivatalos pályaadatok tiszteletet parancsolnak: harminchét km-re 1700m mászás jut. Csak viszonyításképp a Gázló ezt a mászást majd háromszor ekkora távra húzza szét, a Mátra középtávja 57km alatt nem mászik ennyit; a Buda Maraton két köre a számok alapján kicsit könnyedebb - de már összemérhető. És két napja azt nem vállaltam be.

Szerencsére a fenti gondolatsort utólag futtattam le, ennek köszönhetően reggel bepakoltunk Christian autójába, és bő óra múlva kipakoltunk Mühldorfban. Az eső lógó lábát nehéz volt ignorálni, de megoldottuk.

Mühldorf a helyi Dunakanyarban van, Melktől északra a Duna másik felén. A környék gyönyörű, így kicsit bántam hogy nem hoztam a komoly fotógépet. Ez a kesergés az első emelkedőn elmúlt. A telefon nem ad annyira jó képet, de két kilóval könnyebb.

A verseny teljes egészében a hivatalos Weinsteinbike mountainbike útvonalat használja. Tehát a túra arra is jó volt hogy megtudjam mi az itteni elképzelés az mtb-ről. Elvileg öt hegyet kell megmászni, ebből az utolsó a legnagyobb. Szép kilátások...

A falu kellemes lejtője erélyes balossal fordul hegynek felfelé. És itt eldőlt a nap kérdése: a magasságmérő gyorsan kúszott felfelé. Majd kicsit enyhült és kifújtuk magunkat.

Fél kilométernyi 18%-os emelkedővel kezdeni nem korrekt de meggyőző. És az enyhülés után hasonló szakaszokkal teletűzdelve kúszott fel az út a Bärenwände tetejére:

Mtb? Arra!

Az alábbi kép egy kanyar kitérőjéből készült, de kicsivel feljebb egy kedves vadászkunyhó tövéből hasonló a látvány. Ráadásul az a csúcs.

Az első hegy megvan. 4,5km táv, 50perc, 450m mászás. Ha ilyen lesz a többi is, én kihagyom a versenyt - morfondíroztam.

A szintrajz alapján azt a tervet gondoltam ki, hogy a mászások közti lejtőkön pihenek kicsit. Nos, ez a terv is dugába dőlt az első métereken:

Szinte pillanatok alatt zuhantunk Mühldorf felső részére, mindezt őrületesen kimosott köves, gyökeres utakon. S mintha ez nem lenne elég, a reggeli eső maradéka patakként zubogott lefelé a kerekek alatt.

Niederrana - Szent Margaréta

A Fohra hegy a következő, amit szinte észre sem vettünk. Legalábbis a lejtő egyáltalán nem rögzült a memóriámban. Lehet hogy azért mert aszfalton történt.

Eichberg után az alattomos emelkedőt azonban egy életre megjegyeztem. Szép virágosan kezd,

aztán egy ránézésre szép singletrack húz felfelé. De ez most nyálkásan sáros volt, ami nem segítette a haladást. De ezt hamar feledtette pár szál nyírfa,

és a még csúnyább felmenet a Wolfsbühelre. Az alábbi kép jobb oldalán, az erdőhatáron. Igen, jól látszik hogy nem látszik az ösvény.

 A következő lejtőt megjegyeztük. Szintén köves erdészeti út, levezet Amstallba. Ahonnan hosszan kanyargó út vezet a Weinbergre:

Annyira hosszúnak tűnt, hogy el is bizonytalanodtunk: csak nem az utolsó hegyen vagyunk? De nem. Nemsokára újra lejtőnek fordultunk. Ahol megtudtuk hogy errefelé az mtb-be a downhill szakágat is beleértik.

Mélyút. Keresztmetszete cirka három méter átmérőjű körív. Alja dinnyényi kövekkel van megszórva, köztük szokás szerint patakként ömlik a víz. A széle elvileg jó lenne, de annyira ferde hogy lecsúszik róla a kerék. Ez a terep meghaladja a képességeinket. Arra azért kíváncsi lennék hogy versenyen ezt a szakaszt miként oldja meg a mezőny eleje.

Trandorfba már vékony aszfaltcsík visz, ahonnan már csak fel kell mászni a Jauerling majd ezer méteres csúcsára.

Háttérben a Weinberg

Dacára a több mint ötszáz méternyi mászásnak, ez nem volt vészes. Na jó, voltak szakaszok melyek felveszik a versenyt Gül Babával, de összességében nyugodt, kitartó tekercseléssel megoldható.

Odafent eldiskuráltunk, hogy ha a szervezőknek van némi érzéke a marketinghez, akkor a záró szakasz szép lesz. Így is történt. A csúcstól kicsit visszafelé agyon van táblázva a kis ösvény. A felső szakaszok szinte sírnak a Gópróért, aztán meredek és köves-gyökeres lesz - de csak annyira hogy ne lehessen száguldani rajta. Ésszel ragyogóan végig lehet tolni.

Sajnos ez az idilli állapot a lejtő alsó felén aszfaltba vált, amely matériában nem bízok. Főleg ha vizes levelekkel van teli. Azért a nyíltabb szakaszokon sikerült 60km/h-ra tornászni a sebességet...

A parkolóban leporoltuk a cuccot, átöltöztünk és hazatértünk.

Mindent összevéve, a környéket és az útvonalat mindenkinek melegen ajánlom. Ráadásul első osztályú a kijelölés - csak két helyen bizonytalanodtunk el, de azt érzésből meg lehet oldani. A brutális mászásokhoz csodás erdő és látképek tartoznak, melyek képesek feledtetni hogy itt pár órája még az eső is ömlött. És különben is; csak az első hegy durva. Aztán vagy megszoktuk, vagy tényleg könnyebbek.

S ha nem volt elég a fotóból, klikkide!