A 404-es túraút átszeli a Bécsi Erdőt, és egy bácsi szépen végigfényképezte. Vannak kevésbé érthető hobbik is (péel utazzunk vasútállomások térképét tartalmazó mappával és ujjunkkal kövessük mely vágányokon haladunk), szóval nézzük el neki. A Hochecken készült egyik fotója felpiszkálta bennem a "na-de-ezen-aztán-végig-kell-mennit". S mivel a Hocheck az első ezres hegy a közelben...
A szép sárgára mázolt Schönbrunntól légvonalban szűk 35km, de ugye mindig van út az erdőn át. Ami testvérek közt is minimum 55km. S vissza is kell jönni - vagy legalább valami vonatig eljutni. Lényeg a lényeg: mivel idén önhibámból, tavaly pedig azon kívül kihagytam a Gázlót, ideje valamivel helyettesíteni.
A geekizmus jegyében a QLandkarte programba belenyomtam az "otthon" és "Hocheck" pontokat, majd a montinbájkos algoritmussal összekötöttem őket. A kiadott kétezres mászást túlzottnak tartottam, de így is összejön egy Mátra középtávnyi menet. Hazafelé pedig Badent céloztam be. Ott van vonat, ha elegem lenne a tekerésből.
A tervezés finomítása már rendes térképen zajlott, valamint ráleltem egy jó százéves leírásra a környékről. Legalább megtudom mi változott.
Reggel hat után nem sokkal rajtoltam a Wien patak bringaútján. Az első etap a Vadaspark (Lainzer Tiergarten) nyugati fala mellett halad dél felé. Ehhez át kellett bújni az autópálya alatt, kicsit tekerészni a vezeték alatt, majd egy hídon vissza a falhoz:
 |
| Telegraph Road |
 |
| Az utolsó csukja be a kaput! |
A kapu után egyből jön a móka. Enyhén lejtő egynyomos, kanyargós, kicsit gyökeres, szóval pont jó tempós. Egészen addig, míg az egész miskulancia el nem kezd felfelé menni a Dreihufeisenbergre, megmutatván hol lakik a jóisten. Először olyan mintha egy vagonnyi zúzottkövet gurítottak volna szét gondos kezek. Aztán mikor végre rendes talaj kerül a kerekek alá, akkor pedig tovább durvul a meredekség. S ha az eddigieket netán megoldottad volna, jönnek a gyökeres lépcsők. Mint egy tisztességes videójátékban; valahol úgyis leszállsz a bringáról.
A fal sarkától az egyenest majd az esőháznál balra tartván, hamar megjön a jutalom. A nagy zúzásban néha megakad az ember, mivel a fák közül ki-kivillan Laab im Walde kolostora.
A faluból a 2-es számú túraút táblája vezet nyugatnak: lovas farm, jobbos a murván fel a kereszthez ahonnan már látszik a távvezeték. Na, ennek mentén fel a Hochstöcklre, majd a gerincen át le Nyugat-Breitenfurtba.
 |
| Hochstöckl, a háttérben (valószínűleg) a Hocheck kéklik |
Mivel a Dreihufeneisenberg és a folyamatos térképnézegetés miatt elszaladt az idő, aszfaltos üzemmódra váltottam: miután Gruberau felé találtam egy erdészeti utat, Klausen-Leopoldsdorfba bő száz méter szint után lehetett száguldani. A környéket szeretik a motorosok is, de elég nagy ívben kerülik az embert.
 |
| Gruberau után |
 |
| Klausen-Leopoldsdorf |
Az ósdi leírás szerint innen
"déli irányban a magas és meredek hegyoldalaktól szegélyezett
grosskrottenbachi völgy nyílik, melynek aljából egy rossz karban tartott
út Kis-Máriazellnek vezet." Nos ez így ebben a formában nem igaz: a 446-os túraútvonal nagyon korrekt aszfaltozással kezd, majd a murvás is kitűnő. Aztán lesz egy balos, és be az erdőbe!
Rövid mászás után először csak a tegnapelőtti égszakadásnak tudtam be hogy nem bírok a sárban haladni, de mire a tetőre feltoltam a bringát rá kellett jönnöm: az elmúlt százhúsz évben erre nem sokan jártak. A tetőn pedig buja növényzet fogadott, amin átvágva kiderült: valaki szafari-parkot próbált itt berendezni. Mert másnak nem tudhatom be a derékig érő pampafüvet, amit gondos kezek a szekérútra ültettek. Sebaj. Visszatekeredtem a Kis-Máriacellbe vezető útra (az sem lehetetlen hogy az erdészek megkerülték a hegyet, összekötvén a két falut - ha így van, szóljanak majd a Kompassnak), majd pikk-pakk Altenmark an der Triesting, ahol a tervvel ellentétben jobbos Thenneberg piros sipkás templomához.
 |
| Thenneberg ipari műemléke a lefűrészelt csövű fasorompó |
Előttem a cél. Nem valami impresszív hegy, de a számok csak nem füllentenek: az eddigi út ötven km-en egy ezrest mászott, most öt-hat km alatt jön hatszáz. S ha ekkorra nem is voltam olyan állapotban mint a
szépemlékű Erik, azért felfelé eljátszottam Attila anyukáját - az olajozott láncnak köszönhetően nyikorgás nélkül. De legalább volt idő fotózgatni:
A forrás áteresztő képessége húsz perc per liter. Ezt csökkenti hogy a bácsi szája félrehord, így a kamelbek nyílásába a nevezett mennyiség fele jut. Osztrák tisztaság ide vagy oda, a bögrét érintetlenül hagytam.
 |
| Néha érezni lehetett: azért haladtam |
S az utolsó párszáz méterre ismét durvul a helyzet. Meredek, majd köves.
 |
| Keresd meg a bringást, aki itt feltekert! |
De végül is, megvan. Délre felértem. Kértem fél liter almaszörpöt, s miközben elterveztem a hazautat, szépen megittam.
Az elmúlt hónapokban kiderült: a sárga jelzésben lehet bízni. Főleg hogy Baden felé visz le a hegyről. A tangens alfa kicsit durvább mint a felmenet - de lefelé az jó.
 |
| Balra! |
 |
| Kilátás Peilstein felé |
Taßhofba érve megláttam a hegynek teketória nélkül nekivágó utacskát, felsóhajtottam: a kisfaszom fogja ezt most megmászni. Szóval aszfalton szépen megkerültem a hegyet: enyhe lejtő Weißenbachba, onnan enyhe emelkedő Neuhausba, majd egy tíz százalék körüli mászás Schwarzenseeig, amely során végképp eldőlt: bármily szép a kilátás a Peilsteinről, most nem hiányzik a plusz kétszáznyi szint.
 |
| Neuhaus vára |
 |
| Schwarzensee |
 |
| Zobelhofblick - háttérben a Hocheck |
A záró szakasz pedig Zobelhofon keresztül le a Helenentalba. A Lindkogel északi oldalában vezető úton el lehetett engedni a jószágot: magabiztos 50km/h fölötti zúzás. Levezetésképp pedig a kényelmes patakparti úton becsorogtam Badenbe:
Összesítés:
90km, 2000m mászás (Hocheckig 56km/1500m)
5l folyadék (3 liter powerbaros víz kamelbekben, fél liter víz a forrásból, fél liter almalé a Hochecken és 1l ájsztí a badeni vasútállomáson).
Egy szendvics és három házi taco étkezés gyanánt.
Ja, és a két kilónyi Mamiyát tök feleslegesen cipeltem... Szóval most a mobilos fotósarok következik:
A szép bokehhez állítsuk a telefont makróra és a masinát nyomjuk a gombához közel. A
misztikus köd receptje pedig, hogy tartsuk a telót a nadrágzsebben.
Innen kivéve egy percen belül megindul a párásodás az objektívet fedő
plexi alatt. Jó jó, legközelebb a kompozícióra is fogok figyelni...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése