Mátra Maraton közepesen, 2015
Ez fix. Augusztus utolsó hétvégéjét a Mátrában töltöm. Ha esik, ha fúj.
Szerencsére idén nem esett, se nem fújt. Az előzményekhez tartozik egy pénteki tizennégy órás munkanap hajnal négyig tartó borozással megfejelve, ami után szombat kora délután felvackolódtunk az egri gyorsra - szegényke szakasztott úgy néz ki mint a váci bokorugró, és hasonlóan dögmeleg volt rajta. Sebaj, majd a menetszél megoldja a gondunk. Vámosgyörk - Gyöngyös, majd a lánykát felültettem a buszra: mert az egy dolog hogy én feltekerek, de ő hadd ne gyalogoljon. Addig míg felérek, legalább bejelentkezik a kempingbe...
A jól ismert műúton haladtam, míg az utolsó kanyarban ordenáré üvöltözés fogadott: "Toljad baszkiiiiii!" Nimár, Pista cimborám vigyorgott az árnyékban - ráadásul új autóval, így tényleg meglepetésszerű volt a megjelenése. Szóval az érkezés igazán jó hangulatban telt, amit tovább emelt hogy idén a Mátra Kemping hotel részében jutott hely, de az nagyon pöpec. Nagyon remélem továbbra is tartják a színvonalat.
Tisztálkodás után felsétáltunk a rajtszámért - a póló idén is elsőrangú munka, gratulálok! Majd míg Pistiék megjárták a Kékest, párosnyáriboboztunk egyet. De mivel elég óvatosra sikeredett, megcsináltuk szólóban is. Úgy jobb volt, bár nem voltam gyorsabb mint bringával szoktam. Sebaj, azért ez igazán jó hogy a rajtterület tele van mindenféle mókával, így nem unatkozik olyan sokat az ember családja.
Az élmények hatására olyan szinten kifáradtunk hogy a kötelező sztrapacska után kidőltünk - úgy tíz órára.
A reggeli sajnos levett a kemping minősítéséből. Na nem sokat, mert degeszre zabáltam magam, de ha engem kérdeztek volna inkább várok egy percet a tojásrántottára, csak süssék meg rendesen.
Mire felsétáltunk a kalandparkba a rajthoz, ömlött rólam a víz. Húvazzeg, ez durva lesz - egy felhő sincs az égen. Rövid bemelegítés után be is álltunk a rajtba a rövidtáv oldalába. Én nem tudom miért jó ez Pistinek, de állandóan beáll húsz perccel korábban. Szerencsére egy rövidtávos kissrác gondoskodott a szórakozásról: oldalról apuci instruálta hogy "és szépen elnézést kérsz meg megköszönöd". Persze a kölyök csak úgy foghegyről baszta oda a köszit, ráadásul mikor a pályabírókról is visszapattant az oldalrólmászási kísérletért még hisztibe is kezdett. Na, erre a környékünkön levő éltesebb népeknek kinyílt a multitool a zsebében. Szegény kölyök, gondolom a viccek és beszólások tizedét sem értette, de ez van. Ha olyan jó vagy hogy elöl a helyed, akkor úgyis beszólítanak...
Sebaj. Rövid el, bearaszoltunk a rajthoz. Jajbazmeg, mondom, Pistám ez itt nagyon nem lesz jó, harmadik sorból még nem rajtoltam. Ráadásul már most negyven fok van.
Rajt, nyugisan le, ki a műútra aztán meglódult a tömeg. Hiába találtam ki hogy idén észnél leszek, nem kapkodok az elején, meghúztak rendesen. Pár kilométer után vissza is vettem: nyugi legyen, Kékest is ésszel, aztán majd lehet neki tolni ha még bírom. Az idei cél a gond nélküli végigjátszás és a minden emelkedő kitekerése a cél.
Ennek szellemében bő negyvenöt perc kellett mire felmásztam a sípályán. De kényelmes volt. Még trécselni is volt időm:
- Képzeld, vannak itt déhá gépekkel is.
- Igen? - csodálkoztam - hol láttál ilyet?
- Itt van mellettem - és felém biccentett.
- Ne viccelj, ez csak 120mm, simán megy felfelé.
Na igen, ami kicsit nyugatabbra már szükséges (pl Mühldorf), az Magyarországon még túlzásnak hat. Na, nem degradálni akarom a terepet, mivel ebből a szempontból a Mátra kiváló.
Odafenn a család kapott egy puszit - épp időben, hogy elérje a szurkolói buszt lefelé. Apropó... Lehet hogy valami szervezési ügy, de maradhatna még egy kicsit odafönn az a busz. Mindenesetre kiváló ötlet, sokat ad ahhoz hogy az ember családostul menjen maratonra.
Indulás le. Sípálya, erdő, por, kövek, defektes kollégák. Na igen. Engem mindenki hülyének néz mert 2,6 bar alá nem engedem a guminyomást - de nem is defektelek el...
Szépen előzgettem, míg egyszer csak engem előztek. Lefelé. Na, ez nem járja. Ilyet a Mátrán nem játszunk. Űzőbe vettem a srácot, pár káembe beletelt mire beértem, majd kis trécselés után sikerült otthagyni. Na azért.
A rajtterületes itatót átrakták, ráadásul a kedvenc egynyomosom is kikerült a buliból - az egyetlen előnye a dolognak hogy lendületből lehet rávetődni a második körre. Aszfaltos lefelé, majd jön a második nagy mászás.
Vicces dolog, azt hiszem két éve ezt szívtam be nagyon: a Mátrán nem a Kékes a durva. Hanem ez a második, főleg hogy a végén Galyatetőre is fel kell mászni. Ezekkel az infókkal bőszen traktáltam a körülöttem levő érdeklődőket - pszichikai hadviselés. Magamat annyira rádumáltam hogy szar lesz, hogy a Szénégetők után tök kényelmesen tekercseltem Galyára.
Jöjjön a kedvenc lefelém - turistákkal megtömve. Szegények már megedződtek az előttem levőktől, így volt helyem - ezúton is köszönöm a türelmüket hogy félreálltak. A Rudolftanyás hegyoldal zúzása szintén kimaradt, helyette aszfalt, majd jött a hosszú vonatozás a szekérúton a Mátranyereg felé.
És itt jön a mumus. Fel a nyeregbe. És nyeregben. A többiek látták hogy szenvedek, és próbáltak megnyugtatni: gyalog sem vagy gyorsabb mint tekerve. Mondtam tudom, de ez most kell. Nekem ezt a szart ki kell tekerni, ha beledöglök is. És ki is tekertem. Azért csak volt valami haszna a sok tizen-huszon százalékos emelkedőnek az Alpokban.
Ez itt a Hatökör Ura. Na, nem a srác, hanem a hely. Vagy a köznyelvben az a kurva mászás a Vörösmarty házhoz. Szerintem talán tekerhető. Csak nem versenyen. Mert ha kidőlnek előled akkor te is kidőlsz, ha meg magadtól esel ki vagy el akarsz engedni valakit akkor nem tudsz visszaülni. Sebaj, szerintem ennyi belefér. Az mondjuk elgondolkodtató, hogy azok a hosszútávosok akik saját bevallásuk szerint dobogóra hajtottak - na ők is tolták...
Az utolsó megugrást a Vörösmarty itatóhoz azt hiszem kisétáltam. Nem sikerült a terv, de kevés híja volt. Sebaj. Még egy pici hullámvasút és jöjjön a durvulás.
Ez az amiért imádom ezt a versenyt: a záró pár kilométer eszetlen száguldása. Nyitunk egy könnyed egynyomossal ami idén két mosolygó pályaőr lányka között váltott lejtőbe, egy kis letörésen Hostya Úr fotógépébe szalad az ember, és aztán csak arra kell figyelni hogy ne húzzuk a fékkart. Vémax... Át a fahíd alatt, be a sziklás zúzdába, amiről eddig azt hittem hogy csak egy nyom van benne. De mivel ott épp "szöszmötölt" egy kolléga, így mellette húztam el, miközben hangosan instruáltam magam: itt át, eeeeezaz, itt meg közte, wooohhááá. Tuti hülyének nézett. Leszarom. Mint ahogy azt is, hogy utána a széles sóderesen visszaelőzött. Tegye - ott bárki mer gyorsan menni, csak én nem.
Át az úton, fel a katlanba, az első falon simán át, de a második felénél kipörgött a kerék - le a bringáról, feltoltam miközben a combom görcsöt jelzett: óbaz... neeeee, még egy kicsit neeee! Fel a bringára, kipörgettem a lábaimat, és cél.
Megvolt. Jó volt.
Pistától jó fél órát kaptam - nem tudom mikor fogom beérni a csávót, egyszer már jó lenne. De ez most jól esett, és a tervet kis híján teljesítettem. Szóval jövőre egy kicsit meg kéne nyomni a felfeléket is.
 |
| Fotó: Hostyazé |
A jól ismert műúton haladtam, míg az utolsó kanyarban ordenáré üvöltözés fogadott: "Toljad baszkiiiiii!" Nimár, Pista cimborám vigyorgott az árnyékban - ráadásul új autóval, így tényleg meglepetésszerű volt a megjelenése. Szóval az érkezés igazán jó hangulatban telt, amit tovább emelt hogy idén a Mátra Kemping hotel részében jutott hely, de az nagyon pöpec. Nagyon remélem továbbra is tartják a színvonalat.
Tisztálkodás után felsétáltunk a rajtszámért - a póló idén is elsőrangú munka, gratulálok! Majd míg Pistiék megjárták a Kékest, párosnyáriboboztunk egyet. De mivel elég óvatosra sikeredett, megcsináltuk szólóban is. Úgy jobb volt, bár nem voltam gyorsabb mint bringával szoktam. Sebaj, azért ez igazán jó hogy a rajtterület tele van mindenféle mókával, így nem unatkozik olyan sokat az ember családja.
Az élmények hatására olyan szinten kifáradtunk hogy a kötelező sztrapacska után kidőltünk - úgy tíz órára.
A reggeli sajnos levett a kemping minősítéséből. Na nem sokat, mert degeszre zabáltam magam, de ha engem kérdeztek volna inkább várok egy percet a tojásrántottára, csak süssék meg rendesen.
Mire felsétáltunk a kalandparkba a rajthoz, ömlött rólam a víz. Húvazzeg, ez durva lesz - egy felhő sincs az égen. Rövid bemelegítés után be is álltunk a rajtba a rövidtáv oldalába. Én nem tudom miért jó ez Pistinek, de állandóan beáll húsz perccel korábban. Szerencsére egy rövidtávos kissrác gondoskodott a szórakozásról: oldalról apuci instruálta hogy "és szépen elnézést kérsz meg megköszönöd". Persze a kölyök csak úgy foghegyről baszta oda a köszit, ráadásul mikor a pályabírókról is visszapattant az oldalrólmászási kísérletért még hisztibe is kezdett. Na, erre a környékünkön levő éltesebb népeknek kinyílt a multitool a zsebében. Szegény kölyök, gondolom a viccek és beszólások tizedét sem értette, de ez van. Ha olyan jó vagy hogy elöl a helyed, akkor úgyis beszólítanak...
Sebaj. Rövid el, bearaszoltunk a rajthoz. Jajbazmeg, mondom, Pistám ez itt nagyon nem lesz jó, harmadik sorból még nem rajtoltam. Ráadásul már most negyven fok van.
Rajt, nyugisan le, ki a műútra aztán meglódult a tömeg. Hiába találtam ki hogy idén észnél leszek, nem kapkodok az elején, meghúztak rendesen. Pár kilométer után vissza is vettem: nyugi legyen, Kékest is ésszel, aztán majd lehet neki tolni ha még bírom. Az idei cél a gond nélküli végigjátszás és a minden emelkedő kitekerése a cél.
Ennek szellemében bő negyvenöt perc kellett mire felmásztam a sípályán. De kényelmes volt. Még trécselni is volt időm:
- Képzeld, vannak itt déhá gépekkel is.
- Igen? - csodálkoztam - hol láttál ilyet?
- Itt van mellettem - és felém biccentett.
- Ne viccelj, ez csak 120mm, simán megy felfelé.
Na igen, ami kicsit nyugatabbra már szükséges (pl Mühldorf), az Magyarországon még túlzásnak hat. Na, nem degradálni akarom a terepet, mivel ebből a szempontból a Mátra kiváló.
Odafenn a család kapott egy puszit - épp időben, hogy elérje a szurkolói buszt lefelé. Apropó... Lehet hogy valami szervezési ügy, de maradhatna még egy kicsit odafönn az a busz. Mindenesetre kiváló ötlet, sokat ad ahhoz hogy az ember családostul menjen maratonra.
Indulás le. Sípálya, erdő, por, kövek, defektes kollégák. Na igen. Engem mindenki hülyének néz mert 2,6 bar alá nem engedem a guminyomást - de nem is defektelek el...
Szépen előzgettem, míg egyszer csak engem előztek. Lefelé. Na, ez nem járja. Ilyet a Mátrán nem játszunk. Űzőbe vettem a srácot, pár káembe beletelt mire beértem, majd kis trécselés után sikerült otthagyni. Na azért.
A rajtterületes itatót átrakták, ráadásul a kedvenc egynyomosom is kikerült a buliból - az egyetlen előnye a dolognak hogy lendületből lehet rávetődni a második körre. Aszfaltos lefelé, majd jön a második nagy mászás.
Vicces dolog, azt hiszem két éve ezt szívtam be nagyon: a Mátrán nem a Kékes a durva. Hanem ez a második, főleg hogy a végén Galyatetőre is fel kell mászni. Ezekkel az infókkal bőszen traktáltam a körülöttem levő érdeklődőket - pszichikai hadviselés. Magamat annyira rádumáltam hogy szar lesz, hogy a Szénégetők után tök kényelmesen tekercseltem Galyára.
Jöjjön a kedvenc lefelém - turistákkal megtömve. Szegények már megedződtek az előttem levőktől, így volt helyem - ezúton is köszönöm a türelmüket hogy félreálltak. A Rudolftanyás hegyoldal zúzása szintén kimaradt, helyette aszfalt, majd jött a hosszú vonatozás a szekérúton a Mátranyereg felé.
És itt jön a mumus. Fel a nyeregbe. És nyeregben. A többiek látták hogy szenvedek, és próbáltak megnyugtatni: gyalog sem vagy gyorsabb mint tekerve. Mondtam tudom, de ez most kell. Nekem ezt a szart ki kell tekerni, ha beledöglök is. És ki is tekertem. Azért csak volt valami haszna a sok tizen-huszon százalékos emelkedőnek az Alpokban.
Amúgy, ennek a tekerem vagy tolom dolognak csak az egyik oldala hogy gyorsabb vagy-e. Nem vagy az. De a lényeg hogy feltekersz. És ott ahol tolás után hullafáradtan vánszorogsz vissza a gépre hogy tovább tekercselj - ha kitekerted akkor az könnyű lesz. És az nagyon jó érzés.A nyeregből lefelé, déhá a patakba. Gyökérbombák, sziklák, minden mi szem szájnak ingere. Megérdemli a három nyilat. Itt beértem egy kollégát; csendesen kértem, hogy ha lehet, elmennék. A válasz az volt hogy bocsi de ő itt nem bír megállni. Jajistenem, el ne taknyolj itt nekem - futott át az agyamon, hiszen pár éve én is erősen elgondolkoztam a dolgokon miközben a bringát letoltam itt. De hangosan csak annyit mondtam: rakd hátra a segged és hajlíts be a könyököd. Nem is lett gond, ellentétben egy másik sráccal akit a patakparton kötöztek.
Ez itt a Hatökör Ura. Na, nem a srác, hanem a hely. Vagy a köznyelvben az a kurva mászás a Vörösmarty házhoz. Szerintem talán tekerhető. Csak nem versenyen. Mert ha kidőlnek előled akkor te is kidőlsz, ha meg magadtól esel ki vagy el akarsz engedni valakit akkor nem tudsz visszaülni. Sebaj, szerintem ennyi belefér. Az mondjuk elgondolkodtató, hogy azok a hosszútávosok akik saját bevallásuk szerint dobogóra hajtottak - na ők is tolták...
Az utolsó megugrást a Vörösmarty itatóhoz azt hiszem kisétáltam. Nem sikerült a terv, de kevés híja volt. Sebaj. Még egy pici hullámvasút és jöjjön a durvulás.
 |
| Fotó: Hostyazé |
Ez az amiért imádom ezt a versenyt: a záró pár kilométer eszetlen száguldása. Nyitunk egy könnyed egynyomossal ami idén két mosolygó pályaőr lányka között váltott lejtőbe, egy kis letörésen Hostya Úr fotógépébe szalad az ember, és aztán csak arra kell figyelni hogy ne húzzuk a fékkart. Vémax... Át a fahíd alatt, be a sziklás zúzdába, amiről eddig azt hittem hogy csak egy nyom van benne. De mivel ott épp "szöszmötölt" egy kolléga, így mellette húztam el, miközben hangosan instruáltam magam: itt át, eeeeezaz, itt meg közte, wooohhááá. Tuti hülyének nézett. Leszarom. Mint ahogy azt is, hogy utána a széles sóderesen visszaelőzött. Tegye - ott bárki mer gyorsan menni, csak én nem.
Át az úton, fel a katlanba, az első falon simán át, de a második felénél kipörgött a kerék - le a bringáról, feltoltam miközben a combom görcsöt jelzett: óbaz... neeeee, még egy kicsit neeee! Fel a bringára, kipörgettem a lábaimat, és cél.
Megvolt. Jó volt.
Pistától jó fél órát kaptam - nem tudom mikor fogom beérni a csávót, egyszer már jó lenne. De ez most jól esett, és a tervet kis híján teljesítettem. Szóval jövőre egy kicsit meg kéne nyomni a felfeléket is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése