Szezonzárda - Saalbach Hinterglemm

 Szögezzük le az elején, nálam nincs bringás szezon. De a bringaparkokban van.

Idén a hosszú aszfaltozások mellett előkerültek a térdvédők és egyéb védőalkalmatosságok. A nyár végi jánoshegyi dolomiton történt tesztkörök meggyőztek: a gyerek szeret lejtőzni, van elég esze hogy ne csináljon nagy marhaságot - mehetünk nagyobb hegyekre is.

Az időjárás előrejelzés biztatóan hangzott, így péntek délután vonatra pakoltuk a bringákat, s hosszas zötyögés után értünk Zell am See-be. Szerencsére találtunk egy nagyméretű taxit, ezzel "nagy bánatunkra" elmaradt 20km-nyi tekergés a csurom sötétben Hinterglemmig.

Ismét alapvetés: Nyáron azért jó bringázni, mert jó idő van. Ősszel meg azért, mert jó az idő és kibaszott szép. Rizikófaktor van, hiszen ősszel az iskola miatt csak a hétvége jöhet szóba, s a fenti képen látható hóhatár is lehet jóval alacsonyabban: helyi informátorunk szerint, tavaly októberben havas volt minden.

Szakítva a korábbi nyaralásokkor követett stratégiával, most nem vesződtünk apartmannal és magunkra főzéssel; a cél a minél hatékonyabb bringázás:

• Hinterglemmben három gondola van (Saalbachban kettő, s mivel most az X-line-ba bele se akarunk szagolni, így marad a "Hátsó falu".
• Szállás a központban: egész napos tekerés után az embernek nincs sok kedve 50-100m szintet mászni a szálláshoz. 
• Kaja: hagyjuk a Spart, Billát és MPreist most másra...

 Mint a mellékelt ábra mutatja, a fentiekért cserébe lemondtunk a "húbazeg" kategóriájú kilátásról.

 

Szombat reggel befaltuk a reggelit, beszereztünk egy védőmellényt a srácnak - hiába ért utol magasságban, kerületben... na jó, finomítsuk: a vállai még nem olyan szélesek mint az enyém, az én páncélzatom lötyög rajta. Ahogy tébláboltunk a boltban, szemembe akadt egy fullfész sisak. Mivel úgy néz ki, a srác lenyúlta pár éve beszerzett Fox sisakomat, a régi POC sisakom meg dögnehéz és különben is eltörtem a csavarjait pár éve... Na, szóval most már nekem is van jó kis bukóm.

Ezek után már csak a napijegyet kell megvenni, s irány a Blue-Line!

Kitérő: pár éve ódákat zengtem a Joker Cardról, mivel adják a szállás mellé, s oda gondolázik vele az ember ahova akar. Na, ez változott: gyalog megmaradt a lehetőség, de biciklivel nem. Az új rendszer szerint, a kártya önmagában napi két felmenetet tartalmaz biciklivel, és a napijegyre 30% kedvezményt.

Látkép a Reitelkogelbahn-ból (felmentet a Blue és Pro pályákhoz). Baloldalt a Zwölfergogel és a Z-line

A Blue-line valóban kiváló kezdőknek illetve bemelegítésnek. Mondhatni progresszíven durvul a kezdeti lágy ívektől a záró meredek murvás lejtőig. Közte pedig kis gyökeres részek és faépítmények tarkítják. 

A három kör alatt ki is alakult a módszerünk: én megyek elöl, s néhány kanyaronként bevárom a srácot. A köztes részt pedig oldja meg, van szeme. Persze az első menet mindig óvatos: nem árt tudni, mire ne menjen rá az ember - amire meg rámegy érdemes tudni, hogyan...

Bemelegítés után, jöjjön egy kicsivel nagyobb falat: Z-line. Technikailag nem nehezebb mint a Blue-line, csak hosszabb. Ja, meg a tetején nem minden kanyar van akkurátusan kiépítve. Recept: külső íven levő lábbal nyomjuk a biciklit a talajba.

S ha már itt vagyunk nincs mese, a Klasszikust nem lehet kihagyni. Így elgurultunk a harmadik gondolához, amely felvisz 2000m magasra, a Schattberg nyugati csúcsára a Hacklberg-trailhez.

Nakéremszépen, ez az ösvény nem hiába legendás. Csudajó keveréke a kipített bringaparknak és az alpesi egynyomosoknak. De nem írom le még egyszer azt, amit pár éve megfogalmaztam az első bejárás kapcsán. Nincs mit hozzáfűzni.

Azazhogy de. Néhány képet, mert ősszel kell odamenni.

Berstadl-trail a gondolából

A Glockner-csoport

Kilátás kelet felé

A szerző zúz mint állat...

A Buchegg-trail-lel együttes végigjátszás majd egy óránkba került, de az ebéd közben tartott értékelő során eldöntöttük: a továbbiakban maradunk ennél az ösvénynél. S mivel a szünetben a bringám elszakadt bowdenét valamint a féktárcsákat is kicserélték, újúlt erővel gondoláztunk felfelé.

A második körben a Hacklberg Almnál töltött pihenőnél kiderült, a srácot kezdi megviselni az előtolás. 3500m zúzás lefelé az nem piskóta, s ha megspékeljük a magashegyi nyers tereppel... Szumma szummárum nem kell végletekig feszíteni a dolgokat, a középső állomástól inkább legondoláztunk. 

Igazság szerint a Buchegg-trail egy fura figura: a teteje nekem nagyon tetszik (a szarrá fékezett részek miatt a fiamnak más a véleménye), de az alsó részre sajna nem sok jutott a felső részek kreativitásából. A záró - tavalyelőtt épített - szlalompálya pedig... szegényke annyira egysíkú lett, hogy fennáll a veszély hogy elalszol rajta.

 

Így a vasárnapi terv egyszerű lett: fel a Schattbergre, le a Hacklbergen a középső állomásig, közben fotózgatunk, visszagondola a tetőre, és végig le. Ezután leadjuk a protektort, bebiciklizünk Zell am See-be ebédelni és hazavonatozunk.

S a tervet vasárnap híven követtük egyészen a protektor leadásáig, mert nem számoltunk az ebédszünettel. Sebaj, így megebédeltünk a szokásos helyünkön, a rock-pizzázóban. Jó kaja, Metallica, Scorpions, mi kell még?

A jó hír, hogy Zell am See-be végig bringaút vezet. Egy kis érdekességgel Maishofen határában. A trükk nem igazán van kitáblázva: a fatelep mögött a patak átbújik a főűt alatt. Ott van egy pici ösvény, amin át lehet tolni a bringát.

Összegzés

Hát, ez kurva jó volt.