Here i go again...

Táv: 32,9km

Szint: 700m

Idő: 3 óra

Az évadnyitó Buddha Maratonra készülvén tekeregtem egyet. Került bele új út is, szóval bővül a blog... Az első szakasz az őszre tervezett TransBörzsöny túránk markáns része lett volna, ha nem töröm szanaszét magam a váci szállítószalag mellett. 

Tehát Társa-mező észak felé (a bejegyzést frissítettem szaftos részletekkel). A Szokolyát a Les-völgyben levő vasútállomásával összekötő aszfalt túloldalán jelzetlen úton a Szőlő-hegyet kerülő piros jelzést céloztam be, de némi tájékozódási hendikep folyományaképp megmásztam. Mármint a hegyet. Érdemes. Olyan kilátás van róla, hogy nahátasztán. Gondoltam nagy baj nincs, legurulok a túloldalt, csak lesz valami út Királyrétre. Hja. Először is a hegy északi fele egy merő dagonya, ami a Szőlő-hegy -- Vár-hegy közti nyeregben csúcsosodott: fél alsó lábszárig merültem a híg masszába. S növelve a vidámságot, lépten-nyomon spárgából kerítések, lovak. Nagyjából északkelet felé kikommandóztam magam az erdőhatáron, ahonnan hamar meglett a zöld, majd a piros jelzés is (vagy a piros aztán a zöld -- mindegy). A Vár-hegyre menő piros háromszög elágazása után a zöld felé fordultam, amelyből csodaszép jelzetlen lett, valamint a dzsungelkommandó utóvédharcai gyanánt a Fatornyos Panzió fölött defektet szereltem (másfél centis akáctüske). A patakon "igen, én térdig szeretek a vízben gázolni" arckifejezéssel keltem át, némi csodálkozásra késztetve három zászlóajnyi cserkészcsapatot akik a domboldalban kerestek valamit, ami nem derült ki hogy micsoda.

Királyrétről becéloztam Kóspallagot. Először is megküzdöttem az úton lezúduló vízzel - valószínűleg csőtörés volt a vízműveknél, melyet a politikai helyzetnek ellentmondva balról kerültem. Vissza a zöldre, majd a Király-rétnél benéztem a továbbmenetelt, így csak úgy érzésre haladtam míg kikötöttem a Tóviki vadászháznál.

Aszfalton Kóspallag, ahol megszabadítottam a bringát a sártól; és a márianosztrai elágazásban szokás szerint bevágódtam a kékre. Azazhogy szokás szerint a húsz méterrel feljebb levő útba. Azért meglett a turistaút, mint ahogy újabb sarazás után Törökmező is. A Békás-réten komoly jelzéstereléssel egybekötött kerítésépítés zajlott, szerencsére a négy kutya már reggelizett, megúsztam.

Innen az idő szorítása miatt (vonat) piroson (ó hogy szeretem azt a kis szűk dzsindzsás ösvényt az elején! ) és aszfalton az Eszperantó-parkolóba, ahonnan életemben először sikerült nyeregben lezúzni a piroson Nagymarosra. A vonaton egy bringás kollega csak kettőt kérdezett: terep? defekt? Utalván a mocskos gépre és a töklapos hátsóra. Azonnal megértettem, miért esett nehezemre a faluban tartani a húszpluszos sebességet, hogy elérjem a vonatot...

Az állomásról hazafelé tolva a bringát eszembe jutott egy ismerősöm blogja, így felakasztottam a cipőket, és mezítlábaztam. Nem hülyeség...