Pünkösdi királyság
Kezd elegem lenni a magányos tekerésekből, így pünkösdhétfő tiszteletére haverokat is hívtam. Tekintettel arra hogy mások talán nem olyan betegek mint én, három alternatíva volt: Csóványos, Nagy-Hideg-Hegy, vagy kisinóci betonozás. Végül a középső lett.
Kismaroson összeszedtük magunkat, Királyrétig elaszfaltoztunk, aztán tovább a Cseresznyés-parkolóba, ahonnan a sorompón átbújás után adja magát az NHH Classic dózerútja. A felső szakaszon már jól jött hogy Zozó cimborám is velem tartott, így kettesben jobb tempóban tekercseltünk felfelé mint egyedül. Odafenn hamar elütöttünk egy órát fejenként három teával és sok palacsintával. Sanyi a végén rávett még egy turistaház-háromszögelési pont felmenetre (jó kis köves meredek) - amit második nekifutásra sikerült megoldani. Boldogság van, meg szép kilátás.
Lefelé kettészakadtunk: Sanyiék a dózeren mentek, mi pedig megnéztük régi kedvencemet, a Grófi utat. Szegénnyel csúnyán elbánt valami négykerekű járgány. Cserébe eltakarították az egy éve odafeküdt fát. Szóval az egynyomos csoda megszűnt, végig ocsmány keréknyomokban kell kerülgetni a köveket. Remélhetőleg őszre a sok turista lába és az esők kisimítják.
Szerencsére a Taxi-nyiladék teteje mellett levő egynyomos bújkálás megmaradt - kis kárpótlás. S az Inóci-bányától, ahol a piros sáv összeér a dózerúttal, első osztályú gyorsasági szakasz van. Nyoma sincs a régi veserázatásnak (vagy az én tűrőképességem növekedett). Pöpec, finoman mosott, köves lejtő belógó bokrokkal. Annyira tetszett, hogy az erdészháztól visszatekertünk az aszfalton, s mentünk még egy kört (a diagrammon a második kis hupli). Addigra Sanyiék is leértek, de mi a vonatra való tekintettel magukra hagytuk őket hogy kellemes sprinttel elérjük a tuját.
Kismaroson összeszedtük magunkat, Királyrétig elaszfaltoztunk, aztán tovább a Cseresznyés-parkolóba, ahonnan a sorompón átbújás után adja magát az NHH Classic dózerútja. A felső szakaszon már jól jött hogy Zozó cimborám is velem tartott, így kettesben jobb tempóban tekercseltünk felfelé mint egyedül. Odafenn hamar elütöttünk egy órát fejenként három teával és sok palacsintával. Sanyi a végén rávett még egy turistaház-háromszögelési pont felmenetre (jó kis köves meredek) - amit második nekifutásra sikerült megoldani. Boldogság van, meg szép kilátás.
Lefelé kettészakadtunk: Sanyiék a dózeren mentek, mi pedig megnéztük régi kedvencemet, a Grófi utat. Szegénnyel csúnyán elbánt valami négykerekű járgány. Cserébe eltakarították az egy éve odafeküdt fát. Szóval az egynyomos csoda megszűnt, végig ocsmány keréknyomokban kell kerülgetni a köveket. Remélhetőleg őszre a sok turista lába és az esők kisimítják.
Szerencsére a Taxi-nyiladék teteje mellett levő egynyomos bújkálás megmaradt - kis kárpótlás. S az Inóci-bányától, ahol a piros sáv összeér a dózerúttal, első osztályú gyorsasági szakasz van. Nyoma sincs a régi veserázatásnak (vagy az én tűrőképességem növekedett). Pöpec, finoman mosott, köves lejtő belógó bokrokkal. Annyira tetszett, hogy az erdészháztól visszatekertünk az aszfalton, s mentünk még egy kört (a diagrammon a második kis hupli). Addigra Sanyiék is leértek, de mi a vonatra való tekintettel magukra hagytuk őket hogy kellemes sprinttel elérjük a tuját.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése