Át a hegyen a Dunához
Kellemes edzőkör (cirka 60km), mely végig aszfalton is megoldható. Amennyiben nem zombiból vagyunk, a gyengéd autóforgalom és a látnivalók miatt akár egynapos kirándulásnak is megteszi. Igazából nem tudom az autó volt-e kevés vagy a bringás sok... úgy fest a környék kedvelt edzőterep. A start a szokásos: Grinzinger Straße, Cobenzlgasse, szerpentin, Cobenzl. Vagy ha ez már unalmas, bárhonnan fel a Höhenstraßéra, Sievring fölé a Grüß-di-a-Gott-Wirt nevű házhoz, melynek emlékeim szerint kellemes konyhája van.
Itt komoly dilemma elé kerül az ember fia, miszerint lezúzzon a Schützengraben finom ösvényén, vagy pedig a Weidlingbach (Tulln) felé húzó aszfalton hódoljon a szerpentinnek. Ez utóbbi esetben a szerpentin utáni elágban a hídnál forduljunk balra, Weidlingbachba.
Az út különösebb izgalmak nélkül finoman húz felfelé az erdőbe bújt házak között (külön kiemelendő balkézre az oroszlános ház - ilyen giccset ritkán látni errefelé), csupán Steinriegl előtt morcosodik picit, egy fél kanyarnyit.
Steinrieglben jó nagy elágazás, s hallgassunk a táblára: balra van Hintersdorf. Igen, szűkül az út. Itt már őrségi a hangulat, s az emelkedő is komolyodik. Na, nem sokat csak hogy érezzük a törődést. Steinriegel után újabb dilemma lassított le, végül úgy döntöttem majd máskor nézem meg a hivatalos muntinbájk útvonalat.
Hintersdorfban figyelni, az út jobbkanyarulatából nyílik az út Wörden felé. S igen, még vékonykább. De jó az, szeressük a szűket. Meg a lejtőt. Tiszta Börzsöny, fűrészpor nélkül. Azért ésszel, mert lesz egy T-elág, aminek a szárán rontunk be. S még mindig ne akarjunk Klosterneuburgba menni, ráér az. Balra tessék, főút, és olyan 180-as kanyar, ami könnyek közt idézi az Amalfi-part útjait. S már lehet is fékezni, mert Mert Wörden.
Ha a körforgalmat elérted, akkor rossz helyen vagy. Tíz méterrel fölötte, a templomnál kell jobbra fordulni egy pici utcába; a "Greifenstein arra" tábla roppant szerényen húzódik meg az út bal felén.
A térkép szerint ez a szakasz a legunalmasabb, de épp a hegyek lábujjain bucskázik keresztül, gondoskodva a kellemes hullámzásról. S hopp, a vasút bekanyarodik mellénk, s Greifensteinben vagyunk.
Itt megint útelágazódási lehetőség: Monotónia felé a Donauradweg, vagy...
Na igen. Csemege. Egy lámpás kereszteződésben lesz egy tábla, miszerint "Burg Greifenstein, Hadersfeld arra". Kistányér, nagy levegő, és bevágódik jobbra. Nem kell sietni, megvárja az embert az a röpke háromszáz méternyi mászás (az óra szerint 224m). Mármint felfelé. Közben lehet bámészkodni, van mit. A vár kimarad, oda egy látszólag igencsak marcona gyalogút visz, majd egyszer megnézem. A felfelé vidám pillanatokat hoz: örömmel előztem meg egy kollégát, de az öröm pár másodpercig tartott; vidám biccentéssel egy harmadik bringás húzott el mellettem. Aztán két másik kartárs is befogott. Átlagéletkor ötven fölött. Asztakurva...
Az emelkedő pszichológiai végét egy kis parkoló jelzi, de tovább haladva még van egy levezető bucka. Aztán jön a jutalom: le Klosterneuburgba. Lesz egy tábla miszerint "Wien balra". Na, ott a javasolt enyhe balos helyett nagyjából egyenesen tessék. Nameg néha fékezni is, mert ez már lakott terület, nem illik hatvannal ijesztgetni a mellékutcából kikandikáló autósokat. Nomeg a végén van egy kanyar. Derékszögből.
Az igazán huszáros befejezés az, ha innen újra felmászunk a Höhenstraßéra (finom szerpentin, laza délutáni panorámával egyrészt Klosterneuburgra, másrészt a Kahlenberg kávézóteraszáról Bécsre), s onnan tetszőleges útvonalon le a városba, de nekem már a greifensteini emelkedőn jelzett a jobb lábam, hogy nem kéne bohóckodni. Hallgattam rá, s a parti bringaúton hazatekertem.
Itt komoly dilemma elé kerül az ember fia, miszerint lezúzzon a Schützengraben finom ösvényén, vagy pedig a Weidlingbach (Tulln) felé húzó aszfalton hódoljon a szerpentinnek. Ez utóbbi esetben a szerpentin utáni elágban a hídnál forduljunk balra, Weidlingbachba.
Az út különösebb izgalmak nélkül finoman húz felfelé az erdőbe bújt házak között (külön kiemelendő balkézre az oroszlános ház - ilyen giccset ritkán látni errefelé), csupán Steinriegl előtt morcosodik picit, egy fél kanyarnyit.
Steinrieglben jó nagy elágazás, s hallgassunk a táblára: balra van Hintersdorf. Igen, szűkül az út. Itt már őrségi a hangulat, s az emelkedő is komolyodik. Na, nem sokat csak hogy érezzük a törődést. Steinriegel után újabb dilemma lassított le, végül úgy döntöttem majd máskor nézem meg a hivatalos muntinbájk útvonalat.
Hintersdorfban figyelni, az út jobbkanyarulatából nyílik az út Wörden felé. S igen, még vékonykább. De jó az, szeressük a szűket. Meg a lejtőt. Tiszta Börzsöny, fűrészpor nélkül. Azért ésszel, mert lesz egy T-elág, aminek a szárán rontunk be. S még mindig ne akarjunk Klosterneuburgba menni, ráér az. Balra tessék, főút, és olyan 180-as kanyar, ami könnyek közt idézi az Amalfi-part útjait. S már lehet is fékezni, mert Mert Wörden.
Ha a körforgalmat elérted, akkor rossz helyen vagy. Tíz méterrel fölötte, a templomnál kell jobbra fordulni egy pici utcába; a "Greifenstein arra" tábla roppant szerényen húzódik meg az út bal felén.
A térkép szerint ez a szakasz a legunalmasabb, de épp a hegyek lábujjain bucskázik keresztül, gondoskodva a kellemes hullámzásról. S hopp, a vasút bekanyarodik mellénk, s Greifensteinben vagyunk.
Itt megint útelágazódási lehetőség: Monotónia felé a Donauradweg, vagy...
Na igen. Csemege. Egy lámpás kereszteződésben lesz egy tábla, miszerint "Burg Greifenstein, Hadersfeld arra". Kistányér, nagy levegő, és bevágódik jobbra. Nem kell sietni, megvárja az embert az a röpke háromszáz méternyi mászás (az óra szerint 224m). Mármint felfelé. Közben lehet bámészkodni, van mit. A vár kimarad, oda egy látszólag igencsak marcona gyalogút visz, majd egyszer megnézem. A felfelé vidám pillanatokat hoz: örömmel előztem meg egy kollégát, de az öröm pár másodpercig tartott; vidám biccentéssel egy harmadik bringás húzott el mellettem. Aztán két másik kartárs is befogott. Átlagéletkor ötven fölött. Asztakurva...
Az emelkedő pszichológiai végét egy kis parkoló jelzi, de tovább haladva még van egy levezető bucka. Aztán jön a jutalom: le Klosterneuburgba. Lesz egy tábla miszerint "Wien balra". Na, ott a javasolt enyhe balos helyett nagyjából egyenesen tessék. Nameg néha fékezni is, mert ez már lakott terület, nem illik hatvannal ijesztgetni a mellékutcából kikandikáló autósokat. Nomeg a végén van egy kanyar. Derékszögből.
Az igazán huszáros befejezés az, ha innen újra felmászunk a Höhenstraßéra (finom szerpentin, laza délutáni panorámával egyrészt Klosterneuburgra, másrészt a Kahlenberg kávézóteraszáról Bécsre), s onnan tetszőleges útvonalon le a városba, de nekem már a greifensteini emelkedőn jelzett a jobb lábam, hogy nem kéne bohóckodni. Hallgattam rá, s a parti bringaúton hazatekertem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése