Bécs - észak

Mint korábban már látható volt, mostanság a Bécsi Erdő északi része a csemegék forrása, s fél év alatt jó néhány aranyos helyet találtam. S a legjobb, hogy sikerült ezeket egy finom útvonalra felfűzni. Technikai okokból van némi átfedés korábbi posztokkal, de sebaj.


Indulj a Grinzinger Straße könnyed emelkedőjén, Sandgasse, majd amikor meglátod a teresedést (mely egyébként az útikönyvek által is megénekelt budai kisvendéglőket tartalmazza), akkor a jobbra levő kis parkoló sarkában, úgy fél kettő irányban már kandikál kifelé a macskakő. Ez már gyanús, ugye? Bezony, háromszáz méter, cirka 12%, két perc szívdobogás. Ráadásul egyirányú lefelé, szóval jobb oldali járda, mert ott kevesebb a lépcső. Utána már meg se kottyan a Schreiberweg egészen addig, amíg bele nem fut a Krapfenwaldgasséba. Hasonló történet, lépcsők nélkül. A dolog szépsége, hogy a starttól húsz percen belül már erdőben lehetsz.

Az erdő egy parkoló jobb felső sarkából indul, kis vékony zöld táblával: arra tessék montinlájkolni. Rövid szintút aránylag sok kutya- és gyermeksétáltatóval, lefelé panoráma, majd hirtelen erdő, és jó kis lépcsős zúzda ad bemelegítőt az alkarnak.

Parkoló a Krapfenwaldgassén

Szintút a Wilgrubéhoz

A híd után rögtön balra a köves széles földúton. Ez a Wildgrube. 8%, enyhén köves, korábban nekem lefelé jött ki, de lám, érdekes felfelé is. Csak előre, bátran, fel a völgyben addig míg átbújsz a híd alatt, kis zöld táblát ignorálod, tovább egyenesen egy nagy erdei kereszteződésig. A közelben egy ház van.

Schulzwiese

Fújd ki magad nyugodtan. Van még hova felfelé menni, s adja magát a történet: Balra rövid kaptató húzódik, melynek során a nyereg adja a prosztatamasszázst a 12% miatt. Majd rövid hullámvasút, és egy gyengéd jobbkanyarban jellegzetes bokorszerű fa van. Ez már a Madárdalhegy.

A fa után balra csábító ösvény húz fel a hegycsúcsra. De, ezt majd hátulról illetjük. Fapofával elhaladunk a széles úton a kúp alatt, s a túlsó végén balra hirtelen felcsapunk rá. Kistányéron. Kormányra dőlve. És nem káromkodni a fűrészpor és a csúszós avar miatt. Meg a gyökeres lépcsők miatt se. Ha van erőd néha hátrasandítani, akkor minden másra ott a Mastercard. Kinyílik a táj, a délutáni ellenfényben a végtelenségig csillognak a hegyláncok. A csúcs előtt ciklokross jelleggel fa rondít bele a teljes örömbe, hogy fel bírtál tekerni.

Ez az amin nem fel hanem majd le

Vogelsangberg, északi elkerülő

S most már elmondhatjuk, innen már csak lefelé van. Mégpedig balra. Le azon amit az előbb lazán kihagytunk. Ugye hogy jó? Jó meredek.

Innentől akár vidám körözést is lehetne tartani, de ezt hagyjuk meg az elmebetegeknek, s újra el a kúp alatt, s az előbbi balos helyett jobbra egy kis ösvény szalad le a széles útról. Rajta. Azért húzd le a fejed a ferde fánál, s mikor újra kivágódtál az előbb elhagyott útra, a túloldalán ott a tuti. Lendületes, finom egynyomos szalad az úttal párhuzamosan. Rövid, de benne van minden, amiért élvezni lehet a fák között bringázást. A széles úton vissza lehet kapaszkodni, és ismételni. Azt hiszem egyszer megvolt ötször... Hiába, amikor még fiatal az ember...

update, 2015. április: A ferde fát levágták (hurrá), de a kanyargós singletrack közepén elég csúnya módon fekszik egy farönk. Szóval elsőre ésszel...

Singletrack balra

A zúzda télen

Ha meguntad a mókát, akkor a kijáratnál már látszik egy ház, annak bal felén rét. A rét felső felén a pacik kerítése melletti út már a környék legmagasabb pontjára visz.

Tisztelettel tessék közelíteni. A Monarchia nullkilométeréhez (Hermanskogel, Habsburgwarte) vezető széles út kaptatója lónak a bigyója, mert az utolsó száz méter akkora genyóságot rejt, amihez csak a tavalyi Mátra Maraton befutójának rámpája mérhető. Köves. Nem, nem mozog. Stabil. Nagyon. De nagyon furán ferde. Tehát vagy lépcsőzgetsz végig, vagy beállsz a vágatba, és nekimész az aljnövényzetnek. Szerencsére van kerülő. Jobb oldalt kitaposott ösvény halad, amely megkerüli a fát. Sejted hol a probléma? Nem? Hát bizony a fától nem látszik a gyökere, ami jókora lépcső. Vidám.

De megvan. Pad, kilátó, mely hétvégenként nyitva van. Ez eddig kilenc kilométer, bő négyszázötven méter mászással. Ideje lefele is menni egy kicsit.

Hát, akkor nyerget told le. Ne kérdezd miért. Told le. Mondom a nyerget... A torony mögött megy lefelé a sárga jelzés. Rajta! Ésszel! Köves, gyökeres lépcsős meredek lefelé. Hamarosan jobbra ki lehet ugrani a dologból, mert széles erdészeti út halad a hegyoldalban visszafelé. A betonbódénál pedig nicsak, már megint kandikál egy kis csábító. Villámgyors, avaros, kis ösvény a hegyoldalban. Nagyon ésszel tessék, tényleg eszetlen húzása van, és ezen a cuccon a satufék kábé annyira kiszámítható mint a pí utolsó számjegye. Megvan a kis betonút? Akkor meglesz a ház is a parkolóval. Én a kanyarból át szoktam vágni a mező szélén a vakondtúrásokon, mert valamiért tetszik.

Na, akkor folytassuk. A ház jobb oldalánál a sövények közt gurulj le az útig, s a túloldali sorompónál jobbra lefelé - a műúttal párhuzamosan - támadd meg az erdőt. Megvan? Ha egy völgy tetejénél vagy, a közepes út lágyan kígyózik lefelé, akkor megvan. Na, mire vársz? (korábban részletezett útszakasz, név szerint Schützengraben)

Schützengraben, nyitány

Bonsainortshore

 Hát izé, ott, ahol csak egynyomnyira szűkül, ott nem elég hogy jobbra hegyoldal lefelé, de van egy aljas gödör is a levelek alatt. Nyuszi hopp, ha jót akarsz. Aztán lesz egy kis palló. Megvolt? Ugye milyen jó? Hopp, a balos után le a pocsétába, majd izomból told ki a túloldalt. Levezetésként meg szépen rázuhansz az erdészeti útra.

Update, 2015.április: ott az alsó szakaszon egy fa keresztbe van téve. Jobb oldalt némi kerékemeléssel át lehet rajta csalinkázni.

Itt is lehet körözni, amit melegen ajánlok. Nem csak azért mert a Schützengraben két misét is megér, de az erdészeti úton jobbra kanyarva pikkpakk visszaérsz a fent keresztezett műútra, ráadásul a környék egyik legélvezetesebb szerpentinjén tekerhetsz fel.

Megvolt? Na, akkor Schützengraben, de most végig. Nyuszi, palló, záró meredek, és hopp. Hát az erdészeti úton tilos bringázni! De kinn a tábla: montinbájk arra. Tovább egynyomosként. Kis billegés, aztán át a patakon. Igen, ott ahol a nyomok is mutatják. Bátran, max vizes leszel. De nem leszel. Tovább, még egy patak - ez már nehezebb, de megoldható, s már csak el kell kerekezni egy halom erdészeti monstrum mellett a műútig.

Schützengraben-alsó

A második átkelés

update, 2015

Öt km lejtő. Nem is olyan rossz. Megérte mászni? Na, akkor nézzük mi van még a környéken. Weidlingbachból például a hivatalos bringaút a Dambachgrabenen húz felfelé. Széles erdészeti út, hangulatos, a felső végén autóknak aszfalt.

Egyenest a szélesen

Dambachgraben

Az aszfalt kicsit emelkedik (célként egy TVtorony magasodik, de nem kell addig elmenni), majd ahol lejtőbe fordul, az út jobb felén kis ösvény van azoknak akik már szédülnek a betonon. A mentesítő terep egy jobbkanyarban kereszt tövében ér véget, itt kövesd a túloldali piros jelzést. Lejtő, majd rövid emelkedő, és máris ott vagy a Hameaunál. Ez egy kis tisztás, rajta sárga ház.

Hameau (tovább a kép szerint balra)

A ház túlfelén kék és sárga sáv is halad, ebből a kék lesz a barátod. Egyrészt piszok gyors erdészeti út (gyalogosok és harminc tonnás markológépek előfordulhatnak - ez utóbbiak elég ragyásra marták a burkolatot, gondoskodva a megfelelő adrenalinszintről). Aztán lesz egy jobbkanyar, külső ívén pad, ahol megint indul a mentesítő singletrack. Aztán leválik az útról, és már késő felkötni a gatyát. Úgy 15%, nagyon gyökeres-lépcsős, és lejt. Néhol kövek is. De a lényeg, hogy a lehetséges nyomok száma a végtelenhez tart, s mivel a kék jelzésen vissza lehet kapaszkodni a kiindulási ponthoz, így remek játszótér.

Ha eluntad a mókát, akkor a kéken és a kis aszfalton balra kijutsz a Höhenstraßéra, ami balra a Schützengraben teteje és a Kahlenberg felé visz, balra pedig a városba lehet visszajutni.