Egy jó nap
Az jó dolog, hogy a munkahelyig 15 km-t kell bringázni. Reggel villámgyorsan leérek a parti útra, ahol a tízesnyi (kibővítve 14) szakaszon lehet tempózni, meg bambulni az egyenletes pulzust. Mást abban a vaksötét öt óra húszban úgyse lehet művelni. Hazafelé meg a vége mókás, mert ha az enyhe emelkedőn el akarom kapni a zöldhullámot... na, ahhoz tekerni kell. De megvallom, azért baromi egyhangú nap mint nap ugyanúgy; nem vagyok én Bill Murray.
Ma reggel valószínűleg csak azért hámoztam ki magam az ágyból, hogy átüljek a kádba. Utána a tejmelegítés közben Tori Amos Estivadász lemeze került elő, amire a zseniális szó kevés. Egyrészt. Másrészt a majd kétórás tetvészkedést azért be kellett fejezni, szóval hatkor csak nekiindultam a csípős négy foknak.
A szokásos vágta helyett kis kerülőt tettem a belvárosban. Na igen. Amikor halkan visszhangzik az spd kattanása a máskor ezernyi emberrel teli utcákon... Szinte lélek se, csak csend, nyugalom; csupán a Ringre visszaérve érződik hogy nagyobb a forgalom mint egy órával korábban szokott. Aztán a rakpartra érve gondoltam egyet, s nem a lenti bringaúton hanem fent mentem. Aztán tovább bonyolítva a menjünk az orrunk után metódust, átvágtam néhány eddig sosem látogatott kerületen. Mire a szokásos helyen a szigetre értem, már tompán morajlott mögöttem a város.
Délután pedig annak örömére hogy nem esik, kis hegyi kerülővel összesároztam a gépet: a két hete felfedezett Sieveringer utcán fel az erdőbe a jól ismert kitudja mit jelent Grüß-di-a-Gott-Wirthez,
onnan fel a panorámához. Azazhogy majdnem. Mert már egy ideje piszkálja a csőröm egy kis ösvény ami a szakadozott erdei aszfaltról az erdőbe hívogat. Na, kár volt ezzel heteket várni. Pici, szűk, kanyargós, és tele van gyökerekkel. Eső után mi kell még? Hát, mondjuk hogy ne essek le a bringáról. Nem is estem. A lejtős része már sima, lágy ívvel visz a korábban ismert széles útra:
Kollégám nemrég elárulta a nyilvánvaló titkot, így a tanács nyomán szépen átvágtattam a helyi Normafához, mely Sophienalpe névre hallgat:
Két hete családi kiránduláson találtunk egy aranyos csapást, melyet akár bringával is érdemes lenne. Úgyis útba esik, így a kaland kedvéért megnéztem. Hát, technikás.
Helyenként inkább leszálltam mielőtt a fizika kényszerít rá. Montinbájkkal kevert ciklokrossz. Nem olyan durva mint a Hegyes-tetőről lejönni, de nem is oly jó hogy máskor is érdemes lenne a mellette levő brutálgyors egynyomos helyett - melyen két napja visítva zúztunk lefelé.
S hogy ezt miért is írom? Odafelé 40 perc helyett egy óra, visszafelé 50 perc helyett két óra. Mindez nyugisan, élvezve az életet. Szerintem bárki ki tud szakítani magának félhavonta másfél órát.
Ma reggel valószínűleg csak azért hámoztam ki magam az ágyból, hogy átüljek a kádba. Utána a tejmelegítés közben Tori Amos Estivadász lemeze került elő, amire a zseniális szó kevés. Egyrészt. Másrészt a majd kétórás tetvészkedést azért be kellett fejezni, szóval hatkor csak nekiindultam a csípős négy foknak.
A szokásos vágta helyett kis kerülőt tettem a belvárosban. Na igen. Amikor halkan visszhangzik az spd kattanása a máskor ezernyi emberrel teli utcákon... Szinte lélek se, csak csend, nyugalom; csupán a Ringre visszaérve érződik hogy nagyobb a forgalom mint egy órával korábban szokott. Aztán a rakpartra érve gondoltam egyet, s nem a lenti bringaúton hanem fent mentem. Aztán tovább bonyolítva a menjünk az orrunk után metódust, átvágtam néhány eddig sosem látogatott kerületen. Mire a szokásos helyen a szigetre értem, már tompán morajlott mögöttem a város.
Délután pedig annak örömére hogy nem esik, kis hegyi kerülővel összesároztam a gépet: a két hete felfedezett Sieveringer utcán fel az erdőbe a jól ismert kitudja mit jelent Grüß-di-a-Gott-Wirthez,
onnan fel a panorámához. Azazhogy majdnem. Mert már egy ideje piszkálja a csőröm egy kis ösvény ami a szakadozott erdei aszfaltról az erdőbe hívogat. Na, kár volt ezzel heteket várni. Pici, szűk, kanyargós, és tele van gyökerekkel. Eső után mi kell még? Hát, mondjuk hogy ne essek le a bringáról. Nem is estem. A lejtős része már sima, lágy ívvel visz a korábban ismert széles útra:
Dilemma kerékpárosoknak |
Ez még ment... |
Helyenként inkább leszálltam mielőtt a fizika kényszerít rá. Montinbájkkal kevert ciklokrossz. Nem olyan durva mint a Hegyes-tetőről lejönni, de nem is oly jó hogy máskor is érdemes lenne a mellette levő brutálgyors egynyomos helyett - melyen két napja visítva zúztunk lefelé.
S hogy ezt miért is írom? Odafelé 40 perc helyett egy óra, visszafelé 50 perc helyett két óra. Mindez nyugisan, élvezve az életet. Szerintem bárki ki tud szakítani magának félhavonta másfél órát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése