Pappeldeich extrém
Nos, a mai adaghoz valószínűleg térképet is fogok valahogy szerkeszteni. Ugyanis a hétvégi állatság során megkerültük a Lainzer Tiergartent (a Vadaspark itteni megfelelője). Van hivatalos kerülő út a fal mentén - mivel fallal van kerítve az istenadta a bringások ellen. De Christian kitalálta, hogy mutat pár jópofa részt. Hát, ez sikerült...
A dolog úgy kezdődött hogy vasárnap reggel felhívott hogy délután ráérek-e. Persze. Kiderült én voltam az egyetlen, a többi haverja elment bakkecskéket nézni a városháza elé.
Start a Lainzer Tornál, ahonnan mindenféle rejtekúton estünk le Kalksburgba. Ez a szakasz az ahol nem érdemes követni a térképet. Ha megvan az irány, szinte bármi jó az egymástól sokszor pár lépésnyire levő ösvényekből.
Kalksburgnál rátértünk a hivatalos Pappeldeich útvonalra, ami széles erdészeti úton mászik fel a Wiener Hüttéhez. Így legalább megtudtam melyik utat kerestem ősszel. A mászás vidám momentumait a még mindig meglevő hó okozta - helyenként nem volt könnyű az előrejutás.
Innen továbbra is a hivatalos úton haladtunk a kaltenleutgebeni sportpályáig, ami első ránézésre az erdő közepén van. Helyes, legyenek jó levegőn a focisták is.
Itt jön az első trükk. A focipályát (balkézre van) ippeg elhagyva, egy kis ösvény nyílik jobbra le. Ez sárosan, patakként csörgedező olvadékkal spékelve erősen igénybe vette technikai tudásunkat. A mintegy háromszáz méternyi adrenalin után visszatértünk az elhagyott hivatalos útra, amely száguldásra inspirálóan lejt (ezzel érdemes vigyázni, a faszállító kamion nem áll meg). A golfklub utáni nagy elágazásban otthagytuk a hivatalos utat és jobbra egy lovas tanyán keresztül jutottunk Breitenfurtba.
Itt újabb jobbos az aszfalton, hogy kétszáz méter múlva balra újra bevágódjunk az erdőbe. Természetesen felfelé. Mert ennek a körnek ez a specialitása. Sok-sok felfelé és gyors lemenetek. Ideális edzés maratonra. A soron következő emelkedő szépen, hosszan mászik fel a Steingrabenbergre, ahonnan villámgyorsan zuhan a híres Laab im Walde kolostorra. Ahol mindenféle biokajákat lehet beszerezni - ha nem szentvasárnap este ér oda az ember.
Az újabb aszfaltnál úgy döntöttünk, hogy menjünk csak tovább az erdőben. Így felmásztunk a vadaspark egyik bejáratát képező Laaber Torhoz, ahonnan a fal menti jelzett bringaúton kezdünk felfelé tekercselni.
Az út hamar a Wiener Hütte környékén megismert képet mutatta: az erdészeti út két keréknyomja járható - amennyiben képes vagy egy tízcentis sávon haladni felfelé, miközben kínosan ügyelsz hogy a hátsó kerék ne pörögjön el az összetömörödött havon. Aztán ez az egész miskulancia meredekebb lett, ezzel végképp tekerhetetlen.
A tetőn úgy gondoltuk, nem szopatjuk magunkat az alig használt - így szűzhavas - falmelléki úttal, követtük az erdészeti utat még egy kicsit felfelé.
Nos, ez volt az a pont amikor mindketten hazatelefonáltunk: Bocsi, bármennyire is hihetetlen, bokáig érő hóban állunk és a franc tudja mikor keveredünk ki belőle.
Végre találtunk egy lefele vezető ösvényt, amin lemenekültünk a hegyről.
Szép volt. Lefele is tekerni kellett hogy valamit haladjunk, s ahol végre elindult, ott rögtön nekiszaladtunk egy-egy karvastagságú ágnak vagy labdányi gödörnek. Bizony, néha jobb nem tudni min megy az ember keresztül - nyáron nem biztos hogy megkockáztatnám ezt a lemenetet. De egyszer minden rossznak vége szakad - és a záró lucskos, csúszós szakaszon már magabiztosan zúztunk. No igen. A korábbiakhoz képest ez a borzalmas ösvény szinte eszményinek tűnt. S ugyanilyen vidáman vágtunk át az erdőszéli zsombékossá olvadt mezőn is. Ahol összegeztük: az a havas lemenet sokat javított a magabiztosságunkon.
Innen már csak annyi volt a dolgunk, hogy a Georgenberg-Strecke útvonal szintén széles erdészeti útján leguruljunk Purkersdorfba, majd a bringaúton hazafelé.
35km cirka 850m mászással. Száraz időben kitűnő kirándulás vagy elsőrangú edzőkör maratonokra. Sárral, hóban szopással, kissé elfagyott lábujjakkal már nem annyira vidám, de ha valaki nem bírja ha néha belefut a hegy rosszabbik arcába az menjen sakkozni.
A dolog úgy kezdődött hogy vasárnap reggel felhívott hogy délután ráérek-e. Persze. Kiderült én voltam az egyetlen, a többi haverja elment bakkecskéket nézni a városháza elé.
Start a Lainzer Tornál, ahonnan mindenféle rejtekúton estünk le Kalksburgba. Ez a szakasz az ahol nem érdemes követni a térképet. Ha megvan az irány, szinte bármi jó az egymástól sokszor pár lépésnyire levő ösvényekből.
Kalksburgnál rátértünk a hivatalos Pappeldeich útvonalra, ami széles erdészeti úton mászik fel a Wiener Hüttéhez. Így legalább megtudtam melyik utat kerestem ősszel. A mászás vidám momentumait a még mindig meglevő hó okozta - helyenként nem volt könnyű az előrejutás.
Innen továbbra is a hivatalos úton haladtunk a kaltenleutgebeni sportpályáig, ami első ránézésre az erdő közepén van. Helyes, legyenek jó levegőn a focisták is.
Itt jön az első trükk. A focipályát (balkézre van) ippeg elhagyva, egy kis ösvény nyílik jobbra le. Ez sárosan, patakként csörgedező olvadékkal spékelve erősen igénybe vette technikai tudásunkat. A mintegy háromszáz méternyi adrenalin után visszatértünk az elhagyott hivatalos útra, amely száguldásra inspirálóan lejt (ezzel érdemes vigyázni, a faszállító kamion nem áll meg). A golfklub utáni nagy elágazásban otthagytuk a hivatalos utat és jobbra egy lovas tanyán keresztül jutottunk Breitenfurtba.
Itt újabb jobbos az aszfalton, hogy kétszáz méter múlva balra újra bevágódjunk az erdőbe. Természetesen felfelé. Mert ennek a körnek ez a specialitása. Sok-sok felfelé és gyors lemenetek. Ideális edzés maratonra. A soron következő emelkedő szépen, hosszan mászik fel a Steingrabenbergre, ahonnan villámgyorsan zuhan a híres Laab im Walde kolostorra. Ahol mindenféle biokajákat lehet beszerezni - ha nem szentvasárnap este ér oda az ember.
Az újabb aszfaltnál úgy döntöttünk, hogy menjünk csak tovább az erdőben. Így felmásztunk a vadaspark egyik bejáratát képező Laaber Torhoz, ahonnan a fal menti jelzett bringaúton kezdünk felfelé tekercselni.
 |
| Kilátás a Dreihufeisenberg oldalából (a völgyben Laab im Walde) |
Az út hamar a Wiener Hütte környékén megismert képet mutatta: az erdészeti út két keréknyomja járható - amennyiben képes vagy egy tízcentis sávon haladni felfelé, miközben kínosan ügyelsz hogy a hátsó kerék ne pörögjön el az összetömörödött havon. Aztán ez az egész miskulancia meredekebb lett, ezzel végképp tekerhetetlen.
 |
| Hájkibájki áprilisban, 530m tengerszint felett. |
 |
| Úgy gondoltuk balra jó lesz... |
Nos, ez volt az a pont amikor mindketten hazatelefonáltunk: Bocsi, bármennyire is hihetetlen, bokáig érő hóban állunk és a franc tudja mikor keveredünk ki belőle.
 |
| Konkrétan áll |
Szép volt. Lefele is tekerni kellett hogy valamit haladjunk, s ahol végre elindult, ott rögtön nekiszaladtunk egy-egy karvastagságú ágnak vagy labdányi gödörnek. Bizony, néha jobb nem tudni min megy az ember keresztül - nyáron nem biztos hogy megkockáztatnám ezt a lemenetet. De egyszer minden rossznak vége szakad - és a záró lucskos, csúszós szakaszon már magabiztosan zúztunk. No igen. A korábbiakhoz képest ez a borzalmas ösvény szinte eszményinek tűnt. S ugyanilyen vidáman vágtunk át az erdőszéli zsombékossá olvadt mezőn is. Ahol összegeztük: az a havas lemenet sokat javított a magabiztosságunkon.
Innen már csak annyi volt a dolgunk, hogy a Georgenberg-Strecke útvonal szintén széles erdészeti útján leguruljunk Purkersdorfba, majd a bringaúton hazafelé.
35km cirka 850m mászással. Száraz időben kitűnő kirándulás vagy elsőrangú edzőkör maratonokra. Sárral, hóban szopással, kissé elfagyott lábujjakkal már nem annyira vidám, de ha valaki nem bírja ha néha belefut a hegy rosszabbik arcába az menjen sakkozni.
 |
| Valami ilyesmi... |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése