Duna Maraton, 2013
Új pálya, régi arcok, nézzük mi sül ki ebből. Nem mondanám hogy nagyon izgattam volna magam a dolgon: Salamon-torony felé indulunk, tehát az lesz mint pár éve. Hát, nem egészen...
A pénteki túra után kihagytam a kerekezést, szombat délután inkább elvonatoztam-kompoztam Visegrádra hogy benevezzek. A franc tudja hogy én most külföldinek számítok-e vagy sem - nem adtam esélyt a nemnek és a felesleges magyarázkodásoknak. Fizet, csomagot kap, benyal négy gombóc fagyit és hazaballag. Még beszélgettem egy picit a DrBikeban a régi ismerőssel - aminek még nagy haszna lesz, de ezt majd később. Most csak csigázom az érdeklődést. Lapozz.
Vasárnap szent reggelén pedig kihagytam a szokásos "komphoz sprintet" és újra vonat-komp kombináció. Nyolc körülre a cimborák is meglettek. Beszélgetés és bemelegítés után Pisti tízkor már be akart állni a rajtba. Mondtam hogy van még fél óra, hova siet (mindig ez van: benyomja a kávéját aztán nem bír nyugton maradni); de menjünk. S ezzel egy nagyon sűrű fél óra kezdődött el. Mert defektet kaptam a parkoló széli susnyásban.
OK, semmi gond, pótbelső van, tettes nincs (magyarán háromszor nyaltam végig a külsőt tüske után kutatván). Mindegy, pumpa, kerék be, indul - nagyon fura fémes zaj. Aztán iszonyat káromkodás. Mert a nagy kapkodásban sikeresen elferdítettem a tárcsafékbetét rugóját. Sebaj, a tatyóban benn volt a tartalék (plusz egy pont a táskás bringázásnak). Középtáv rajtol, van még negyed óra. Hopp, az új betét nem megy be. Pedig jót vettem. OK, akkor csak rugócsere. Hopp, a régi pofák "kissé" el vannak kopva. Ajjajajaj. Itt felkaptam az egész cuccot, számban a csavarokkal elrohantam a DrBike sátorhoz: Figyelj, fasz vagyok, nem érdekel mibe kerül, ha tudjátok oldjátok meg a kérdést. Megoldották. Kis légtelenítés, csavarhúzózás, s a rajt pillanatában már a féktestet csavarozták. Persze Zsolti megkérdezte, hogy ugye nem a dobogóra hajtok - mert az ugrott.
Focipályát megkerültem és mintegy két perccel a mezőny után startoltam. Na nézzük, hová lehet jutni az utolsó helyről?
Péel a kijáratnál (200m) már befogtam a túraszakosztályt. Aztán a Salamon toronynál már igencsak sűrűn voltak a népek - hjaigen, az a kis macsakaköves emelkedő tizedel, kár hogy a kapunál meg szűkület van - így üvöltözni kell hogy engedjenek el. Végül az út menti vízelvezető árokban téptem felfelé olyasmiket kiabálva hogy "ki a csatornából, jövök" meg "engedd a leállósávot" és hasonlók. Egyszer sajna le kellett tennem a lábam, de amúgy egész jól haladtam.
A Panorámaútra érve szépen lecsillapodott az indulás körüli sokk okozta adrenalinlöket és a mocskos nagy melegben tempós tekercselés következett. Előztem, engem is előztek. Ez utóbbit talán betudhatnám a vaskos gumiknak (Pisti szörnyülködött is, hogy mit akarok itt a kettőkettes Rubber Queennel), de csitt; mert jön az erdő és ott elindult a traktor. Elletmondást nem tűrően szedegettem a népeket a lágyan hullámzó úton, simán ment a keréknyomok közti sávváltás, a kanyarokban a pedál terhelése és tökmindegy hogy saras vagy akár öklömnyi kővel felszórt az út - a királyi pár megoldotta. S ez adott annyi magabiztosságot hogy leszarjam hogy vannak gyorsabb gumik is.
A pálya kis emelkedők és lejtők sorozatával a Visegrádi-kapun és Vízverés-nyergén keresztül szépen elvezetett az Úrasztal-oldal alá, ahol a középtáv még megkapta a napi cipőretérdeltetést a Pap-rétig, de mi visszafordultunk. Itt jót kergetőztem egy kollégával, s eközben egyre vártam a Mester-réti emelkedőt. No, azt várhattam. Mert kis lejtők, kis emelkedők újabb sorozatán keresztül hipp-hopp már be is értünk a Nagy-Villám alá.
Basszus! Azért az a köves lefelé és egynyomos a Mester-rét után igazán benne maradhatott volna a buliban!
Innen minden a régi. Csapatás a sodrós szekérúton, be a susnyásba és fel a Nagy-Villámra. S már csak le kell zúzni a túloldalon. Sikerült a tetőn beelőznöm, így sok év után előszőr zuhanhattam a saját tempómban a Salamon-toronyra. Ahol a rámpa homokzsákja viccesen kiállt de sebaj. Innen sprint a célba - Pisti persze már az út mellől ordítozott - hja aki kategória első tízbe ér be...
Phuuu. Na, ide két pohár szörpöt! Órám szerint 1 óra 58 perc, a rendezők szerint két óra. Nos, legalább tudom mikor indul a versenystopper: nem akkor amikor átléped a rajtcsíkot. Helyezés? Kategória 101. Összességében cirka százhetven embert sikerült legyűrni.
Zárásként megettük a tésztát (szerencsére elsózták így üresen is élvezhető volt), majd ettünk egy adag fagyit, salátát.
Összefoglalás:
Régen esett ilyen jól egy verseny. Talán a három évvel ezelőtti Duna, vagy a tavalyelőtti Mátra. A szervezés nyugis, pályajelölés, irányítás korrekt - az elmúlt évek üdvözlendő trendje miszerint sok a pályaőr, tovább folytatódott - sőt már már a versenybiztonságot veszélyeztető vizuális hatásként csinosodott.
Azt mondjuk nem szűrték ki (tán nem is lehet), hogy azok a kollégák akik valamilyen indok miatt feladják a versenyt, ne az ösvényen lefelé csorogjanak. Elég szar úgy előzni hogy még a szembeforgalomra is kéne figyelni, ne kapjanak telibe. S utána még nekem kell tisztázni a félreértést hogy tunképp kire is bazmegelek.
Pierre kiválóan teljesített. Fékek pöpecek (még egyszer hála a DrBike legénységének, akik grátisz kisegítettek - nem kérdés hol lesz a nyárvégi nagygenerál), a láncot csak egyszer dobta le, és dacára a nem túl komoly guminyomásnak (vagy pont azért?) - hibátlanul rongyolt át mindenen. Egyetlen megingás volt, de kell nekem kanyarban bonsaimanualozni. Bár az ismerősi körben az ifjoncok némi sziklás szakaszokra panaszkodtak - finoman visszatanácsoltam őket a környezetismeret-órára. A kő nem szikla.
A pálya? Hát, nem egy Mühldorf... De jó. Gyors. Kicsivel hosszabb mint volt. A nyitó mászást és a záró nagy lejtőt kivéve igazán hosszú szint nincs benne, inkább jó ritmusú hullámzás. Tekerős menet, a technikai kihívás szinte nulla. S a sok széles erdészeti útnak hála rengeteg lehetőség van előzni, fogócskázni.
Az utak állapota... hmm. Végül is montiverseny, szóval ne panaszkodjunk. De szerintem volt néhány rész ami erdészeti gépjárműveknek is kihívás. Legalább saját maguk miatt kicsit rendbe lehetne tenni.
De végül is jó buli volt.
A pénteki túra után kihagytam a kerekezést, szombat délután inkább elvonatoztam-kompoztam Visegrádra hogy benevezzek. A franc tudja hogy én most külföldinek számítok-e vagy sem - nem adtam esélyt a nemnek és a felesleges magyarázkodásoknak. Fizet, csomagot kap, benyal négy gombóc fagyit és hazaballag. Még beszélgettem egy picit a DrBikeban a régi ismerőssel - aminek még nagy haszna lesz, de ezt majd később. Most csak csigázom az érdeklődést. Lapozz.
Vasárnap szent reggelén pedig kihagytam a szokásos "komphoz sprintet" és újra vonat-komp kombináció. Nyolc körülre a cimborák is meglettek. Beszélgetés és bemelegítés után Pisti tízkor már be akart állni a rajtba. Mondtam hogy van még fél óra, hova siet (mindig ez van: benyomja a kávéját aztán nem bír nyugton maradni); de menjünk. S ezzel egy nagyon sűrű fél óra kezdődött el. Mert defektet kaptam a parkoló széli susnyásban.
OK, semmi gond, pótbelső van, tettes nincs (magyarán háromszor nyaltam végig a külsőt tüske után kutatván). Mindegy, pumpa, kerék be, indul - nagyon fura fémes zaj. Aztán iszonyat káromkodás. Mert a nagy kapkodásban sikeresen elferdítettem a tárcsafékbetét rugóját. Sebaj, a tatyóban benn volt a tartalék (plusz egy pont a táskás bringázásnak). Középtáv rajtol, van még negyed óra. Hopp, az új betét nem megy be. Pedig jót vettem. OK, akkor csak rugócsere. Hopp, a régi pofák "kissé" el vannak kopva. Ajjajajaj. Itt felkaptam az egész cuccot, számban a csavarokkal elrohantam a DrBike sátorhoz: Figyelj, fasz vagyok, nem érdekel mibe kerül, ha tudjátok oldjátok meg a kérdést. Megoldották. Kis légtelenítés, csavarhúzózás, s a rajt pillanatában már a féktestet csavarozták. Persze Zsolti megkérdezte, hogy ugye nem a dobogóra hajtok - mert az ugrott.
Focipályát megkerültem és mintegy két perccel a mezőny után startoltam. Na nézzük, hová lehet jutni az utolsó helyről?
Péel a kijáratnál (200m) már befogtam a túraszakosztályt. Aztán a Salamon toronynál már igencsak sűrűn voltak a népek - hjaigen, az a kis macsakaköves emelkedő tizedel, kár hogy a kapunál meg szűkület van - így üvöltözni kell hogy engedjenek el. Végül az út menti vízelvezető árokban téptem felfelé olyasmiket kiabálva hogy "ki a csatornából, jövök" meg "engedd a leállósávot" és hasonlók. Egyszer sajna le kellett tennem a lábam, de amúgy egész jól haladtam.
A Panorámaútra érve szépen lecsillapodott az indulás körüli sokk okozta adrenalinlöket és a mocskos nagy melegben tempós tekercselés következett. Előztem, engem is előztek. Ez utóbbit talán betudhatnám a vaskos gumiknak (Pisti szörnyülködött is, hogy mit akarok itt a kettőkettes Rubber Queennel), de csitt; mert jön az erdő és ott elindult a traktor. Elletmondást nem tűrően szedegettem a népeket a lágyan hullámzó úton, simán ment a keréknyomok közti sávváltás, a kanyarokban a pedál terhelése és tökmindegy hogy saras vagy akár öklömnyi kővel felszórt az út - a királyi pár megoldotta. S ez adott annyi magabiztosságot hogy leszarjam hogy vannak gyorsabb gumik is.
A pálya kis emelkedők és lejtők sorozatával a Visegrádi-kapun és Vízverés-nyergén keresztül szépen elvezetett az Úrasztal-oldal alá, ahol a középtáv még megkapta a napi cipőretérdeltetést a Pap-rétig, de mi visszafordultunk. Itt jót kergetőztem egy kollégával, s eközben egyre vártam a Mester-réti emelkedőt. No, azt várhattam. Mert kis lejtők, kis emelkedők újabb sorozatán keresztül hipp-hopp már be is értünk a Nagy-Villám alá.
Basszus! Azért az a köves lefelé és egynyomos a Mester-rét után igazán benne maradhatott volna a buliban!
Innen minden a régi. Csapatás a sodrós szekérúton, be a susnyásba és fel a Nagy-Villámra. S már csak le kell zúzni a túloldalon. Sikerült a tetőn beelőznöm, így sok év után előszőr zuhanhattam a saját tempómban a Salamon-toronyra. Ahol a rámpa homokzsákja viccesen kiállt de sebaj. Innen sprint a célba - Pisti persze már az út mellől ordítozott - hja aki kategória első tízbe ér be...
Phuuu. Na, ide két pohár szörpöt! Órám szerint 1 óra 58 perc, a rendezők szerint két óra. Nos, legalább tudom mikor indul a versenystopper: nem akkor amikor átléped a rajtcsíkot. Helyezés? Kategória 101. Összességében cirka százhetven embert sikerült legyűrni.
Zárásként megettük a tésztát (szerencsére elsózták így üresen is élvezhető volt), majd ettünk egy adag fagyit, salátát.
Összefoglalás:
Régen esett ilyen jól egy verseny. Talán a három évvel ezelőtti Duna, vagy a tavalyelőtti Mátra. A szervezés nyugis, pályajelölés, irányítás korrekt - az elmúlt évek üdvözlendő trendje miszerint sok a pályaőr, tovább folytatódott - sőt már már a versenybiztonságot veszélyeztető vizuális hatásként csinosodott.
Azt mondjuk nem szűrték ki (tán nem is lehet), hogy azok a kollégák akik valamilyen indok miatt feladják a versenyt, ne az ösvényen lefelé csorogjanak. Elég szar úgy előzni hogy még a szembeforgalomra is kéne figyelni, ne kapjanak telibe. S utána még nekem kell tisztázni a félreértést hogy tunképp kire is bazmegelek.
Pierre kiválóan teljesített. Fékek pöpecek (még egyszer hála a DrBike legénységének, akik grátisz kisegítettek - nem kérdés hol lesz a nyárvégi nagygenerál), a láncot csak egyszer dobta le, és dacára a nem túl komoly guminyomásnak (vagy pont azért?) - hibátlanul rongyolt át mindenen. Egyetlen megingás volt, de kell nekem kanyarban bonsaimanualozni. Bár az ismerősi körben az ifjoncok némi sziklás szakaszokra panaszkodtak - finoman visszatanácsoltam őket a környezetismeret-órára. A kő nem szikla.
A pálya? Hát, nem egy Mühldorf... De jó. Gyors. Kicsivel hosszabb mint volt. A nyitó mászást és a záró nagy lejtőt kivéve igazán hosszú szint nincs benne, inkább jó ritmusú hullámzás. Tekerős menet, a technikai kihívás szinte nulla. S a sok széles erdészeti útnak hála rengeteg lehetőség van előzni, fogócskázni.
Az utak állapota... hmm. Végül is montiverseny, szóval ne panaszkodjunk. De szerintem volt néhány rész ami erdészeti gépjárműveknek is kihívás. Legalább saját maguk miatt kicsit rendbe lehetne tenni.
De végül is jó buli volt.
Zsír összefoglaló lett! :-)
VálaszTörlés