1x10 élesben: Buda Maraton 2014
Eljött ez is: utolsó Buda Maraton, legalábbis a marketingblabla szerint.
A pletykák szerint azért, mert megszűnik a reptér - gondolom kell a hely a Hidegkúti Stadionnak (vagy van már olyan?), esetleg mittudomén. Lehet hogy csak a szokásos újítás, ami a Duna Maratont is elérte tavaly. Majd meglássuk, ne törjük a fejünket olyanon ami nem rajtunk múlik.
Az jó volt hogy a tavalyi pályát ígérték be, mert a honlapon levő térkép alapján ki nem található hogy az első kör eleje az igazából a másodiké - de ettől függetlenül azért nagyjából köszönő viszonyban van a nyomvonallal. Azt el nem tudom képzelni, hogy a második kör sportolói hogyan abszolválták a Járóka és Aradi utcák háromszögében a kerítésmászást...
S hogy tovább fokozzam, az is előnyömre vált hogy nem tudtam arról hogy a jelölőszalag az narancssárga környezetbarát krepp papír - mert bizony én csak Shimano feliratú fehér pévécét láttam - de az legalább ismerős volt -, lehet hogy tavalyról maradt?
De a lényeg: nekem és Pierre-nek egy érdekes kísérlet volt az esemény; vajon mire elég a lapospedál - 5.10 topánka kombó első váltó nélkül a sok latex közt?
Reggel szépen megreggeliztem, vonatoztam egy bő fél órát, majd a Nyugatiból a Bimbó utcán keresztül az Oroszlánsziklához, onnan pedig a reptérre tekertem. Bemelegítésnek meg is tette. Összeszedtük egymást Zozóval és Pistivel, beneveztünk, majd további bemelegítésként megettem egy kürtőskalácsot és egy fagyit. Ja, ha valakinek kell az a dopping amit reklámként a nevezési zacsiba dobtak, szóljon, odaadom. Zozó szerint tophármas a legocsmányabb ízek között amit életében evett - pedig ő már megjárt pár érdekes krimót Európán kívül.
Közben élmény volt hallgatni ahogy a párwattos hangszórókból próbálják instruálni a reptéren kódorgókat. Főleg annak fényében hogy a rajthoz felsorakozván már alig lehetett hallani a rakkenrollt... Esetleg a rendezvény honlapján, egyéb médiákban, nevezési sátorban egy párszavas tacepaó arról hogy "baszki ne menj fel a Vöröskővárra mert természetvédelmi terület"?
Amely egyébként valószínűleg nem felel meg a valóságnak; legalábbis a Vöröskővár nincs rajta a TT listán, csak a siklórepülő szabályzat írja hogy kényszerleszállásra lehet használni - ami bőven elég ok hogy ne rohangáljunk arra; de hagyjuk a tudálékosságot, egy motorost felküldtek hogy leszedje a tilosban kószálókat.
De hogy valami jót is mondjak: a póló sokat javult az előző évekhez képest. Így ezt hordani is fogom, nem pedig bringát törlök vele.
Dél van, dögmeleg, rajt, és tolni mint állat.
Ez még mindig nem az én műfajom; fel is csúszott a pulzus a francba - hogy a buli végéig ott is maradjon.
Kör a réten, zúzás a füvön, majd neki a Vöröskővár oldalának. Persze előtte ott az árok, ami a mezőny jelentős részének kihívás. Szóval feltorlódtunk mint a gnúk a Mara-folyónál. Azért erre gondolhatnának: a másfél méter széles átjáró kissé szűk. Amikor hangot adtam a dolognak ("ez nem lett egy kicsit elbaszva?"), egy szervező kinézetű úriembertől azt a választ kaptam hogy az eleje itt simán átment. Ja. Ők nem voltak ennyien egymásra kényszerítve...
A domb túloldalán az enyhe lejtőn kijött az első váltó hiánya: komoly mókuskerekezés kellett, hogy tarthassam a tempót.
A Virágos-nyeregből pikkpakk leértünk Solymárvölgybe és már rá is fordultunk Kocsis Sándor utcájára. Na, itt kiderül mit érek. Bevallom, a tavalyi szintdiagram alapján két km 10%-ra lelkiztem, közben ahogy egy mellettem elhúzó hölgy megjegyezte, csak 800m. Bizony. Az aszfalt brutálmeredek, de ha megvan utána lazább. No, sok a duma, megmondom az őszintét: kicsit belesétáltam az ügybe, mint ahogy később az Újlaki-hegy oldalába is, pedig ki lehetett volna tekerni. Nem oly vészesek ezek - túlságosan tartalékoltam, hogy a tavaly görcsöt okozó Kőhegyi utat bírjam majd.
A Virágos-nyeregbe visszatérve az itatónál egy kollega morgott a sok pohárra:
- Látom másnak jutott víz.
- Hogyhogy, nincs nekik? - kérdeztem meglepetten.
- Nincs. - Nos, ez azért hiba. De jó válasz arra hogy miért járok tevepúppal.
De a lefelék... A HHH-ról Kecskehegyre baromi jó, aztán az a kis köves mélyút! Iszonyat élmény rajta elengedni a gépet, elhúzni az óvatoskodó kollegák mellett, enyhe fék a sarokban, és rázuhanni a hosszú hullámzó csíkra a Vadaskerti-gerinc felé. S mindezt espédés bohóckodás nélkül. Nem kell az... Zárásként pedig a már említett Kőhegyi út - simán.
Megvolt.
Pistitől öt percet kaptam, amibe neki még egy defekt is belefért. A hivatalos adatok szerint másfél percet javítottam tavalyhoz képest (az első helyeztettekhez képest is javult az időarányom) - és bár kétszer toligattam, a végére bőven maradt még bennem.
A rendszer pedig hibátlan. A narrowwide fogja a láncot, a 34x(11-36) is elég volt majdnem mindenhova, de egy hosszabb menetre (Kékes, Mühldorf) még további edzés kell (vagy 30-as tányér).
Az spd-t pedig el lehet felejteni. Ezen a szinten nem nyersz vele sokat csak drága, helyet kell találni a normál cipőnek és kényelmetlen benne sétálni.
Ja, és aki eddig elolvasta, jutalmul megnézheti a fotókat, hátha megtalálja saját magát.
Az első kép nagyon jó példa arra, hogy ne jusson eszembe indulni versenyen. Nem csak a bukás miatt, de aki jobbról a második, hogy fogja már a kormányt? Rámegy valamire vagy belemegy valamibe, és már ki is esett a kezéből... Nem vagyok elitrészer meg hasonló, de nem szívesen esnék át ilyesmi miatt máson. Meg amúgy sem nekem való ez a libasorban tekerés (:
VálaszTörlés