Saalbach-Hinterglemm: X-line

Túléltem az X-line-t. Kibaszott kemény, ijesztő, hosszú és köves. Ez volt a legbrutálisabb lejtő életemben. [a szerző SMS-e Saalbachból]

Szóval adott egy lejtőzésben nem épp kezdő, de nem is túlképzett kerékpáros, egy 120/100mm-t mozgó trail bringa integrált nyeregcsővel - ez alatt értendő hogy belerohadt a lelkem, szóval nem lehet letolni ahogy az lejtőzéshez jó lenne. Valamint normál ruci (no fullface, no páncél).

A kék sarokban pedig Európa egyik leghosszabb pályája: 6,5km és 1025m zuhanás. Besorolása: nehéz.



Na, ennyit a hangulatkeltésről. Az tény, hogy pár napig kerülgettem a forró kását míg rávettem magam mondván: fék van, leszállni le tudok a bringáról, max lekommandózok a hegyről ha nem megy. Így ebéd után nekivágtam a Schattbergnek.

A cél a tisztes helytállás - semmi vagánykodás.

Start

Az indulás a Schattberg keleti csúcsán van, a Hacklberg-trail-lel közösen, azonban az első lendületes lejtő után jobbra le. Ez a rész kezelhető, bár a meredek, aprósziklás kanyarok adnak némi ízelítőt a későbbiekből; és itt már biztosan kiderül: ilyen pályán gyorsan menni - na az a móka.

A felső szakasz eleje

A képen látható rész domborzatilag alsó részén van egy lassíts tábla. Nem a nehézség miatt van, hanem könnyű túllőni a kanyart.

Ahogy haladtam lefelé, szépen jöttek az egy, majd kettő nyilas táblák. A Duna Maraton szervezőit kérném, hogy egy tanulmányi kirándulás keretében tekintsék meg, mit adnak itt egy nyílért (na jó, ez gonoszkodás, nem illik összevetni egy déhá pályát egy kis erdei kirándulással; vegyük alapul a korrektebben jelzett Mátrát: ott van egy elég rázós lemenet egy patakhoz, vagy a végén a fahídhoz - itt egy nyílnak felel meg).

Aztán lássuk, mit adnak két nyílért - mormogtam magamban majd szép óvatosan lecsorogtam a sziklák között. Huhh... ez nem egyszerű. Összességében elmondható, a felső rész kezelhető, sőt egyes részeit kifejezetten élveztem. Egész addig, míg bekerültem az erdőbe.

Nos, itt jelenik meg a három nyíl. Mivel csak egy tábla volt, ezt valószínűleg úgy kell érteni hogy az egész erdő kettes-hármas. Dinnyényi sziklák, gyökeres lépcsők, mindez persze kanyarokkal - nehogymár egyszerű legyen az élet. Mészárszék.

Férfiasan bevallom, itt már leugrottam Pierre-ről és kicsit belegyalogoltam a történetbe (ez alatt értendő, hogy üggyel-bajjal leevickéltem).

A két erdő közt kis pihenő - kezdem megérteni a déhás srácokat, miért ritka hogy egy menetben tolnak végéig egy pályát.

A felső részen van egy elég hosszú átkötés - erdészeti úton, ami a felvonó középső állomásához vezet. Persze tettek ide egy csavart: kis emelkedő, singletrack, vigyázz tábla, majd 180°-os balos - a völgy fölött. Na, ez a húbazmeg fíling. Ráadásul meg kellett állnom hogy megvizslassam a kanyart, hol érdemes lemenni.

Schattberg, Mittelstation. Vége az első résznek.

Az X-line alsó részéről azt írják, nehezebb a felsőnél. És ez igaz, már csak azért is mert szintben ez a félút, de hosszban kevesebb. Innentől nincs összekötő út, sem hosszas szintbeni keresztezések. Itt az egyenes szakasz is rázógép, a kanyarok szűkek, meredekek, és akkor megfejelik a Nortshore rámpákkal, amin van egy olyan mocskosul szűk kanyar hogy csak gyalog mertem bevállalni. Nomeg néhány egyéb letörés, amiktől szintén besokalltam.

Ugyanakkor az alsó részre már nem jutott kettes meg hármas tábla, cserébe gyönyörűen jelzik az ugratók melletti egérutakat.

Mire leértem, kivoltam mint a liba. Ez felső határ mind nekem, mind Pierre-nek. Nem teljesíthetetlen, de gyorsan, könnyedén végigmenni rajta az rengeteg gyakorlás lenne még... és annyi jó dolog van a környéken, hogy idén nem szántam rá több időt.

De a nagy tanulság, amit azért eddig is sejtettem:
26-os kerék és 120/100mm technikailag elegendő egy ilyen nehézségű lemenethez. 

Madártávlatból

Update:
Találtam egy jó videót az útról.