Velence Maraton 2019
A Velencei tó északi lankáin tartott versenyről szép emlékeket őriztem, így rábeszéltük egymást Zozóval: ha már a Mátra Maratont kihagytam, találkozzunk a Velencei tó partján.
("utánnaplózás", az esemény szeptemberben volt, de ez mindegy)
Szombat reggel összepakoltam a kempingcuccot, a bringát a Railjetre fellógattam, majd egy átszállással késő délután begurultam a velencei Drótszamár kempingbe. Szűk egy óra alatt kitaláltam hogyan rakjam össze a sátrat, behajigáltam a cuccokat, majd eltekertem a spar-ba vacsoráért és reggeliért. Természetesen egy adag fagyit muszáj volt enni közben, csak hogy meglegyen a korrekt szénhidrát bevitel a versenyre.
Vacsora, tóbámulás, és nyolc körül bevackoltam magam a hálózsákba olvasni, ami hamar szunyókálásba csapott át. De nem sokáig, mivel a közelben elindult a muzsika. Ha nagyon kukacoskodni akarnék, akkor a kemping házirendjével nem feltétlenül egyeztethető össze hogy 11-ig csörömpölnek; de ez legyen a kisebbik baj. Nem azt mondom hogy egy presszó teraszán Schiff András adjon elő a hangulathoz illő Chopin darabokat, de azért van egy elvárható minimum. Sebaj, a fülhallgatót benyomtam a fülembe és beetettem a Dream Theater lemezeket a playlistbe... Ez jól bevált módszer horkoló kollégák ellen is.
Reggel komótosan összecsomagoltam, beneveztem majd az időközben befutó Zozóval bemelegítésképp feltekertünk a Bence-hegyi kilátónál levő rajthoz.
A hátralevő időt bringatechnikai traccsal ütöttük el. A szemem sarkában feltűnt, hogy a mellettünk álló kolléga valahogy mindig az általunk épp tárgyalt bringarészt csekkolja a saját gépén. Amikor a teleszkópot kezdte csavargatni, csak reménykedtem hogy jobban tudja mit csinál, mint én tettem tavasszal...
Ha nem lenne egyértelmű: Működő rendszert nem basztatunk!
RAJT
Whoaaahhh! Az első verseny ami lefelé indul. Ez legalább olyan zseniális húzás mint amikor a Metallica a Creeping Death-tel nyitott ‘93-ban az MTK stadionban. A sima mezőn nem volt gond az előzés, és a következő lapos szakaszra is komoly lendülettel vetődött a társaság. Az emelkedők rövidek, meredekek, és ragyogó ritmusban váltják a lejtőket. A technikai kihívások is tökéletesen vannak adagolva: egynyomos kavarászás és vályús vagy rázatós lejtők a pálya második részén vannak, amikorra egyrészt már belejöttél, másrészt a mezőny is széthúzódott, így hozzád hasonló képességű alakokkal tekersz.
A nagy maratonokon általában egy hosszú sima emelkedő hivatott széthúzni a mezőnyt, majd ez után teszik be a szűkebb lejtőket, ahol semmi esélyed élvezni a mókát, ha lejtőzésben jobb vagy mint a mókuskerekezésben.
Egyszóval a pálya gyors. Nem kicsit, nagyon. 18,3-as átlagsebességet hoztam úgy, hogy az utolsó lejtőn láncleugrást is szerelni kellett. Technikailag semmi vész, de ha ki akarod használni a pályában rejlő lehetőségeket, gyakorold nyomvályús-homokos terepen a nyomválasztást.
Azért az egyik dombtetőn a csalitból elénk ugró őzek senkit sem győztek meg arról hogy itt bölcs dolog a sor elején tekerni...
Az eredményem egész elfogadható lett: a tavaszi kihagyás és a még mindig nem teljesen működő vállam dacára életem leggyorsabb versenye lett, s ha hinni lehet az eredménylistáknak, a fiatalabb kategóriákban előkelő helyezésem lenne. De ez inkább a korosztályom brutális erőnlétét jelzi, amelyhez viszonyítva már nem olyan fényes a kép.
Összegzés: jó volt. Jövőre megint.
("utánnaplózás", az esemény szeptemberben volt, de ez mindegy)
Szombat reggel összepakoltam a kempingcuccot, a bringát a Railjetre fellógattam, majd egy átszállással késő délután begurultam a velencei Drótszamár kempingbe. Szűk egy óra alatt kitaláltam hogyan rakjam össze a sátrat, behajigáltam a cuccokat, majd eltekertem a spar-ba vacsoráért és reggeliért. Természetesen egy adag fagyit muszáj volt enni közben, csak hogy meglegyen a korrekt szénhidrát bevitel a versenyre.
Vacsora, tóbámulás, és nyolc körül bevackoltam magam a hálózsákba olvasni, ami hamar szunyókálásba csapott át. De nem sokáig, mivel a közelben elindult a muzsika. Ha nagyon kukacoskodni akarnék, akkor a kemping házirendjével nem feltétlenül egyeztethető össze hogy 11-ig csörömpölnek; de ez legyen a kisebbik baj. Nem azt mondom hogy egy presszó teraszán Schiff András adjon elő a hangulathoz illő Chopin darabokat, de azért van egy elvárható minimum. Sebaj, a fülhallgatót benyomtam a fülembe és beetettem a Dream Theater lemezeket a playlistbe... Ez jól bevált módszer horkoló kollégák ellen is.
Reggel komótosan összecsomagoltam, beneveztem majd az időközben befutó Zozóval bemelegítésképp feltekertünk a Bence-hegyi kilátónál levő rajthoz.
A hátralevő időt bringatechnikai traccsal ütöttük el. A szemem sarkában feltűnt, hogy a mellettünk álló kolléga valahogy mindig az általunk épp tárgyalt bringarészt csekkolja a saját gépén. Amikor a teleszkópot kezdte csavargatni, csak reménykedtem hogy jobban tudja mit csinál, mint én tettem tavasszal...
Ha nem lenne egyértelmű: Működő rendszert nem basztatunk!
RAJT
Whoaaahhh! Az első verseny ami lefelé indul. Ez legalább olyan zseniális húzás mint amikor a Metallica a Creeping Death-tel nyitott ‘93-ban az MTK stadionban. A sima mezőn nem volt gond az előzés, és a következő lapos szakaszra is komoly lendülettel vetődött a társaság. Az emelkedők rövidek, meredekek, és ragyogó ritmusban váltják a lejtőket. A technikai kihívások is tökéletesen vannak adagolva: egynyomos kavarászás és vályús vagy rázatós lejtők a pálya második részén vannak, amikorra egyrészt már belejöttél, másrészt a mezőny is széthúzódott, így hozzád hasonló képességű alakokkal tekersz.
A nagy maratonokon általában egy hosszú sima emelkedő hivatott széthúzni a mezőnyt, majd ez után teszik be a szűkebb lejtőket, ahol semmi esélyed élvezni a mókát, ha lejtőzésben jobb vagy mint a mókuskerekezésben.
Egyszóval a pálya gyors. Nem kicsit, nagyon. 18,3-as átlagsebességet hoztam úgy, hogy az utolsó lejtőn láncleugrást is szerelni kellett. Technikailag semmi vész, de ha ki akarod használni a pályában rejlő lehetőségeket, gyakorold nyomvályús-homokos terepen a nyomválasztást.
Azért az egyik dombtetőn a csalitból elénk ugró őzek senkit sem győztek meg arról hogy itt bölcs dolog a sor elején tekerni...
Az eredményem egész elfogadható lett: a tavaszi kihagyás és a még mindig nem teljesen működő vállam dacára életem leggyorsabb versenye lett, s ha hinni lehet az eredménylistáknak, a fiatalabb kategóriákban előkelő helyezésem lenne. De ez inkább a korosztályom brutális erőnlétét jelzi, amelyhez viszonyítva már nem olyan fényes a kép.
Összegzés: jó volt. Jövőre megint.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése