Göcseji piros (Zalaegerszeg - Böde)

Ha már egy kis szabadidő...

A Cartographia kissé le van maradva, ugyanis a pirosat piros háromszögnek jelzi, de ez nem nagy probléma. Feltéve hogy tudjuk ezt a hendikepet. Ha nem, akkor is hamar rájövünk.

Az útvonal turistaúthoz képest sok  aszfaltot illetve széles utat tartalmaz ami egy-két meglepitől eltekintve tökéletesen alkalmassá teszi bringázásra.

Rövid országutas bemelegítés után startoltam Zalaegerszegről. A három templom tövéből (Rózsák tere) indul a vidám emelkedő a Jánka-hegyre. Szűk aszfaltos út, kertvárosi hangulat. A tető felé jobbra a szomszéd dombon látszik az első etap célja, a zegerszegi TV-torony. Egy kockára fazonírozott fa rejti a keresztet, ahol jobbra kanyartam, és kellemes erdei lejtőzés után valami elhagyott vándortábor mellett értem az aszfaltra. Itt nem az Azáleás-völgy felé, hanem attól északra (város felé) levő völgyben támadja meg a hegyet az ösvény. Méghozzá olyan meredekségben, amin én még a lefelét is erősen meggondolnám. Sebaj, azért van az ember lába hogy tolja a bringát...

A TV-toronyhoz tett kis kitérő után szakadozott aszfaltút indul Kilátó utca néven; lefelé. A keresztnél balra, majd ahol a térkép újabb keresztet jelöl, elhagytam az aszfaltot a balra tartó szekérút kedvéért. 

Az erdőszéli vidámkodás után hamar elértem Babosdöbréte sárga házait.

A falu központjában derékszögű jobbkanyar, majd lendületből átvágtam a hídon és egyenesen letértem a murvás útra, ami szekérúttá változott. Itt figyelni kell, balra van egy út hívogató sorompóval, de ne üljünk fel a kísértésnek: tovább jobbra, felfelé. Itt elég ritkásak a jelzések, de ez nem zavart, hisz fel kell menni, és ahhoz elég könnyű utat találni. Főleg mélyutat. De megéri, a gerincen levő házaktól áttekinthettem a TV-toronytól megtett utat.

Majd a szokásos kereszt, kápolnával kiegészítve. Innen balra aszfalt vezet a 288m magas Balázsfa domb tetejéhez, ahonnan a böszme nagy kettőskereszttől ellenkező irányban újabb csodás panoráma fogad.

Az országúti kereszteződésben jobbra, majd enyhe alpesi érzettel megáldott kanyargós lejtőzésben balra, kis emelkedő és máris a környék csúcsán találtam magam. Kandikó, 304m.

A toronyba nem volt kedvem felmászni, a tövéből meg nem sok kilátás zajlik, így legurultam a dombról. A közeli buszmegállónál újra elhagytam az aszfaltot (jobbra) és a térképen piros háromszöggel (valóságban piros sáv) jelzett úton csalinkáztam az erdei sárban. A dagonya nem tartott sokáig, újra kellemes szekérúton haladtam a Bödei-Öreg-hegyen. Szőlő, házikók, háromszögelési pont és némi blaszfémia után törtaszfaltos downhill következett Bödéig.

A jelzés innen Teskánd érintésével Salomvárig megy, de én a haranglábnál merészet gondolván hátraarcot csináltam, hogy megnézzem a Jám-patak völgyét. Itt őrületes kavarást rendeztem, melynek során többször előkerült a tájoló, az ösvények meg eltűntek. Az, hogy egy széles útféle párszáz méter után nyomtalanul eltűnjön egy vízmosásrendszerben az talán több mint váratlan. Ezután a kiszáradt patakmeder mellett próbáltam csalánban tekerni (igen, el is feküdtem benne), majd az Egyházszegi-hegy megmászása (pontosabban a bringa feltolása) során a pokolba kívántam minden ösvényt, úttalan utat, és mikor a műútra értem égre-földre esküdöztem, hogy én többet terepre nem megyek...

Ennek szellemében Németfalu temetőjében degeszre ittam magam (a temetőkben lehet bízni: mindig van működő kút), aztán a romantikus Akasztott asszony-part nevű úton haladtam Salomvár felé. Az elágazásban csábos szekérút húzott dél felé, kis táblával miszerint Erdeifalu vár, meg a Pongrácz János út is, de ezeket legközelebbre hagytam. Mert nekem elegem volt a terepezésből...

Folytatás