Felső-Válicka völgye (Göcsejszéle, 1. nap)
Zalaegerszegtől keletre érdekesen borul a táj: a Válicka és a Szévíz patakok völgye északra, a Zalába fut, amely folyó pedig egy nagy kanyarral dél felé folyik. Köztük hosszú alacsony hegyek. S mivel megint munkaügyi száműzetés zajlott, kihasználtam a lehetőséget.
Első nap aszfaltos kört terveztem Alsónemesapáti - Pölöske - Zalaegerszeg - Alsónemesapáti kanyarral, amitől Pölöske után az Ökör-tilosi-erdőnél csábultam el észak felé.
Széles erdei út vezet északra, mely a sárga jelzésbe fut, majd kalandos jelzésterelés - pontosabban egy "véletlenül" az útra dőlt fenyőfa átmászása után - a Félig-baki-erdő északkeleti kúpjánál rövid singletrack után elhagytam a jelzést, és a mezőn levő szekérúton haladtam a Csatár határában levő templomig. A templom sajnos zárva volt, így leereszkedtem a faluba, amelynek túloldalán levő dombtetőn ismét elvesztettem a jelzést. Sebaj. A Macska-delelőn kavarogtam egyet a kaszálók útvesztőjében, míg lejutottam a 74-es út melletti távvezeték alá. Ezen kényelmesen elértem Botfáig.
Ahol eljöve a nap durvulása a Karácsony-hegyre felkúszó út megmászásával. Az ilyen utak errefelé általánosak, a múltkor Zalaegerszegen a Jankahegyre is ilyesmi vezetett. Szűk, meredek, kanyargós, aszfaltos. Szóval jó. A túloldalt zúzda le, a sárga jelzés egy tanyánál elkanyarodik jobbra és durván ejt lefelé, ráadásul eléggé zaklatott az állapota, szóval talán érdemesebb az aszfalton lemenni. Mindegy, a 76-os út kanyarjánál meglett a sárgával jelölt bekötőút, bár ezen a téren némi frissítés ráfér a Cartographiára: a hajdani aszfaltos utat a természet laza csuklómozdulattal visszahódította. Innen már csak egy apró lejtő és a délutáni eső előtt vissza is értem a szállásra.
