2010. augusztus 2., hétfő

Nem léphetsz kétszer ugyanabba a Gázlóba...

Pár éve egyértelmű: Gázlózni márpedig kell.


Szombat délután összeszedtük egymást Zozóval, Veszprémig megfejtettük az életet, ahol kisebb-nagyobb vargabetűk után megtaláltuk az Erdei Motelt, mely ugyan a Kittenberger Kálmán úton van, de a domborzatnak köszönhetően 60m-rel feljebb -- megkerülhettük a fél várost mire felkeveredtünk oda. Viszont kárpótlásul van vendéglő -- ráeszméltem, hogy úgy tizensok éve voltam már ott, s a próba során kiderült: a kaja még mindig jó. Szállás is megvan, vacsora, alvás.

Reggel 4:40-kor feltápászkodtunk, Zozó jót játszott a bubisvízbe öntött energiaitallal -- amit az állomásra kiérve egy csap segítségével tovább folytatott. Vonatozás Herendre, ahová szép lassan begyűltek a népek, köztük Titánpálcás Pistiék is. Bringák összerakva, olajozás, kiflivásárlás, nevezés, fél nyolckor elindultunk.

Az útvonal a Bakony pompás részeit érinti, Herendről azonnal jó kis földút, egynyomos emelkedő, plató, erdő, lejtő. Minden ami ingere a kerekeknek. Zozo nem bírt magával, az első komolyabb lejtőnél beközölte hogy elég a szarakodásból, nekieresztette. Aztán elfelejtett bekanyarodni az elágazásban... Addig Pistivel megbeszéltük, hogy alkalmasint a titánpálcája mellé kap egy "velkámtodökláb" pólót.


A továbbiakban a táj változatos, domborzat kellemesen helehupás; néha megálltunk az ellenőrzőpontoknál, vagy Királykő után fotózni, tájat nézni.


Odvaskőnél kis pihi, aszfaltozás, és a Réz-Bükk-Úton fel a Kőris-hegyre. Csodaszép erdei út., már várom a Bakony Maratont, amikor ezen lefelé mehetek majd. Aztán még vagy száz méternyi aszfalt (szintben) és megkaptuk a csúcsmatricát is. Befaltam négy kiflit a nálam hagyományos spáros pirospesztóval. A tavalyi próbababa-érzés (avagy "kiszúrja a mellbimbó a pólót" effekt) megelőzésére felvettünk egy plusz pólót, és jó negyvenes tempóban legurultunk Vinyére.

Vinyén beültünk a Pokol-csárdába kólázni, palacsintázni. A süteményt hanyagoltam,  mivel ránézésre évről évre egyre távolabb kerül a kinézete attól az ideális állapottól, melyet somlói galuskának hívnak. A palacsinta jó.

Fel a Gázlókra! 

Izé... előbb kicserélem a belsőt... Aztán hajrá.
Mert ez a legjobb ebben az egészben, hogy megmásszuk a fél Bakonyt hogy vízbe rejtett sziklákon biciklizhessünk. Tiszta marhaság, nem?
Azért némi óvatosságot vittünk a dologba, mert a tavaszi esők során brutális tájrendezés zajlott. Pistit előreküldtük gyalogos felderítőnek (frissen gyógyult kulcscsonttal nem virgonckodott), ha áttolta, mehettünk bátran.




A bolondozás után szintén a hagyományos program: a Keskeny-dűlőn összeszedett agyagos sár egy részét Porván lemostam -- valamint nem akarom tudni, hogy a műút előtti lejtőn található sáros szalma és az irgalmatlan lótrágyaszag között van-e közvetlen összefüggés; mindenesetre azt is lemostam magamról --, felmásztunk, legurultunk, Bakonybélben töltöttünk, majd mászás Hajagra, gurulás lefelé (ahol Zozó mellém érve csodálkozva kiáltott rám: "de te fékezel?!" -- igen, fékezek, mert négy éve itt ocsmány nagy perecelést láttam és a lejtő alján a kanyart én is alig bírtam bevenni), aztán az irgalmatlan jó kanyargós erdészeti úton és a Veréb-hegy lejtőjén (60km/h)  már csak idiótán dudorásztam a Run to the Hills-t.
Herenden pedig csak be kell kanyarodni balra a Spárnál a célba. Emléklap, kézfogás, pizza, vonatozás haza. Ennyi; se több, se kevesebb.

A lényeg: a Gázló még mindig jó. S ha edzünk egy picit, akkor a Réz-Bükk-Út és a Hajag sem olyan vészes. Na nem azért mert száguldunk felfelé, hanem mert a mókuskerekezés közben ráérünk tájat bámulni. Szóval jövőre szintén...

-------------------------------------------------------------
Korábbi Gázlók: 2009, 2008, 2007