Troppberg
Az év első túrája a tavaly már egyszer bepróbált Troppberg. Már csak azért is mert a) Christian talált egy kicsivel járhatóbb utat a csúcsra; b) a múlt heti hazamenős kirándulás óta kilátást kell fűzni a túrákba. S a Troppbergről van; c) nincs messze: Schönbrunntól légvonalban 16km és mi tudunk utat az erdőn át...
Nos, mint a fenti képről látszik, nem volt fényes a kilátás.
Ráadásul indulás előtt két perccel iszonyatos kurvaanyázás kíséretében hajítottam be a Camelbak zsákot a fürdőkádba. Mert ezek kitalálták, hogy az ivózsák kivezető csöve levehető legyen. A Quick LinkTM tényleg jó ötlet, ellenben elfelejtették tesztelni. Szóval egyrészt több hónap használat után baromi nehéz korrekten bepattintani. Másrészt ha a zsákot durván megpakolod (télen előfordul hogy pótkabátot tesz be az ember) és extra nyomás éri, akkor elkezd ereszteni a csatlás. És ez nem egyedi eset, Christian már egyet cserélt ugyanezen ok miatt. Zsákcsere, termoszt behajít, indulás. A dolog egyetlen pozitívuma, hogy így elvittem a fotómasinát - így most vannak képek.
Folyamatosan szötyögő ködben indultunk Weidlingauba, ahol a Hirschengarten Streckén startoltunk. Pontosabban hasznát vettük Christian múlt hétvégi túrájának: a hivatalos úttól kicsit arrébb levő kék jelzés kiváló alkalom ledolgozni valamennyit a karácsonyi menüből. Épp annyira meredek és köves hogy még tekerhető.
S mikor a hegytető előtt rátaláltunk az ismert erdészeti útra, áldottuk magunkat: ilyen ocsmány módon sáros erdészeti utat ritkán látni. Az uccsó párszáz métert kibírtuk rajta, s máris lehetett zúzni lefelé a hegygerincen (mellesleg nagyjából a bringás út alatt megy át az új vasúti alagút).
Némi saras lejtőzés után az első adandó alkalommal balra bevágódtunk egy sárga jelzésen (a Bécs környéki sárga jelzésekben lehet bízni: általában ragyogó egynyomosok). Kicsit elkeveredtünk eymástól: Christianék egy elágazásban balra mentek, én meg jobbra, de így legalább belefutottam egy jópofa egynyomosba, amely tele volt raklapokból kialakított kis hidakkal.
Gablitz határában összeszedtük egymást, megkerestük a "Troppberg arra" táblát (főúton balra), majd nekivesekedtünk a hegynek. A temető kanyarjában jobbra indul egy kis ösvény, ami rávisz a Troppberg erdészeti útjára. Ez pedig szépen felkúszik a hegyoldalon, s közben kicsit beszűkül, majd egy nagy elágazáshalmazba torkollik:
Itt jobbra megy egy szintút - ez aranyos, de a nyáron kiderült hogy zsákutca.
Balra a szintút lebucskázik, majd kék jelzés nyílik róla a csúcsra: nos, ez lefelé is durva, mi nyron itt mentünk fel - bringát cipelve.
Szóval csak egyenesen. Ez már technikás, gyökeres-köves, de elviselhető.
Aztán közvetlenül a csúcs alatt szintbe szelídül,
végezetül egy kis mászás apró köveken és
az utolsó száz méteren (fotón sajnos nem ábrázolt) szokásos hájkibájki.
Nos, ez is megvan még sincs este. Két óra nyugisan, fotózással. Ez a két őrült felmászott a toronyba,
majd mikor leértek elismerték amit indulásukkor mondtam: valóban, nem lehet többet látni fentről mint lentről. Cserébe jó vizes lett a kesztyűjük a nedves korlátoktól, én meg befaltam egy szendvicset.
S vajon miért megy fel az ember a hegyre? Na, nem azért mert ott van. Hanem mert le lehet jönni:
Zárásként Gablitzból felmásztunk a Hirschengarten Sterckéhez (850 méternyi 12% - a köznyelv "that fucking uphill" néven jegyzi), a túloldalt le, s a Mauerbach melletti erdészetin hazafelé.
Nos, ez fasza volt.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Fotósarok
Nos, mint a fenti képről látszik, nem volt fényes a kilátás.
Ráadásul indulás előtt két perccel iszonyatos kurvaanyázás kíséretében hajítottam be a Camelbak zsákot a fürdőkádba. Mert ezek kitalálták, hogy az ivózsák kivezető csöve levehető legyen. A Quick LinkTM tényleg jó ötlet, ellenben elfelejtették tesztelni. Szóval egyrészt több hónap használat után baromi nehéz korrekten bepattintani. Másrészt ha a zsákot durván megpakolod (télen előfordul hogy pótkabátot tesz be az ember) és extra nyomás éri, akkor elkezd ereszteni a csatlás. És ez nem egyedi eset, Christian már egyet cserélt ugyanezen ok miatt. Zsákcsere, termoszt behajít, indulás. A dolog egyetlen pozitívuma, hogy így elvittem a fotómasinát - így most vannak képek.
Folyamatosan szötyögő ködben indultunk Weidlingauba, ahol a Hirschengarten Streckén startoltunk. Pontosabban hasznát vettük Christian múlt hétvégi túrájának: a hivatalos úttól kicsit arrébb levő kék jelzés kiváló alkalom ledolgozni valamennyit a karácsonyi menüből. Épp annyira meredek és köves hogy még tekerhető.
S mikor a hegytető előtt rátaláltunk az ismert erdészeti útra, áldottuk magunkat: ilyen ocsmány módon sáros erdészeti utat ritkán látni. Az uccsó párszáz métert kibírtuk rajta, s máris lehetett zúzni lefelé a hegygerincen (mellesleg nagyjából a bringás út alatt megy át az új vasúti alagút).
Gablitz határában összeszedtük egymást, megkerestük a "Troppberg arra" táblát (főúton balra), majd nekivesekedtünk a hegynek. A temető kanyarjában jobbra indul egy kis ösvény, ami rávisz a Troppberg erdészeti útjára. Ez pedig szépen felkúszik a hegyoldalon, s közben kicsit beszűkül, majd egy nagy elágazáshalmazba torkollik:
Itt jobbra megy egy szintút - ez aranyos, de a nyáron kiderült hogy zsákutca.
Balra a szintút lebucskázik, majd kék jelzés nyílik róla a csúcsra: nos, ez lefelé is durva, mi nyron itt mentünk fel - bringát cipelve.
Szóval csak egyenesen. Ez már technikás, gyökeres-köves, de elviselhető.
Aztán közvetlenül a csúcs alatt szintbe szelídül,
végezetül egy kis mászás apró köveken és
Nos, ez is megvan még sincs este. Két óra nyugisan, fotózással. Ez a két őrült felmászott a toronyba,
S vajon miért megy fel az ember a hegyre? Na, nem azért mert ott van. Hanem mert le lehet jönni:
Nos, ez fasza volt.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Fotósarok
 |
| Így készült az előző kép |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése