Aszfalt Törökmezőre (12-úttól -> Eszperantó-parkoló)
Táv: 9,4km
Szint: 200m
Idő: fél óra
Mivel délutánra aránylag kitisztult az idő, némi mosogatógépcipekedés és kerékcsere után nyeregbe pattantam egy gyors 2-3 órás körre. Először a Börzsönyi Tekergőt gondoltam (ez a 12-es út és a Börzsönyben levő falvak kissé sztochasztikus bejárása, lehetőleg minél több emelkedővel).
Aztán mégis a parti úton indultam. Kipróbáltam milyen az interval fedőnevű játék, ezzel sikerült komolyan feltornászni a sebességet.
Ebbéli örömömben nekivágtam a Kóspallagra vezető emelkedőnek. A törökmezői elágban elcsábultam a Köves-mező felé. Ez a szakasz régi mumus, általában túrák végén érek ide, kissé kidögölve, és sosem esik jól. De most kellemesen ment, leszámítva egy túlváltás okozta láncleesést. Az Eszperantó-parkoló után már csak kis hullámvasút és sorompókerülgetés van hátra, és máris gyönyörködhettem a Pilisben.
Szóval a szakasz egy két kis lejtőt leszámítva végig emelkedik, a durvább részek rögtön az eleje, és a vége. Komoly vizuális dopping a helyenként kinyíló táj, a völgyben mélyen alattunk csobogó patak, valamint ősszel Törökmezőnél a milliónyi kikerics.
Eddig meglepően jó tempóban alkottam, gondoltam visszafelé ugyanez az útvonal jó lesz. Lámpát felraktam és lejtőbe fordultam. Hát, bevallom, fáztam. Nem kicsit, nagyon. És tíz kilométeren keresztül fázni nem jó. Szóval becsűrtem az erdőbe, a piroson összegányoltam magamat és a bringát -- talajfogási gyakorlat is megvolt, Nagymaroson felfújtam a kerekeket a benyakúton, és irány haza.
Verőcén gyanúsan nézegettem az órát: ez rosszul mér... ennyire nem lehetek gyors. De végül jól mért. Fél óra alatt Vácra értem, ahol megtartottam a levezető mezítlábazást, aztán alvás a kád forró vízben...
Szint: 200m
Idő: fél óra
Mivel délutánra aránylag kitisztult az idő, némi mosogatógépcipekedés és kerékcsere után nyeregbe pattantam egy gyors 2-3 órás körre. Először a Börzsönyi Tekergőt gondoltam (ez a 12-es út és a Börzsönyben levő falvak kissé sztochasztikus bejárása, lehetőleg minél több emelkedővel).
Aztán mégis a parti úton indultam. Kipróbáltam milyen az interval fedőnevű játék, ezzel sikerült komolyan feltornászni a sebességet.
Ebbéli örömömben nekivágtam a Kóspallagra vezető emelkedőnek. A törökmezői elágban elcsábultam a Köves-mező felé. Ez a szakasz régi mumus, általában túrák végén érek ide, kissé kidögölve, és sosem esik jól. De most kellemesen ment, leszámítva egy túlváltás okozta láncleesést. Az Eszperantó-parkoló után már csak kis hullámvasút és sorompókerülgetés van hátra, és máris gyönyörködhettem a Pilisben.
Szóval a szakasz egy két kis lejtőt leszámítva végig emelkedik, a durvább részek rögtön az eleje, és a vége. Komoly vizuális dopping a helyenként kinyíló táj, a völgyben mélyen alattunk csobogó patak, valamint ősszel Törökmezőnél a milliónyi kikerics.
Eddig meglepően jó tempóban alkottam, gondoltam visszafelé ugyanez az útvonal jó lesz. Lámpát felraktam és lejtőbe fordultam. Hát, bevallom, fáztam. Nem kicsit, nagyon. És tíz kilométeren keresztül fázni nem jó. Szóval becsűrtem az erdőbe, a piroson összegányoltam magamat és a bringát -- talajfogási gyakorlat is megvolt, Nagymaroson felfújtam a kerekeket a benyakúton, és irány haza.
Verőcén gyanúsan nézegettem az órát: ez rosszul mér... ennyire nem lehetek gyors. De végül jól mért. Fél óra alatt Vácra értem, ahol megtartottam a levezető mezítlábazást, aztán alvás a kád forró vízben...
