Szopatós napsütés
Ma úgy sütött mintha muszáj lett volna. Kettőkor le is tettem a lantot, és nekiláttam egy laza tekergésnek. Mert a föld még fagyos, megúszom sár nélkül a terepet.
Az hamar kiderült, hogy ma nem használom az első váltót - a tél során beleragadt mocskot majd kioldja a brigéciol, de ez a művelet a homályos jövőben fog megtörténni. Így a Margit utca szerpentines változatán kezdtem meg a kapaszkodást. A 11-es busz végállomásánál megkóstóltam a kulacsot és a Görgényi úttal párhuzamosan bevágódtam az erdőbe. Szép lassan felmásztam Glück Frigyes útjáig, amin visszafordultam az Árpád-kilátó felé. A nyeregben elcsábultam, és az erdei kiindulópont felé leóvatoskodtam a havas-köves meredeken. Aminek alsó felén balra csábító egynyomos kanyarog. Gyenge jellem vagyok, engedtem a kísértésnek... megérte. A második körben azonban meglátogattam a kilátót.
Itt jöttem rá, hogy mi a trükk a napsütéssel: hogy én csak azt hiszem hogy jó idő van. A mínusz négy fok azzal járt, hogy a déli hegyoldalon a bringára csapódó enyhe sár azonnal kőkeményre fagyott, s pillanatragasztóként fogott meg minden forgó alkatrészt.
Rituális cerbonázás után a Szépvölgyi út melletti zöld és sárga sáv majd kék karika mentén az Újlaki-hegy oldalában levő jó kis köves úton (a Nyúltól cirka 3km 7%) felmókuskerekeztem a Hármashatárhegyre.
Innen már csak le kellett gurulni, így a Rekettyés-ösvény és folytatásában levő lejtővel rázuhantam a Szintútra, onnan ki a Hármashatárhegyi útra, ami mellett lecsalinkáztam a Nyúlhoz (buszvégállomás). Ez a rész is tartogat egy sodrós gyorsasági szakaszt, mókás letörést, kanyargós egynyomost. Ezzel a terepezésnek vége is, már csak óvatos lejtőzés maradt a Nyugatiig.
A vonaton befaltam a falafelt és megpróbáltam felmelegedni, ami részben sikerült is. Most lusta vagyok, majd holnap felrakom a szintrajz; és ígérem, azt a tetves beragadt első váltót is kipucolom.
Az hamar kiderült, hogy ma nem használom az első váltót - a tél során beleragadt mocskot majd kioldja a brigéciol, de ez a művelet a homályos jövőben fog megtörténni. Így a Margit utca szerpentines változatán kezdtem meg a kapaszkodást. A 11-es busz végállomásánál megkóstóltam a kulacsot és a Görgényi úttal párhuzamosan bevágódtam az erdőbe. Szép lassan felmásztam Glück Frigyes útjáig, amin visszafordultam az Árpád-kilátó felé. A nyeregben elcsábultam, és az erdei kiindulópont felé leóvatoskodtam a havas-köves meredeken. Aminek alsó felén balra csábító egynyomos kanyarog. Gyenge jellem vagyok, engedtem a kísértésnek... megérte. A második körben azonban meglátogattam a kilátót.
Itt jöttem rá, hogy mi a trükk a napsütéssel: hogy én csak azt hiszem hogy jó idő van. A mínusz négy fok azzal járt, hogy a déli hegyoldalon a bringára csapódó enyhe sár azonnal kőkeményre fagyott, s pillanatragasztóként fogott meg minden forgó alkatrészt.
Rituális cerbonázás után a Szépvölgyi út melletti zöld és sárga sáv majd kék karika mentén az Újlaki-hegy oldalában levő jó kis köves úton (a Nyúltól cirka 3km 7%) felmókuskerekeztem a Hármashatárhegyre.
Innen már csak le kellett gurulni, így a Rekettyés-ösvény és folytatásában levő lejtővel rázuhantam a Szintútra, onnan ki a Hármashatárhegyi útra, ami mellett lecsalinkáztam a Nyúlhoz (buszvégállomás). Ez a rész is tartogat egy sodrós gyorsasági szakaszt, mókás letörést, kanyargós egynyomost. Ezzel a terepezésnek vége is, már csak óvatos lejtőzés maradt a Nyugatiig.
A vonaton befaltam a falafelt és megpróbáltam felmelegedni, ami részben sikerült is. Most lusta vagyok, majd holnap felrakom a szintrajz; és ígérem, azt a tetves beragadt első váltót is kipucolom.
 | |
| Bocsi, a szintrajz vagy harminc méterrel arrébb van mint kéne... |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése