2011. augusztus 1., hétfő

Gázló, csakazértis


Úgy akartam kezdeni, hogy a francot érdekli Andy Schleck és a többi szennyezett marhát evő faszi, ha egyszer Gázló van. Sajnos azonban a múlt héten elmaradt a Gázló. Ettől függetlenül nem néztem meg a Tourt. 

S egy hét múlva Zozóval elvonatoztunk Veszprémbe, mert az esőnap azt jelenti, hogy akkor nem eshet az eső. Ha mégis, akkor faszagyereket játszunk.

A szállásra kissé kalandosan jutottunk (Zozó bezárta magát a nyugdíjasotthon kertjébe), de végül előkerült a portyijé, sőt a bringákat is berakhattuk a szobába. A papírozás, fizetés után pedig lazultunk egyet az Íródeákban. Vissza a szállásra, és szundi reggelig.

A vasút jóvoltából már hatkor a herendi parkolóban fagyoskodtunk - cserébe miénk lett az első két rajtszám. Rajta hát!

Herendről kifelé
A Parés-börc felmenete ritka csúnya szavakra késztette Zozót - lévén hogy az első keréken nem cserélt gumit, s a Nanoraptor a sáros emelkedőn sosem arra ment amerre ő akarta. Szőrmentén sugalltam, hogy nem a gumira kell fogni ha nem megy a szex... A sárból kiérve nagy munkában levő kollegát találtunk, aki megnyugtatott hogy az ígért szalagozás nála van, szóval innentől ne nagyon keressük.


Parés-börc
Nem is kellett, hisz pár éve itt akkora eltévedést rendeztünk hogy egy életre megjegyeztem merre kell menni. Így felhőtlen lejtőzéssel estünk be az első ellenőrző pontra. Itt húzós mászást ígértek, amit egészen Királykapuig kerestem - nem lett meg, szóval úgy tűnik edződtem.

Királykaputól Odvaskőpusztáig

Az ezt követő murvás rész az elmúlt hetek esőinek köszönhetően kitűnő állapotban volt - ez a kanyarokban levő érintőirányú féknyomokból ítélve egyeseket a kelleténél nagyobb sebességre csábított. Egyszóval élmény, s már kaptuk is a matricát Odvaskőpusztánál. Itt megállapítottuk hogy röpül az idő, s nekivágtunk az első mumusnak.

Fel Kőris-hegyre! Második Gázlómon már a hegy aljába vezető aszfalton félhalott állapotban voltam, majd egy kollega az - akkor számomra brutális meredekségű  - erdészeti úton lihegés nélküli telefonálgatása taszított  lelki mélypontra. Nem úgy most. Titánpálcás Pisti - aki idén sajnos kihagyta a mókát - tud időzíteni; így az első etapot idén vidám telefonálgatással töltöttem. Zozó pedig még az emelkedő aljában próbált viszonyítási pontot keresni:
- Te, ez akkora mint az Istenhegyi út? - behajoltam a kormány alá, hogy lássam a szintrajzot.
- Nem, kicsivel több. Úgy másfélszer akkora - közöltem némi eufémizmussal a tényállást, elhallgatva hogy ez nem aszfalt, s a közepén van egy kissé meredekebb csúszós szakasz (idén nem csúszott).
- B+...

Rézbükki út

A felmenet utolsó aszfaltos részén egy kollegával vidáman cseverésztünk hogy három vagy négy nagy kanyar van még hátra. Több volt, de nem zavart. Ilyen vidáman még nem értem fel ide. Hurrá. Kaja - közben Zozó is befutott, majd az ejtőzés után beöltöztünk a lejtőhöz.

A tetőn egy társaságot jól bestresszeltem a Hódos-ér köveivel, melyek általában az úton hevernek nagy számban, de idén ez elmaradt. Le is álltunk patakot fotózni.

Hódos-ér
Vinyén terv szerint csak kis pihenőre álltunk meg, majd rávetettük magunkat a Gázlókra. A tavalyi esőzések után az erdészet csodálatosan rendbe tette - ezzel a Gázlók sekélyebbek és biztosabb talajúak lettek. Azért volt víz bőven, s a Cuha-völgy is szokásos szépségben fogadott minket.

Cuha-völgy
Bevallom, a Gázlók utáni részt egyelőre nem bírom megszeretni. Hosszú alattomos lejtő emelkedő, és Porva-Csesznek vasútállomás után szinte semmi látnivaló. Csak mókuskerekezik az ember a Nagy-Hosszú-Hegy aljában (a név magáért beszél). A térképet elnézve, a zöld jelzés pont levágja ezt a részt, így terepen lehetne Porvára menni - aztán a fene tudja milyen út az. Mindegy, a szenvedés a Keskeny-dűlő előtti kanyarban csúcsosodott: egy út szélén tolóckodó kollegát fáradtnak minősítettem, így az út közepén levő híg sárban próbáltam elmenni. Na, a kollega nem fáradt volt, hanem okos. Én meg ott álltam a cuppogós agyagos matériában. Szó szerint. Ugyanis a lábletétel nélkül oldottam meg a mutatványt. Leszálltam, majd komoly erőfeszítéssel kihámoztam a bringát a fogságból.


Innentől már szeretem az utat, a Keskeny-dűlőn új nyom nyílt amelyen kellemesen lehetett tekerni.

Keskeny-dűlő
Porván rituális bringamosást tartottunk, s egy nagyobb csapattal újból nekivágtunk a Kőris-hegynek. Zozó ezt a részt úgy emlegette, hogy "te, a Hajag előtt volt még valami szopás, nem?" De. És ez volt az. Maga a felmenet nem vészes, feltéve ha hozzá vagy szokva a meredek (4-5%) köves erdei utakhoz. Én tavaly már megbarátkoztam vele, ráadásul nem olyan hosszú ez a szakasz. Azonban Zozóra rákacsintott a kalapácsos ember; alig bírtam lelket verni beléje. Nem is sikerült, nagyon megszenvedte a hosszú aszfaltos emelkedőt a Kisszépalmapusztáig. Ott belédiktáltam egy banánt, evett nutellát, s már ereszkedhettünk is Bakonybélbe, ahol doppingként benyomtunk egy-egy pohár kólát. A kívülállónak valóban furcsa jelenet: összeverődik egy csapat bringás, és kivétel nélkül nagy mennyiségű kólát és kávét vesznek magukhoz. Majd vizet töltenek, és nagy sóhajjal elindulnak.

Kisszépalmapuszta felé
Mert az utolsó felvonás a Hajag. Fogalom. 90 kilométernél ott van egy nyolc km hosszú, cirka öt százalékos murvás emelkedő. Általában délután a legnagyobb napsütésben érünk ide. Árnyék egy deka sincs. S a bennünk lakozó Potrien őrmester biztat: Mit fogok mondani az elnöknek, ha megkérdezi hogy esett a Hajag?

Kedves Potrien őrmester, idén elmondhatja: becsülettel megvolt a mászás. Sőt, az utolsó száz métert hangos Támadás! meg Előre! kurjongatásokkal tettem meg.

Hajag
S jutalom a nap végén; igazán felhőtlen lejtőzéssel zártunk. A Hajag tetején levő gyökeresen már kezdődött a móka, ami a máskor poros lejtőn folytatódott, s a "Téelág" utáni murváson csúcsosodott számomra. Élvezettel centizgettem a pocsolyák peremét, miközben James LaBrie dalocskájának refrénjét dúdolgattam, vigyorogtam, és tekertem ahogy bírtam. S bónuszként nyílegyenes aszfaltos lejtő, amin idén hatvan káemperhát sikerült elérni.

Technikai megjegyzések:

Az ötödik Gázlómra jutottam el odáig, hogy nem akarok meghalni rajta. Azt nem mondom hogy néha nem volt elegem az egészből, meg hogy nem viselt meg - a vasárnapot teljes hosszában átaludtam. 

A titok nem elsősorban a rendszeres edzés (bár segített). Ellenőrzőpontonként két cerbonaszelet kúszott a mez zsebébe, melyeket szép lassan, húsz perc/falat sebességgel tömtem magamba. Ezen kívül csak a Kőris-hegyen ettem egy nagyobb adag zsömlét, sajtot, paradicsomot (ennek időzítése szándékos volt: mire Vinyére érünk elrendeződik a gyomorban a cucc). Doppingként 2x2 magnéziumos pezsgőtabletta fogyott, meg az egy pohár kóla. Nomeg víz. Három liter a hátizsákban, és tablettás víz a kulacsban (utántöltés háromszor). Mindezt anélkül hogy nagy meleg lett volna.


A kaján kívül a másik segítség a pulzusmérés volt: a hosszú emelkedőkön a könnyed pedálozásra (80-90-es fordulat) és az alacsony pulzusra figyeltem - így maradt energia a záró baromkodásra. Persze voltak hullámvölgyek, de idén sikeresen elkerültem a kalapácsos embert.


Jövőre újra Gázló, amelyen az állásidőből kéne lefaragni, mert bő két és fél órát sikerült elbámészkodni.

4 megjegyzés:

  1. Tip top kis beszámoló lett !!!
    te vagy a piros felsőrészben ?

    VálaszTörlés
  2. Köszi!
    Nem, az nem én vagyok - lévén hogy nálam volt a fotómasinéria (én az első gázlós képen vagyok).

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó! Annyi, hogy Porvacsesznek után egy hosszú alattomos emelkedő következik (nem lejtő), de ezt úgyis mindenki tudja....

    VálaszTörlés
  4. Hehe, jogos, köszi.
    Igazából hosszú alattomos lejtővel még nem találkoztam. :)

    VálaszTörlés