Hermannskogel DH

A múlt heti "tesztdrájv" kissé felspanolt, szóval ma megint időben leléptem hogy meglátogassam a múlt héten talált csemegét, ami egy egyszerű történet: fel kell kapaszkodni Bécs legmagasabb pontjára, és lezúzni mint az állat. Na jó, ez azért némi kifejtést igényel...


A feljutás Cobenzl felől az alábbi térképen van, kék jelzés. Dél felől pedig a Grüß-di-a-Gott-Wirt feletti hegyet érdemes becélozni. Van rajta kilátó, szóval nehéz elvéteni.

A lefelé pedig úgy hangzik, hogy a kilátó mögött indul a sárga jelzés. Már az első métereken ízelítőt kapunk: jókora kövek állnak ki a földből. Letisztult, ahogy szaknyelven mondják. Aztán lefelé hajlik a történet, gyökeres lépcsők jönnek, és a kövek nagyobbak lesznek. Az elgondolkodós szakaszokat rövid sima ösvények kötik össze, melyeken elsőre azért ne menjünk teljes gázzal.

Ahol a köves rész kilátással párosul - ja, ehhez nem árt felnézni -, na ott jobbra ki lehet ugrani a dologból. De nem érdemes. A sárga egyenesen halad (szaggatott vonalka a térképen), de balra simább - cserébe jóval meredekebb - ösvény visz le a Jägerwiesére. Az erdő szélén jókora fát kell kerülni, szóval a legoptimálisabb megoldás - elengedni aztán szépen legurulni - nem játszik.

A házat jobbról kerülve meglesz megint a sárga, amit általában felfelé szoktunk elkapni:

Lefelé tempós lanka, ahol az avar és a véletlenszerűen elhelyezett gyökérzet gondoskodik nehogy unalomba fulladjon a száguldozás. A fákat balról kerülve nem a gyorsaság, inkább a gyökérzeten való átvergődés kerül előtérbe.

Ami idáig történt, ahhoz igazából elegendő egy merev farú gép is, de kötve hiszem hogy élvezni fogod. Olyan lesz, mint amikor egy csaj csak odaadja magát, de nem vesz részt aktívan a mozgásban. Azt meg ugye tudjuk mennyit ér...

Az erdészeti útra (térképen zölddel keresztbe) ésszel tessék, mert jobbról gyorsan szoktak közlekedni azok, akik a hivatalos Kahlenberger-Streckét használják. Ezen jobbra a Kahlenberg felé, balra szintben a Grüß-di-a-Gott-Wirthez lehet jutni. Kicsit balra meg Weidlingbe, de ugye mindig van egy rövidebb út az erdőn át. És az sárga.

Egyenest. Na, és most jön a titok: az erdészeti útra tempósan is rá lehet zuhanni, mert jobb kéz felé elég jól belátni az erdészeti utat - legalábbis kora tavasszal. Szóval zumm, át, és innentől klasszikus singletrack. A mező széle után éles balkanyar a murváson: pár méter fel, majd le.

Mintegy száz méter múlva nem balra (mert az tilos), nem jobbra (mert az murvás), hanem egyenest kissé balra az ösvényen. Az újabb elágazásban balra egészen le a Weidlingből a hegy alján húzódó zöld jelzésig.

Ha tetszett, sajnos rossz hírem van. Háromszáz méternyit kell visszamászni az újrázáshoz. Ezt én a térképen jelölt úttalan utakon tettem meg.

Az igazat megvallva a hegy alatt eszembe se jutott hogy a zabszelet másik felét megint a kilátónál fogom elmajszolni. De - így alakult. Az ember elvét egy kanyart, rátalál egy ismerős ösvényre, amiről egy ismeretlen ágazik el, és azt meg kell nézni. Aztán egyszer csak ott baktattam a hegy oldalában bringával a nyakamban és fel sem merült hogy ez esetleg nem volt jó ötlet, mivel ott már eszem ágában sem volt visszafordulni: fel a kilátóhoz, nyitni a telókat, leereszteni a nyerget és brammmmm.

A tekerős megoldás: a weidlingi zöldön balra, egészen addig, míg egy sorompós erdészeti út nem indul el róla a műút mellől (térképen "Forstrasse"). Ez visszavisz a Kahlenberger-Streckére (T-elágban jobbra), majd a Grüß-di-a-Gott-Wirthez. Ez elég hosszú, így a másik megoldás az aszfaltot használva elmenni a weidlingbachi elágazáshoz, ahol vagy a kéken, vagy tovább az aszfalton lehet feljutni a hegy alá. Vagy... fel a sárgán...

Összességében ma is sikerült 37km mellé 1100m-t mászni. Nem olyan rossz hely ez...