Duna Maraton - avagy óda a sárgumihoz
A január óta tartó edzés nevű játék első kulminációs pontja. És szar érzés, hogy ezt nem szép napsütésben kell csinálni hanem úgy hogy lóg az eső lába. De ez van, nem teremsport ahogy a nagyok szokták mondani.
Gondoltam a szokásos Vác-Visegrád megteszi bemelegítésnek, aztán Verőcénél már nagyon fáztam, így felültem a vonatra. Visegrádon meg átvettem a rajtszámot. Azt ugyan nem értem, hogy évről évre miért kell mindig máshová helyezni ezt az aktust, meg azt sem, hogy ha több hete határidősen befizettem az extendált szponzori startcsomagra, akkor ez miért annyival van elintézve, hogy felírják a nevem-címem egy papírra. Mindegy, várom mint egyszeri lányka a havibajt, majd megjön.
Összeszedtük egymást Titánpálcás Pistivel, és a rajtig azon tanakodtunk, hogy lesz-e eső. Végül úgy döntöttünk, ne legyen, esőkabát marad a kocsiban. Nagy meleg nem volt, így nem okozott gondot hogy nem láttam kesztyűs standot (csak egy tavaszi kesztyű volt nálam) - meg úgy általában semmilyen stand sem volt; lehet hogy ez az ára a szponzorációnak? Aztán Pétert is összevadásztuk, aki a rajt előtt öt perccel ment el tojtojt keresni, így nélküle indultunk.
A rajthoz a szokásos kaotikus állapotokon keresztül jutottunk, eldördült a startfájer, rollereztünk egy kicsit, aztán negyvenes tempó Visegrádon keresztül. Van a tömegnek némi húzóereje, nomeg az is egy élmény amikor az út menti macskakövezésen előzzük a népeket. Az idén visszatették az útvonalat az Apátkúti-völgybe, amelynek bő öt kilométeres emelkedője kellően szétzilálja a mezőnyt. Hullottak is rendesen a népek, s a Pap-rétre kialakult a szokásos kis társaság - hellyel-közzel azonos erőnlétű emberekből. Innen eseménytelenül (na jó, Péter láncszakadás miatt kiborult előlem), ám rettentő gyorsan telt az idő - csupán az erdőben uralkodó sár tréfálkozott velünk. Egy biztos: a sáron lassan nem jutsz át. Szóval látszik hol mentek át a többiek, bele mint az állat aztán már csak ki kell tekerni belőle.
Na, itt jön az amire korábban nem sok figyelmet fordítottam: ha nem is kifejezett sárgumit használok, de valami jó bütyköset. Schwalbéék Nobby Nickje nem öt fillér, de olyan dagonyában tepertem fel vele, ahol a körülöttem levők tolóckodni kényszerültek. Vigyorogtam is mint a tejbetök.
Aztán a vigyor idióta mosolygásba csapott a Mester-rét utáni lejtőn - hogy az útállapotok miatt pillanatok alatt az arcomra fagyjon. Le is ugrottam a bringáról, mielőtt a terep kényszerít rá. Még egyszer lekényszerültem, a Nagy-Villám előtti terepes felmenetben egy kollega előttem dőlt el. Feltoltam, mivel a többiek sem voltak sokkal gyorsabbak a meredeken felfelé.
A Panoráma úthoz vezető kék jelzés szekérútján aztán durván el lehetett engedni, bár a kis puklik áttekerésekor a combom finoman jelezte, hogy lassan túlfeszítem a kereteimet. Szóval leül, nem teker kiállva, és akkor nem lesz görcs. Nagy-Villámhoz fel, túloldalt le.
Jeeee! Nagyon jó kis lejtők, visszafordítások, egynyomos zúzás a kerítés mellett - sajna esély sincs előzésre. Aztán a "halálkanyar" vérre éhes fotósokkal. Itt sajnos egy kollega elé becsúsztam, hirtelen elfelejtvén hogy melyik is a jobb kezem (még egyszer elnézést). Salamon-torony, vesekőrázatás a macskakövön, rámpa, és már csak végig kell szenvedni magamat a parti úton a falu másik végére. Na, ez már nem nagyon esett jól, a cél kanyargós utolsó métereiben már alig bírtam figyelni. De nem hagytam magam, a gáton rámúszott szaktárs utánam ért be.
Na, akkor éreztem meg, hogy tunképp több mint másfél órája sprintelek. Egész pontosan 1:40:49 lett, ami elmaradt a tervezett sebességemtől, nagyjából hoztam a tavalyit (csak nem ment olyan könnyedén). Összehasonlítván a két menetet, a Mester-réti emelkedő sokkal rosszabbul ment mint tavaly, és az Apátkúti-felmenet végére is elfogyott a szufla. Szóval van hová fejlődni, ellenben a lefelé faszák voltak, néha úgy toltam le az embereket mint kopasz mercis a trabantot a Dohány utcában.
S hogy valami jót is mondjak a szervezésről: több rendezőt láttam az útvonalon mint tavaly, és a tésztára volt döglött állat nélküli feltét is.
A szeánsz méltó összefoglalását Titánpálcás Pisti a tésztázás közben ejtette meg: figyelj, voltak mögöttünk nem kevesen, fiatalabbak is, jobb bringákkal. Mi a faszt akarunk többet?
Gondoltam a szokásos Vác-Visegrád megteszi bemelegítésnek, aztán Verőcénél már nagyon fáztam, így felültem a vonatra. Visegrádon meg átvettem a rajtszámot. Azt ugyan nem értem, hogy évről évre miért kell mindig máshová helyezni ezt az aktust, meg azt sem, hogy ha több hete határidősen befizettem az extendált szponzori startcsomagra, akkor ez miért annyival van elintézve, hogy felírják a nevem-címem egy papírra. Mindegy, várom mint egyszeri lányka a havibajt, majd megjön.
Összeszedtük egymást Titánpálcás Pistivel, és a rajtig azon tanakodtunk, hogy lesz-e eső. Végül úgy döntöttünk, ne legyen, esőkabát marad a kocsiban. Nagy meleg nem volt, így nem okozott gondot hogy nem láttam kesztyűs standot (csak egy tavaszi kesztyű volt nálam) - meg úgy általában semmilyen stand sem volt; lehet hogy ez az ára a szponzorációnak? Aztán Pétert is összevadásztuk, aki a rajt előtt öt perccel ment el tojtojt keresni, így nélküle indultunk.
A rajthoz a szokásos kaotikus állapotokon keresztül jutottunk, eldördült a startfájer, rollereztünk egy kicsit, aztán negyvenes tempó Visegrádon keresztül. Van a tömegnek némi húzóereje, nomeg az is egy élmény amikor az út menti macskakövezésen előzzük a népeket. Az idén visszatették az útvonalat az Apátkúti-völgybe, amelynek bő öt kilométeres emelkedője kellően szétzilálja a mezőnyt. Hullottak is rendesen a népek, s a Pap-rétre kialakult a szokásos kis társaság - hellyel-közzel azonos erőnlétű emberekből. Innen eseménytelenül (na jó, Péter láncszakadás miatt kiborult előlem), ám rettentő gyorsan telt az idő - csupán az erdőben uralkodó sár tréfálkozott velünk. Egy biztos: a sáron lassan nem jutsz át. Szóval látszik hol mentek át a többiek, bele mint az állat aztán már csak ki kell tekerni belőle.
Na, itt jön az amire korábban nem sok figyelmet fordítottam: ha nem is kifejezett sárgumit használok, de valami jó bütyköset. Schwalbéék Nobby Nickje nem öt fillér, de olyan dagonyában tepertem fel vele, ahol a körülöttem levők tolóckodni kényszerültek. Vigyorogtam is mint a tejbetök.
Aztán a vigyor idióta mosolygásba csapott a Mester-rét utáni lejtőn - hogy az útállapotok miatt pillanatok alatt az arcomra fagyjon. Le is ugrottam a bringáról, mielőtt a terep kényszerít rá. Még egyszer lekényszerültem, a Nagy-Villám előtti terepes felmenetben egy kollega előttem dőlt el. Feltoltam, mivel a többiek sem voltak sokkal gyorsabbak a meredeken felfelé.
A Panoráma úthoz vezető kék jelzés szekérútján aztán durván el lehetett engedni, bár a kis puklik áttekerésekor a combom finoman jelezte, hogy lassan túlfeszítem a kereteimet. Szóval leül, nem teker kiállva, és akkor nem lesz görcs. Nagy-Villámhoz fel, túloldalt le.
Jeeee! Nagyon jó kis lejtők, visszafordítások, egynyomos zúzás a kerítés mellett - sajna esély sincs előzésre. Aztán a "halálkanyar" vérre éhes fotósokkal. Itt sajnos egy kollega elé becsúsztam, hirtelen elfelejtvén hogy melyik is a jobb kezem (még egyszer elnézést). Salamon-torony, vesekőrázatás a macskakövön, rámpa, és már csak végig kell szenvedni magamat a parti úton a falu másik végére. Na, ez már nem nagyon esett jól, a cél kanyargós utolsó métereiben már alig bírtam figyelni. De nem hagytam magam, a gáton rámúszott szaktárs utánam ért be.
Na, akkor éreztem meg, hogy tunképp több mint másfél órája sprintelek. Egész pontosan 1:40:49 lett, ami elmaradt a tervezett sebességemtől, nagyjából hoztam a tavalyit (csak nem ment olyan könnyedén). Összehasonlítván a két menetet, a Mester-réti emelkedő sokkal rosszabbul ment mint tavaly, és az Apátkúti-felmenet végére is elfogyott a szufla. Szóval van hová fejlődni, ellenben a lefelé faszák voltak, néha úgy toltam le az embereket mint kopasz mercis a trabantot a Dohány utcában.
 |
| Duna Maraton, 2011 |
S hogy valami jót is mondjak a szervezésről: több rendezőt láttam az útvonalon mint tavaly, és a tésztára volt döglött állat nélküli feltét is.
 |
| Duna Maraton 2010-2011 összehasonlítás |
A szeánsz méltó összefoglalását Titánpálcás Pisti a tésztázás közben ejtette meg: figyelj, voltak mögöttünk nem kevesen, fiatalabbak is, jobb bringákkal. Mi a faszt akarunk többet?
hát, én egy kicsit azért szeretnék gyorsulni :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése