A hármashatárhegyi egynyomos vége (K+, K3)
Még az alpinbike-os srácok mutatták ezt a kis ösvényt a Trek-túrán. Akkor csak annyi maradt meg, hogy fasza kis ösvény. Nadehogy ez igazából nem oly egyszerű történet az csak ma délután derült ki.
Szóval a Gückler Károly jellegzetes kanyarjából indul (nem messze a Hármashatárhegyi úttól erőteljes balkanyar, belső oldalon szép kövezéssel), lefelé. Az ugróhelytől induló egynyomosnak pont itt van vége, szóval kitűnő alkalom a nyergek lejjebb tolására. Nem biztos hogy érdemes lendületből rávetődni.
Meredek, szűk, durván köves - ráadásul az a csúszkálós fajta - és akinek mindez nem elég, középen enyhe vízmosás és rengeteg toboz. Szóval megkövetem a srácokat, vittek minket zúzdára. Megvolt a trükkös balkanyar is: lejtő, jobbos ív, balra beláthatatlan kanyar majd hupli amit csont erőből kell kitolni.
Aztán, ahogy lenni szokott nem hallgattam a megérzésemre, és egy kanyarban tartottam az egyenest egy kis ösvényen (a jó út jobbra zuhan tovább). Kék háromszög a Kőtarajra. Na, itt már bakkecskének kell lenni, szóval toltam, aztán lenéztem a városra:
(azt még meg kell tanulnom, hogy nyújtott kézzel nem az kerül a képre amit szeretnék, így elnézést kérek, engem is zavar hogy a nyereg kitakarja a Kiscelli kastélyt)
Visszabotorkáltam a kanyarba, ahonnan tovább zuhantam a kék keresztre ami maradt köves, csak szélesebb. Az Erdőhát útra érve furcsán pattogott a hátsó kerék: megkaptam a "kígyómarást" - pár percbe beletelt míg kicseréltem a hátsó belsőt, gumileszedő düzni nélkül; mit tesz ha az embernek megmutatják a trükköt.
Szóval a Gückler Károly jellegzetes kanyarjából indul (nem messze a Hármashatárhegyi úttól erőteljes balkanyar, belső oldalon szép kövezéssel), lefelé. Az ugróhelytől induló egynyomosnak pont itt van vége, szóval kitűnő alkalom a nyergek lejjebb tolására. Nem biztos hogy érdemes lendületből rávetődni.
Meredek, szűk, durván köves - ráadásul az a csúszkálós fajta - és akinek mindez nem elég, középen enyhe vízmosás és rengeteg toboz. Szóval megkövetem a srácokat, vittek minket zúzdára. Megvolt a trükkös balkanyar is: lejtő, jobbos ív, balra beláthatatlan kanyar majd hupli amit csont erőből kell kitolni.
Aztán, ahogy lenni szokott nem hallgattam a megérzésemre, és egy kanyarban tartottam az egyenest egy kis ösvényen (a jó út jobbra zuhan tovább). Kék háromszög a Kőtarajra. Na, itt már bakkecskének kell lenni, szóval toltam, aztán lenéztem a városra:
(azt még meg kell tanulnom, hogy nyújtott kézzel nem az kerül a képre amit szeretnék, így elnézést kérek, engem is zavar hogy a nyereg kitakarja a Kiscelli kastélyt)
Visszabotorkáltam a kanyarba, ahonnan tovább zuhantam a kék keresztre ami maradt köves, csak szélesebb. Az Erdőhát útra érve furcsán pattogott a hátsó kerék: megkaptam a "kígyómarást" - pár percbe beletelt míg kicseréltem a hátsó belsőt, gumileszedő düzni nélkül; mit tesz ha az embernek megmutatják a trükköt.
Helló,
VálaszTörlésolvasgatom néha a blogodat és csak lelkesíteni tudlak. Annyi javaslatom lenne, hogy amikor egy-egy ösvényt bejársz, vagy ajánlasz, akkor egy térképrészletet beilleszthetnél a post-ba, hogy lássa az ember fia, hogy hol is van az a fasza kis ösvény. Köszi
Szia!
VálaszTörlésGondoltam már rá, azonban sokszor ezek az ösvények nincsenek rajta a turistatérképeken (péel ebben a posztban leírt ösvény egy része sem). De igyekszem valamit kitalálni (berajzolom, vagy fotókat készítek).
Köszi
VálaszTörlés