Tömegközlekedés és bringa

Van hogy elborul az ember agya. Nem kicsit, nagyon. Először is elhagytam a kesztyűmet. Pontosabban Sástón maradt. Erről egy fórumbejegyzésből értesültem, ment telefon a kempingbe, megvan. Hurrá. Szóval vonat Pestről megy Gyöngyösig, onnan Sástó odavissza húsz káem. És itt jött be a borulás: mert meló után odaérek fél négyre, a következő elérhető vonat visszafelé ötkor van, amivel fél kilencre érek haza. Ez testvérek között is öt óra. Na nézzük. A táv cirka száz káem. Huszas átlaggal... Ugyeugye...

Szóval ki nyer ma, játék és muzsika, csak nem tízpercben. A fő kérdés, hogy bírom-e a tempót. Bikemap.neten terveztem egyet, kijött százvalahány km és 1100m szint. Az ezeregyszázat nem hittem el, a százvalahány meg akár százhúsz is lehet, amely lehetőséget nagyvonalúan mellőztem. Hab a tortán: ennyit csak a Gázlókon szoktam tekerni.

Végül háromnegyed négykor indultam a gyöngyösi vasútállomásról. Jó tempóban feltekercseltem a kempingbe, ahol meglett a kesztyű, rövid beszélgetés a bácsival, vettem két tartalék csokit, majd lejtőnek fordultam. Az órára nem néztem, utólag kiderült hogy a 16:50-es vonatot takkra elértem volna. De ugye az nem volt opció. Az útjelző tábláknak hála kicsit tekeregtem a városban, de csak meglett merre van Gyöngyöspata.

Apcig a szakirodalomban "rolling hills"-nek nevezett dimbeken-dombokon haladtam, ami hatalmas élmény egyrészt a változatos terep miatt, a kilátás meg nahátasztán. Balra Mátra, előre a kígyózó út, jobbra meg mezők Szegedig. És a hegyhát Szűcsi előtt, vagy bezuhanni Rózsaszentmártonba az a prájszlessz kategória.

Kis megjegyzés: röpke egy óra alatt sikerült majd 300 métert mászni, szóval kezdett gyanús lenni hogy igaz lesz az az ezeregyszáz. Még akkor is, ha a bikemap domborzatrajzoló algoritmusa ezen szép fűrészfogakat jótékonyan eltüntette.

Apc után tervet módosítottam, így Szarvasgede helyett Zagyvaszántó és Nagykökényes felé vettem az irányt. S milyen jól tettem. Nagykökényesbe nyílegyenes, enyhén emelkedő huszadrangú út visz, végén a szokásos faluba zuhanással. Itt nagyon toppon voltam, helyenként harmincas tempót toltam a fasorban.

Féltem hogy az örömködés megbosszulja majd magát, de Erdőtarcsa emelkedője is korrektül ment. S Kállóban megjelent a bűvös tábla: Vác arra.

Jeeee! Erdőkürt után jókora mászás volt, de a túloldali szerpentines lejtő és az alkonyba boruló táj kárpótolt. Acsától pedig már ismerős volt a terep, így be tudtam magam osztani. A vaksötétben egyedül a reflektorok zavartak.

Ismét megjegyzés: szóval kurva zavaró a reflektor, kedves ótósok. Nagyjából semmit sem lehet látni, így az egyenest kevésbé tartani tudó - nem, nem részeg - kerékpáros simán kiköthet a szélvédőn, ami nem szép látvány, sőt az ótót is el kell vinni mosóba miatta. Szóval ha kérhetem...

Penctől már idegből toltam ki a jól ismert emelkedőket, s számoltam visszafelé a kis zöld táblákat: 10,9,8,7,6,5,4,3,2... 20 óra 37-re háznál voltam. Megvan! Nyertem!

 

Technikai kiegészítés: Reggel nem gyűrtem le eléggé a lustaságom, így a Kenda Nevegeal külső fenn maradt, csak hátulról cseréltem le a Nobby Nicket Silentóra. Majd kaptak 3,5 és 4 bar nyomást (szépen pattogtam a rózsaszentmártoni és a penci útfelbontásokon). Fogyott három liter víz, két Mars típusú csoki és másfél Giant Bar (ez utóbbiakat menet közben nem jó enni, mert túl szárazak és megakad a torkon).