Mátra Maraton 2011 (by Zozo)
(a bejegyzést Zozó írta, majd kap hozzáférést a bloghoz, de most én teszem fel mert közben kigyomlálom a helyesírási hibákat - [szerkesztő, azaz én])
Bele a közepébe... mondhatnám stílusosan, ha már nem rángattak volna bele Tamásék két db Gázlóba és két db UnderWorld kupába. De ez egy kicsit más medence volt :-) Kezdjük, hogy az UW után Pisti úgy fűzött, ahogy Gaben nyomta a ködöt Lalinak:
- Jó lesz neked Zozzzó... középtáv... hidd el jó lesz neked!
Én meg elhittem, hiszen ha a Gázló 110-et végig toltam akkor ez mitől lenne nehezebb. Azt azért - becsületére legyen mondva - hozzátette:
- A Kékes sípályán meg fogunk dögleni!
De hát ezért is megyünk, nemdebár. Ezért most nyomatékosítom a kedves szakértő olvasóval, egy teljesen kezdő irományát fogja olvasni. Olyannyira, hogy az új Mountain King gumit még Tamás tette fel az első kerékre egy benzinkútnál.
A helyszin és a szervezés meglepően pozitív volt. Gyönyörű a hely, a kalandpark (vagymi) abszolút király helynek tűnt, legközelebb asszony család mindenki jöjjön, mert van hol szurkolni és időt tölteni, míg apu széthajtja magát. A helyszini nevezés is rendben volt, csak nálam volt egy kis hézag, amire a sátorban a nevezés közben döbbentem rá:
- Szandálban vagyok.... - mondom Tamásnak, aki 2 sec után kapcsol és visítva röhögni kezd. Húsz perc múlva már úton is voltunk visszafelé a fővárosba, hogy otthon betegyem az autóba a bringás cipőket. Pesten toltunk egy pizzát, irány vissza, és tíz után már el is dőltünk. Másnap korán kelés, szendvics, egy liter tej hogy legyen sok folyadék, ütközés Titánnal, és irány a rajt. Az idő tökéletes volt.
A rajt nem úgy indult ahogy terveztem. Azzal számoltam, hogy ragadok Tamásra, a sípályáig tudunk együtt menni, aztán ott majd megküzdök a magam kalapácsos emberével. Nos, ahogy a tömeg elkezdett hömpölyögni a kalandparkból a főútra, sorban kerültek közénk a versenyzők, és mivel nem akartam egy hosszabb sprinttel kezdeni, szép lassan leszakadtam Tamásról. Legyen, gondoltam, megnéztem a garmint a kormányon, belőttem a 145-ös pulzust, és elkezdtem tekerni. Ennek az lett az eredménye, hogy mindenki megelőzött aki csak élt, de sebaj, jön még kutyára légkalapács.
És a légkalapács lesújtott a sípályán. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a füves hegyoldalban tekerek fölfelé, bringát toló emberek sorfala között. Mintha a többi bringás vagy nem lett volna tisztában az emelkedővel, vagy szándékosan így készült volna. A pálya egyébként nem egybefüggő emelkedő, hanem lépcsős, van ahol meredekebb (pl 17%), és van ahol majdnem vízszintes. A középső, legnagyobb bucka teteje előtt én is leszáltam, nagyon elemelkedett a bringa orra, és nem ment tovább, toltam öt métert. A következő megállás a végső egybefüggő emelkedőn volt, mert a nagy tehetségű nem képes letakarodni az útról ha tolja, a másik meg lassan megy, nem tudok elmenni köztük, és kiestem a tempóból. Aztán a tetején, ahogy szólt a dob már nem lehetett megállni, inkább a halál! Frissítőnél frissítő, pihi, pulzus 182 vissza, irány a lejtő. Látványos volt, ahogy a rendőr fogta a forgalmat, az autósok meg lestek ahogy a bringások a betonútról eltűntek oldalt, az erdős hegyoldalban. Azt kell mondjam, hogy a sípálya nem ütött akkorát mint vártam, ugyanaz a meghalás volt, mint amikor előszőr mentem fel az Istenhegyin. Fontos volt, hogy a megelőző betonon óvatosan mentem.
Aztán jött a lejtő. Eleinte azon járt a fejem, hogy a futásnál ez azért jobb, mert lefelé pihensz, és tök izgalmas.
A Kékes lejtő után nem ezt gondolom ...
Ilyen még sosem volt, hogy egy sima lejövetel után fáj a tenyerem. Szinte végig köves, és nagy a tempó, és mindenki tolja neki. Mindig azt gondoltam, hogy a lejövetelekkel nincs bajom, merész vagyok és ügyes, a bringám bírja. Nos ez itt úgy nézett ki, hogy tankönyvbe illő módon beültem a nyereg mögé, rááltam a pedálra, lazán fogtam a kormányt, tartottam a nagy tempót ... és akkor szép sorjában jöttek el mellettem a bringák, rajta a user, ül a nyeregben, és teker. És merev a váz hátsója. És ezt nem hittem el. Nem tudtam másra gondolni, minthogy jobb a bringájuk geometriája, valahogy jobban kimozogja a rázást, vagy jobb az első teló. Vagy nekik kevésbé mindegy. Nem tudom, de meglepő volt. Mondjuk annak nem örültem, mikor a nagy lemenetel közepén megláttam a track szélén a mentőt, és a mentősöket körben guggolni. A végén volt egy izgalmas szűk egynyomos, ami még jobb lett volna, ha a konvojban első lúzer nem ijed meg, és 3-al tolja végig rajta a cangát.
Frissítő, megállás, "kis evvés ivvás", ahogy azt május elsején mondják, aztán bringára fel és indulás.
Elkezdett csúszkálni a hátsó, és keményen odavert. Deffektem van. Másfél éve van bringám, ez az első deffekt. Mikor? Versenyen, a táv közepén. Ugyan Tamás megmutatta hogy cserélünk gumit, de az első keréken volt, úgyhogy kicsit vakartam a fejem. Majd megfordítottam a bringát, és elkezdtem lefejteni a kereket a láncról. Jól esett hogy néhányan megkérezték van e mindenem, de volt. Pisti a verseny előtt vágott hozzám egy pumpát, leszedőt meg annó kaptam grátiszba a probike-ban, egy db pótbelsőm volt.
Meglepő módon hamar lejött a külső, kiszedtem a belsőt, majd visszafejtettem az új gumit, levegő. Nem is volt nehéz, majd némi újabb fejvakarás után valahogy visszatettem a kereket is a láncok közé. Amolyan Pamela Anderson kereket cserél jelenet volt, de vállalom. Éppen a végső simítások voltak, mikor megjelent egy srác, visszafelé tolta, mert eltört a váz. Mennyi volt a bringa, kérdem. 400 csak a váz, merhogy carbon. És ezt olyan lazasággal, hogy bólintottam. Majd ha én is ilyen lazára tudok venni egy 400-as váztörést, akkor mindenkit meghívok egy italra.
Mivel a verseny itt véget ért, kissé letörten, de könnyedén tekertem tovább. Utólértem egy párost, akik szintén középtávosak voltak, és küzdöttek az emelkedővel. Meglepően állva hagytam őket, mikor utánam kiálltottak:
- Te meg hol voltál idáig?
- Defekt...
És valljuk be, ez azért jól esett.
Innentől hullámzó küzdős szakaszok voltak nagyrészt magányosan, mert középtávosokkal már nem nagyon, csak hosszúakkal sikerült találkozni. Az tanulságos volt, amilyen könnyedén másztak fel azokon a helyeken, ahol én súlyos küzdelmet folytattam a fizika törvényeivel. Közben gondolatban egy cimborámnak gyártottam a fogalmazást, hogy meggyőzzem, sokkal jobb a hegyi kerékpározás a futásnál, mert miután felértél mekkora kaland lejönni, és ha ésszel mész teljesen biztonságos...
Kissé meggyötörten érkeztem a kábé 4x kilóméterhez, ahol jött egy éles lejövetel. Kicsatoltam az spdt, mert én így szeretek lejönni, habár minden máshol már használom. Az erdős domboldal balra lejtett, és 30 méter után az egynyomos egy picit kettévált, én pedig a bal oldalit választottam. Egyszer csak a nyom visszament jobbra, megjelent egy szikla, mellette egy fa, és bal szélen a letörés, mögötte egy betonkomplexummal. És hiába az új gumik, meg a tárcsafék, a bringa elkezdett úszni, és nem tudtam visszamenni a jobbos nyomba, jött a letörés a betonnal. Összeszorított tekintettel leugrottam a bringáról, és nekiestem a fának, szerintem azonnali kaszkadőr vizsga volt. A sisak bal fele nekicsapódott a kéregnek, a többit nagyjából kézzel tompítottam, majd le a földre. A bringa is megállt hamar, ahogy lekerültem róla, és eldőlt. A lejtő mélyén a két szervező kislány elkezdett szaladni felfelé, én meg a már jól ismert módon a Gyaloggaloppból:
- Jól vagyok ... húh jól vagyok. - integettem.
 |
| fotó: http://ix-iont.hu |
Az utolsó szakasz vegyes volt, a célba érés pedig szívatós. Vagy két emelkedő is volt ahol feltoltam, mert meredekebb volt mint a kékes. A tetején kaptam fotót meg üdvrivalgást a cimbiktől, a konferanszié említésre se méltatott, a hosszútáv közepét várta gondolom, de megvan beértem :-)
Szumma szummárum kemény volt de nem lehetetlen. A kondim bírta, de nyilván többet kell edzeni, és szokni kell a nagyon meredek lejöveteleket. Mivel magas vagyok, így minden keményebb lejtő sokkal meredekebbnek tűnik, olyan mintha előre akarna bucskázni az ember, hiába ül be hátra. És van az, mikor már a fék is kevés, be kell vállalni.
Vittem 2 liter folyadékot táskában tömlővel, 0,75-öt kulacsban a vázon, 3 banánt, 2 csokit. Maradt 2 liter folyadék, 3 banán, 1 csoki. Mivel minden pontnál volt izotóniás ital, banán, csoki... és jelezném hogy az én bringám a legnehezebb, vagy 15 kilós magellán. Jövőre új bringa kell :-)
Szóval a Mátra Maratont mindenkinek csak ajánlani tudom, jövőre ugyanitt!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése