Karácsony az Uralkodó Párral

Igazi téli bringázást 2009-ben csaptam, amikor Pistivel feltekertünk a Nagy-Hideg-Hegyre. Az még hagyján, de le is jöttünk. A Kismaros-Vác dunaparti etap jó időre elvette a kedvem mindentől ami a téli tekeréssel összefügg. 

S most december van, hó, jég, hideg, Léna meg hasonlók. S már három napja hiteget az időjárásjelentés az erőteljes melegedéssel. S közben a bringa szaglik a friss gumiktól. Egy Mountain King elöl és egy Rubber Queen hátul. Mindezek tetejébe olvasgatom a friss MBUK-t, ami másról sem szól mint hogy le kell szarni a sarat, tanuljuk meg kezelni. Az ötlet nem is rossz, szóval ebéd után beöltöztem, és eltoltam a biciklit.

Térképet direkt otthon hagytam, néha jól jön a menjünk-az-orrunk-után üzemmód. Így rögtön indításnak találtam egy jó kis emelkedőt:

Ez felvezetett a Wilhelminensbergre, ahol megnyugtató kép fogadott. Minden csurom jég:

Szerencsére a talaj nem, oda a fákról lehullott matéria jutott; így az egész olyan volt mintha egy halom dióban kéne tekerni. Azért a jég nem normális terep bringának, így óvatosan, amolyan hétvégi "kitekerünk Szentendrére" stílusban bolyongtam az erdőben. Ismerkedtem a csúszós talajjal, kisebb lejtőkön elengedtem egy-egy durva fékezés és csúszkálás kedvéért...

Némi emelkedő - és tolás - árán a Höhenstrasséra a Schottenhofnál jutottam ki. A parkoló sarkában virított a zöld, amin addig jutottam amíg a dagonya engedte. Hiába, azért némi plusz csak van. Megfordítottam a bringát, és visszabaktattam a parkolóhoz. Itt a sárga megy az úttal derékszögben, és átvezet a Sophienalpéhoz. Gondoltam ez is jó lesz, pláne hogy jelzett bringás útvonal.
A könnyed lejtőn magához tért a rendszer, s mindegy volt: sár, gyökér, vizes kő vagy hó - magabiztosan - és meglehetősen korrekt sebességgel tekertem át rajtuk.

Egészen addig, míg bele nem futottam a "biciklivel behajtani tilos" táblába. Gondoltam, csak nem lesz akkora pechem hogy most futok bele egy erdészbe (elvileg télen úgyis tilos bringázni az erdőben), így nekivágtam a brutális emelkedőnek.Nem jutottam sokáig, a meredek önmagában elég lett volna a kidőléshez, de a sáros hó azt is megakadályozta hogy esélyem legyen visszaülni. Derekasan feltoltam, majd párszáz méter után már meg is érkeztem a jól ismert Sophienalpéhoz. Innen a knédlikunyhót céloztam be a kedvenc kékemen, de az útra dőlt fák miatt elvétettem a végét. De mint már megszokhattam, a befektetés meghozza a maga gyümölcsét, rátekeredtem a 8-as számú Stadtwanderwegre, ami elsőrangú utat kínált - Mauerbach felé.

Erre a Hirschengarten Strecke utolsó szakaszánál jöttem rá, így újabb hátraarccal behúztam a nap végére a záró egynyomost.

S hogy teljesített a bringa?
Felfelé egy álom. Lehet hogy a 36-os hátsó tányér, vagy a rugózás, meg a geometria, de őrületesen mászik. A durva sárga emelkedőn sem kellett annyira ráfeküldi az elejére: inkább hagyni kellett hogy a Rubber Queen átüsse magát mindenen, fogást találjon bármin és hajtson előre.
Annak ellenére hogy volt némi kétségem hogy helyes-e az MK elöl, RQ hátul, lefelé sem volt semmi gondom. Egyedül a Sophienalpe melletti tükörjégen volt egy kis megingás - azt hiszem ennyi hiba belefér.

S milyen télen bringázni?
A ruha mosásba, bringapucolás bő fél óra. De ha megvan a korrekt ruházat, akkor tényleg élmény. Csúszósabb, kicsit bizonytalanabb, de rá lehet érezni az ízére. S visszatérve az angol srácokhoz; nekik a sár alapszolgáltatás, nekünk ritkábban van. Érdemes kihasználni tanulásra.

De az is biztos, ha a "gyakorló terepről" fél órán belül nem érek haza, akkor tuti más lenne a hangulatom...