Ösvényvadászat szövegkiemelővel

avagy hátamon a vázam Ez is a tegnap hozadéka. A terv az volt, hogy kiváltjuk a hosszas aszfaltost, mert ahogy Zozo megjegyezte, Sorrentóban még elviselte az autókat, de itt azért mégse.

A tegnapi túrának ez volt az igazi célpontja. Mert az egy dolog, hogy hülyék vagyunk és nem aszfalton megyünk fel, hanem először a Nagy-Csikóvár melletti piros kereszten aztán a Hosszú-rét és Sikáros között mindenféle jelzetleneken szopatjuk magunkat, majd némi aszfaltozás után még egy kis mókuskerekezés t is rendezünk. Én még külön emeltem a dolgot azzal, hogy szombat este felpakoltam a nyári váltót (X9), s úgy gondoltam jó ötlet láncot is cserélni. Induláskor jó érzékkel fordultam vissza a leszedett láncért, amit a Lom-hegyi piros kereszt lejtője után visszacseréltem - mert ugye ami összekopott azt ne bolygassuk. És most rendelek egy új fogassort hátulra... De így van ez jól, jobban esett a tea meg a félkilós almásrétes mintha... Így is csodánkra jártak az ótós kirándulók ("kissé" sarasak voltunk), de ami ez után jött...

Amióta az eszemet tudom (ez alatt értendő, hogy a Visegrádi-hegységben kószálok), a Sikáros és a Vörös-dagonya közti kék jelzés el van terelve. Olyannyira, hogy bár tavalyra ígérték hogy helyreáll a világ rendje, a jelek szerint ez nem biztos hogy megtörtént - legalábbis még nem ellenőriztem. Mindenestere az ügy folyományaképpen a Vörös-dagonya és Dobogókő közti szakasz a lassú feledés áldozata lesz - a jelzés még helyenként látható. Pedig nagyon kellemes, majd egy kilométernyi 8-10%-kal kezd (nem érezni annyinak), majd szép lankásan fut Dobogókőre (összesen három kilométer). Egynyomos, enyhén kanyargós, enyhén köves. A beszállás pedig a Fagyoskatona és a Király-kúti-nyereg közti erdészeti aszfalt legmagasabb pontján van.

De mondd, mi hajt a völgybe vissza téged?     Mért nem törekszel fel a szép halomra,     melyen kivül nem lelhetsz üdvösséget?   (Imígyen szóla Vergilius Dantéhoz Babits szerint)

A Tekergőt már említettem: ez a 12-es útról elérhető műutak bejárása, általában ahogy esik úgy puffan jelleggel. A Váci Csata Emléktúra szép példája a felfűzésnek (ezt mi pár éve tereppel bolondítottuk, de ez most nem érdekes, így hagyjuk is). A legszebb az a Szob - Márianosztra - Bőszobi út - Zebegény - Nagymaros - Kóspallag - Szokolya - Kismaros - Verőce - Magyarkút - Katalinpuszta - Sejce - Vác útvonal lenne, de azt majd akkor ha kicsit jobban ráérek.

Zozó cimborámmal reggel aggódtunk a pár csepp eső miatt, de faszagyerekek vagyunk, nekivágtunk. S milyen jól tettük. A tervem az volt, hogy megmutatom neki a múltkori kört , de a Szépvölgyi út végéről induló köves alján beijedt, hogy ez neki most sok lesz (pedig szerintem bírja). Így elindultunk valami kis ösvényen, amiből sárga sáv lett, és felvitt az Újlaki-hegyre. Mondanom sem kell, ez nagyobb szívás volt mintha... Keskeny, bozótos ösvény, majd csúf, köves és meredek. Fel is toltuk. Innen átkavartunk a Hármashatárhegyre (így végül nem spóroltuk meg a köves felfelét), aztán a többi ugyanaz, csak jóval sárosabb mint a múltkor. A Szépvölgyin lefelé kiemelt veszélyességű szakasz a Szikla, Csatárka és Virág Benedek utcák torkolata, baromállat csak kijött mögöttem Zozó elé (itt már nekem is volt nyáron egy borulásom, az ótós kollegák itt kiemelten szarják le az elsőbbségadást).

“Egy koncerten rengeteg minden balul sülhet el, de ha van egy jó kis műsorod, kiváló a hangzás, veled érez a közönség, jól érzed magad, még a körmöd is éppen formára van vágva, szóval, amikor minden klappol, és jobban játszol, mint korábban bármikor… na annál nincs jobb dolog a világon.” (John Renbourn)

A pár héttel ezelőtti gyalogos Úrasztal-oldal megpiszkálta a fantáziámat, így a péntek délutáni szép idő kapcsán gondoltam felmászok a Vörös-kőhöz.