Piros kereszt a Tölgyikrekhez

avagy hátamon a vázam

Ez is a tegnap hozadéka. A terv az volt, hogy kiváltjuk a hosszas aszfaltost, mert ahogy Zozo megjegyezte, Sorrentóban még elviselte az autókat, de itt azért mégse.


Szóval a csobánkai elágazás után otthagytuk a Dobogókőre vezető műutat és befordultunk a Csikóváraljai turistaházhoz.

Alternatív útként az elágazásból indul a piros sáv jelzés, amely nyílegyenesen megy a Lom-hegyi-nyeregbe. Járható, jó húzós egynyomos vezet felfelé. Újabb bejárás után lesznek szaftos részletek.

A téhától tiszteletet parancsoló emelkedővel indul a zöld kereszt, amit mi a tőle balra induló szekérúton cseleztünk ki. A cselezgetés egészen a Holdvilág-árok tetejéig tartott, ahol nekimentünk a piros keresztnek. A kerülő oka (amiért nem egyből a piros kereszten kezdtünk) a Holdvilág-árok, ami nem kifejezetten kerékpáros terep. Legalábbis az a hosszú létra tuti...

Ami ez után következett alulmúlt minden várhatót. Az egy dolog, hogy az árok mellett kanyargó ösvény tekerhetetlenül meredek. De hogy az összes kivágott fát akkurátusan ráborították az még az én ingerküszöbömet is túllépte. A mintegy kilométeres cipekedés után eldöntöttük, lemegyünk Lajosforrásig, és az erdészeti utakon támadjuk meg Dobogókőt.

De szemből három kerékpáros kollegával eszmét cserélve inkább követtük őket: a Bölcső-hegy déli oldalában a piros kereszttel párhuzamosan halad a hajdani honvédségi bizbaszhoz vezető széles földút. Kábé egy kilométer múlva a kettő egy pillanatra összeér, itt érdemes visszaváltani a piros keresztre (mi a srácokkal ide-oda keveregtünk), amely jókora köves lejtővel hálálta meg hűségünket.

Innen már csak párszáz méter és meg is van a Lom-hegyi-nyereg, ahol újra elgondolkozhattunk a merretovábbot illetően. Természetesen nem döntöttünk valami jól...

Mindent összevéve a dolog eleje nagyon jó, de vagy eleve Lajosforrás felől érdemes kezdeni, vagy a Pörgelóci hegyoldalt délről kerülni. Vagy, egyszerűen a piroson felmászni. Mondjuk akkor kimarad a lejtő...