A déli part egyetlen két hegye
Ismét Balaton, mert van ott munka bőven...
Mivel a hét elején egy nap két edzést is csináltam (közben felrémlettem magam előtt húsz évvel ezelőtti kissrácként, amint a BEAC egyik edzőjével vitatkozok, hogy én bazeg nem fogok neki naponta edzésre járni); aztán meglátogattam a laktátküszöbön túli világot is némi intervallok erejéig - így csütörtökre könnyed tereptechnikázást írtam be magamnak (feltolom a hegyre és legurulok).
Munka végeztével kicsit hátrahúzódtam a balra szűken kanyarodó hölgy elől, ne vigye már el az első kereket az autójával (ez egy ilyen nap, reggel a Délinél kellett satuznom egy nyúlszőrkalapos Nikilauda miatt). Szóval szépen ráálltam a déli parti bringaútra. Tervem egy rövid bemelegítés volt a hegy előtt.
Menet közben elnézegetve az úton lépkedő gólyát, siklót (ez utóbbinak nem sok jövőt jósolok ha továbbra is az úton tekereg) és a sok eladó házat, komolyan elgondolkodtam azon, hogy Keszthelyen kéne fagyizni egyet. De mit ad a jószerencse: Máriafürdőn nyitott műintézmény előtt haladtam el. Így Balatonkeresztúron kikanyarodtam egy kis öbölbe, megcsodáltam a túlparti szép hegyeket, és a környék sivárságára való tekintettel lemondtam Keszthelyről (komolyan, szerintem egy Balatonkerülésben nem a táv, hanem a déli part "látványa" az igazi kihívás). A fagyiról természetesen nem mondtam le, így gazdagabb lettem egy Mozart típusú élménnyel (a Limetta sima citrom valami ipari zöld bigyókkal - ez rontott a helyzeten). Mindenesetre átmozgatásnak jó volt, ráadásul betöltöttem az idei első kétezer kilométert is...
De lényegre: Visszafelé Bélatelepet elhagyva a Molkút és a Torony étteremnél indul a piros háromszög a hegy oldalában. Szépen emelkedik, olyannyira, hogy lépcsőket is építettek bele. Az első néhányon még átugráltam magam (jó edzés kezdő triálosoknak), de aztán víg tolóckodásba fulladt az ügylet. A lépcsők szélén van némi nyom, de azokhoz egyensúllyal kevert brutális erőnlét szükségeltetik.
Hamar felértem a sétányra, amin a "Várhegy arra" felé indultam. Ezután figyelmen kívül hagytam, hogy a további hasonló táblák ékes "Lezárva" felirattal vannak leragasztva. s milyen jól tettem, hogy nem hallgattam az írásra:
Először is pofás félnyomos ösvényen mókuskerekeztem a kertek között (valószínűleg az openmapson jelölt Zichy Béla sétány - de mivel ezt sétánynak nevezni nagy jóindulat kell, nem biztos), majd kicsit balra majd jobbra rákavartam a piros háromszögre, amin feljutottam a kilátó közelébe, ahol jelenleg tanösvényt építenek. Itt kiderült, hogy a "Lezárva" a kilátóra vonatkozott, így kissé szomorúan fordítottam a bringa orrát lefelé. Itt nekem nem adnak panorámát.
De ahogy Bálint barátom emlegetni szokta, az élet hosszú távon igazságos: A Várhegy köz durva lejtőjéről nahátasztánig el lehet látni, beleértve a Kis-Balatont és a déli part végét. Epik, ahogy szokták volt mondani. Az utca végén balra visszatértem az erdőbe, és az Edison, Bartók Béla majd József utcákon keresztül átvágtattam a Sipos-hegyre, befejezni azt ami a múltkor elmaradt. No, innen sincs egy szem kilátás se, de érdemes feltolni a piros háromszögön, mert jó lejönni.
Még rövid örömködést csaptam az erdei tornapálya útvonalán és vacsorázni tértem.
(Az estet szokásos punnyadásban töltöttem, mivel csak ilyenkor jutok tévéhez. Hát, két jóbarátokrosszban közt után egy fél fábrisó csupán tovább erősíti az elhatározásomat hogy tévé nélkül is elél az ember - azt hiszem legközeleb megint inkább valamelyik Bach kantátát vagy a Pink Floyd Fal filmet választom a minőségi tompulás jegyében.)
Mivel a hét elején egy nap két edzést is csináltam (közben felrémlettem magam előtt húsz évvel ezelőtti kissrácként, amint a BEAC egyik edzőjével vitatkozok, hogy én bazeg nem fogok neki naponta edzésre járni); aztán meglátogattam a laktátküszöbön túli világot is némi intervallok erejéig - így csütörtökre könnyed tereptechnikázást írtam be magamnak (feltolom a hegyre és legurulok).
Munka végeztével kicsit hátrahúzódtam a balra szűken kanyarodó hölgy elől, ne vigye már el az első kereket az autójával (ez egy ilyen nap, reggel a Délinél kellett satuznom egy nyúlszőrkalapos Nikilauda miatt). Szóval szépen ráálltam a déli parti bringaútra. Tervem egy rövid bemelegítés volt a hegy előtt.
Menet közben elnézegetve az úton lépkedő gólyát, siklót (ez utóbbinak nem sok jövőt jósolok ha továbbra is az úton tekereg) és a sok eladó házat, komolyan elgondolkodtam azon, hogy Keszthelyen kéne fagyizni egyet. De mit ad a jószerencse: Máriafürdőn nyitott műintézmény előtt haladtam el. Így Balatonkeresztúron kikanyarodtam egy kis öbölbe, megcsodáltam a túlparti szép hegyeket, és a környék sivárságára való tekintettel lemondtam Keszthelyről (komolyan, szerintem egy Balatonkerülésben nem a táv, hanem a déli part "látványa" az igazi kihívás). A fagyiról természetesen nem mondtam le, így gazdagabb lettem egy Mozart típusú élménnyel (a Limetta sima citrom valami ipari zöld bigyókkal - ez rontott a helyzeten). Mindenesetre átmozgatásnak jó volt, ráadásul betöltöttem az idei első kétezer kilométert is...
De lényegre: Visszafelé Bélatelepet elhagyva a Molkút és a Torony étteremnél indul a piros háromszög a hegy oldalában. Szépen emelkedik, olyannyira, hogy lépcsőket is építettek bele. Az első néhányon még átugráltam magam (jó edzés kezdő triálosoknak), de aztán víg tolóckodásba fulladt az ügylet. A lépcsők szélén van némi nyom, de azokhoz egyensúllyal kevert brutális erőnlét szükségeltetik.
Hamar felértem a sétányra, amin a "Várhegy arra" felé indultam. Ezután figyelmen kívül hagytam, hogy a további hasonló táblák ékes "Lezárva" felirattal vannak leragasztva. s milyen jól tettem, hogy nem hallgattam az írásra:
Először is pofás félnyomos ösvényen mókuskerekeztem a kertek között (valószínűleg az openmapson jelölt Zichy Béla sétány - de mivel ezt sétánynak nevezni nagy jóindulat kell, nem biztos), majd kicsit balra majd jobbra rákavartam a piros háromszögre, amin feljutottam a kilátó közelébe, ahol jelenleg tanösvényt építenek. Itt kiderült, hogy a "Lezárva" a kilátóra vonatkozott, így kissé szomorúan fordítottam a bringa orrát lefelé. Itt nekem nem adnak panorámát.
De ahogy Bálint barátom emlegetni szokta, az élet hosszú távon igazságos: A Várhegy köz durva lejtőjéről nahátasztánig el lehet látni, beleértve a Kis-Balatont és a déli part végét. Epik, ahogy szokták volt mondani. Az utca végén balra visszatértem az erdőbe, és az Edison, Bartók Béla majd József utcákon keresztül átvágtattam a Sipos-hegyre, befejezni azt ami a múltkor elmaradt. No, innen sincs egy szem kilátás se, de érdemes feltolni a piros háromszögön, mert jó lejönni.
Még rövid örömködést csaptam az erdei tornapálya útvonalán és vacsorázni tértem.
(Az estet szokásos punnyadásban töltöttem, mivel csak ilyenkor jutok tévéhez. Hát, két jóbarátokrosszban közt után egy fél fábrisó csupán tovább erősíti az elhatározásomat hogy tévé nélkül is elél az ember - azt hiszem legközeleb megint inkább valamelyik Bach kantátát vagy a Pink Floyd Fal filmet választom a minőségi tompulás jegyében.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése