Balatonkeresztúr
Megint edzés. Friel bácsi könyvébe belelapozván ráeszméltem hogy pár dolgot nem úgy csinálok ahogy az helyénvaló lenne, így ha már nagy áttétellel vert meg az alacsony költségvetés, erősödjek. Elő is írtam magamnak ötször három percet ami a csövön kifér stílusban.
Ennek szellemében Fonyódról dél felé vettem az irányt. Máriafürdőn lekanyarodtam a parti házak közé, majd a falu végén visszatértem a főútra: mégiscsak biztonságosabb, mert nem kell figyelni hogy jön-e valaki oldalról.
Mint a mell ékelt képen is látszik, az első részlet mintaszerű, szépen felhúztam magam 182-es pulzusra és szinte kellemesen tartottam amíg kellett. A pihenő időben képletesen vállon veregettem magam, miközben arra gondoltam hogy nem is olyan vészes dolog ez.
De jöve Balatonkeresztúr egy enyhe emelkedővel. Ez megsegítette a következő részletet, de a harmadik egységtől már egyre nagyobb szükség volt a falu túlfelén húzódó sunyi emelkedőre hogy kicsi szívem elérje a kívánt pörgést (ugyanakkor kezdtem sejteni, hogy ez mégsem sétagalopp). Az ötödiknek már csak tisztességből vágtam neki, vicsorogtam mint kutya a lánc hatókörén kívül levő macskára - nem is értem el a kitűzött célt.
A szállásra visszaérve végleg nyilvánvalóvá vált, hogy összességében negyed órányi csúcsközeli terhelés nem tréfadolog: komoly kísértést éreztem hogy négykézláb másszak fel az emeletre.
S hogy épeszű embereknek is legyen valami: hétköznap este kellemesen kis forgalmú a régi hetes út, s a vasút túloldalán szintén csendes és nyílegyenes utcák húzódnak. S Balatonkeresztúr délkelet felől a dombról ritka békés látványt nyújt. A többire meg ott van a maszterkard...
Ennek szellemében Fonyódról dél felé vettem az irányt. Máriafürdőn lekanyarodtam a parti házak közé, majd a falu végén visszatértem a főútra: mégiscsak biztonságosabb, mert nem kell figyelni hogy jön-e valaki oldalról.
Mint a mell ékelt képen is látszik, az első részlet mintaszerű, szépen felhúztam magam 182-es pulzusra és szinte kellemesen tartottam amíg kellett. A pihenő időben képletesen vállon veregettem magam, miközben arra gondoltam hogy nem is olyan vészes dolog ez.
De jöve Balatonkeresztúr egy enyhe emelkedővel. Ez megsegítette a következő részletet, de a harmadik egységtől már egyre nagyobb szükség volt a falu túlfelén húzódó sunyi emelkedőre hogy kicsi szívem elérje a kívánt pörgést (ugyanakkor kezdtem sejteni, hogy ez mégsem sétagalopp). Az ötödiknek már csak tisztességből vágtam neki, vicsorogtam mint kutya a lánc hatókörén kívül levő macskára - nem is értem el a kitűzött célt.
A szállásra visszaérve végleg nyilvánvalóvá vált, hogy összességében negyed órányi csúcsközeli terhelés nem tréfadolog: komoly kísértést éreztem hogy négykézláb másszak fel az emeletre.
S hogy épeszű embereknek is legyen valami: hétköznap este kellemesen kis forgalmú a régi hetes út, s a vasút túloldalán szintén csendes és nyílegyenes utcák húzódnak. S Balatonkeresztúr délkelet felől a dombról ritka békés látványt nyújt. A többire meg ott van a maszterkard...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése