Ösvényvadászat szövegkiemelővel

  "Csak könnyedén" - ez volt a jelszó.  Nos, ez általában azt jelenti, hogy nyugisan kezdünk Bécs nyugati kijáratánál, az első  kilométereken kitaláljuk, nagyjából merre menjünk, majd egy óra múlva elkezdjük emelni a tétet - vagy hosszában vagy magasságban ("hé, mi lenne ha megnéznénk..." jellegű hirtelen ötletek, amelyek minden kritika nélkül elfogadásra kerülnek) -, amivel hazavágjuk az eredeti célt.

  Ősz van. Köd. Szóval bringázás. Szokásos találka Christiannal, s miközben Bécsből kifelé gurultunk, a lehetőségeket latolgattuk. Végül a Kaiserspitz Strecke mellett döntöttünk. Pár éve szépnek tűnt, és nem is nehéz. Nos, ez utóbbi kijelentést helyre kell tenni: valóban, semmi technika, de 10% alatt nincs emelkedő. Cserébe rövidek. Ez utóbbit írtam korábban. Csak nem emlékeztem rá. Végül egy laza 60-ast nyomtunk, 880m szinttel. S ha azt vesszük, ebből 15-15km az aszfaltos lazázás... Nem is olyan rossz. S most pedig képek, mert az erdő szép volt. Ja, ha be akarod járni, jobban jársz ha a Rekawinkel után a táblákra hagyatkozol. Az aszfaltra leérve a hivatalos itiner hatására visszagurulsz a főútra, majd aszfalton éred el a Wienerwaldseet. Ehelyett az aszfalton picit jobbra, majd párszáz méter után balra vissza be az erdészetin. Ez átvisz a Rappltkirchen-Pressbaum útra, amin jobbra fel az Am Stüberl házhoz. De még hamarabb, a dombtetőn lesz egy parkoló, ahol csábító sóderes húz balra...

  Idén kicsit kijjebb másztam a munkából (csak hogy némi pozitívumot találjunk a járványban - de amúgy is: nem kell megszakadni ha nem muszáj) és sor került pár nagyobb országúti túrára. Sajnos a most bemutatásra kerülő út technikai okok miatt egy darabig az utolsó is, mivel szerencsésen meghajtottam a Trek Domane felsőcsövét - így szegénykét nyugdíjazni kell: ellesz a garázsban a görgőre szerelve, téli edzésekre. Mivel az idén semmilyen versenyre nem készültem, újra a világlátás került előtérbe a túrák tervezésekor. Tehát legyen 120km felett (a nyári kétszázas menetek eltolták az ingerküszöböt), és legyen látnivaló. A második kitételnek Wachau tökéletesen megfelel, de az első kitételt nehéz megoldani ott anélkül, hogy az ember ne gólyafosnak érezze magát a levegőben. Megvallom, a körtúrák helyett jobban szeretem ha valahonnan valahova megyek. Ja... és az se baj, ha a kezdő- és végpont Bécsből vonattal pikpakk elérhető. Bécs és Retz között óránként van járat, s a távot könnyed másf...

Pár nappal a Balaton után úgy gondoltam fasza gyerek vagyok, s miért ne tekerjek haza. Ez egy újabb kétszázas. De miért ne nézzük meg, mit is bírok? A fő motiváló tényező azonban a közlekedésre kivetett maszkhordás volt: a francnak van kedve órákig egy textildarabon keresztül lélegezni, mikor bringázás közben friss levegőt is lehet szívni. A Balaton kör után pár nap pihenéssel telt, majd korán reggel nyeregbe pattantam, s rajta. A Móri Árok közepéből a legegyenesebb út a 81-es főút, amelyen azonban nemcsak tilos (kisebbik gond), de nem is tanácsos biciklizni. Szerencsére ezen a tájon minden út Győrbe vezet, így a Kisbér - Bakonyszombathely - Nyalka útvonal alsóbbrendű útjait választottam. Bakonyszombathely Pannonhalma Pázmándfalu határából De hiába az óvatosság, ezek az utak ugyanis kiváló gyakorlópályaként szolgálnak napjaink Fittipaldijainak hogy a gyanútlan bringásokat centizgessék. Sebaj, ha számítasz rá, nem akkora gond. Győrben még mindig nem voltam biztos benne, hogy az onnan má...

Nem tévedés... egy újabb lépés a pokol felé: kezdődött tavaly a Trek Domane vásárlással, s most egy újabb törés a jégen, mert Pistiék rávettek a Balaton körre. Mivel a Gázló tavaly óta minimum tetszhalott állapotban van, kellett valami, ami kiváltja - legalábbis, meg remélhetőleg, meg léccilécci - amíg újra lesz Gázló. Szóval az idei csapatépítő tréningünknek megfelelt. Egy jó Balaton-kerüléshez a következő alkatrészek kellenek: - Némi edzés - ez, köszönhetően a Kovid kapcsán nyakamba szakadt szabadidőnek, megvolt. - Működő országúti kerékpár - Pisti lenyomta montival (de róla tudjuk hogy egy állat), Zozó pedig egy vadiúj gravelbájkkal indult. Úgy 150 km után már jelentkezett a különbség: ekkora túrát minél könnyebb bringával érdemes abszolválni. - Helyismeret vagy jó gps track - nekünk Pistink volt, aki az elmúlt években annyiszor tolta végig az utat, hogy szinte csukott szemmel ment. - Jól adagolt megállók, kajálás - ez szintén Pistinek köszönhetően pipa. - Kiegyenlített erőviszonyok...

Okés. Ha Bécsben vagy, ezt meg kell játszanod. Mondjuk korán reggel. Vagy késő délután, fotósnyelven az aranyórában... Laab im Walde

Lassan utolérem magam. Már az eredmény, hogy van energiám a memoárokra...  Szóval sok év kihagyás után, újra Leogang, s rendes fotócuccal (300mm, 50-135 zoom, halszem). A hegyen hó, versenynapon pedig rekkenő nap - legközelebb viszek napkrémet és sapkát. Egy hétig hullott rólam az elhalt hámréteg... A helyezkedés nem könnyű, mivel a pálya hosszú, s kevés helyről van jó rálátás. Alapvetően a legjobb stratégia, ha a legrészegebb alakok közelében vagy. Garantált a móka.

A Velencei tó északi lankáin tartott versenyről szép emlékeket őriztem, így rábeszéltük egymást Zozóval: ha már a Mátra Maratont kihagytam, találkozzunk a Velencei tó partján. ("utánnaplózás", az esemény szeptemberben volt, de ez mindegy) Szombat reggel összepakoltam a kempingcuccot, a bringát a Railjetre fellógattam, majd egy átszállással késő délután begurultam a velencei Drótszamár kempingbe. Szűk egy óra alatt kitaláltam hogyan rakjam össze a sátrat, behajigáltam a cuccokat, majd eltekertem a spar-ba vacsoráért és reggeliért. Természetesen egy adag fagyit muszáj volt enni közben, csak hogy meglegyen a korrekt szénhidrát bevitel a versenyre.

Ha az ember vállába bekerül néhány csavar, az nem fog olyan hamar helyrejönni. S kicsit úgy érzem magam mint a címszereplő: "Amit raktak estig leomlott röggere". Torna meg fiziológus ide vagy oda, ez kérem szépen egy kicseszett lassú folyamat.