A Naszály csúcsa
Kellemes ebéd utáni tekerésnek indult...
Ebéd után bringára pattantam. Cél a Naszály csúcsa, mivel ott még nem voltam. Nem sokat terveztem előre, csak úgy nagyjából gondoltam hogy valahogy feloldalgok. Egy biztos volt, hogy a sárga kör Agyagbánya felőli felmenetét minden irányban el fogom kerülni (gyalog is meredek).
A sárga sáv elejét felfelé nem vállaltam, így megtekintettem a Mészkőember időfutam mezőnyét a buszmegálló környékén, és az Egyházmöge dűlő felé leszakadtam az aszfaltról (mert nem azért tettem fel a vadiúj kettőhármas szpídkinget hogy a flaszteren kopjon). Jó kis emelkedő, ahol mélyút lesz belőle ott én kimentem jobbra egy alig kitaposott nyomra, majd a távvezeték alatt a fenyvesnél értem a sárga jelzésbe. Innen a már ellenkezőleg sokszor bejárt jó kis szekérúton a gombási keresztig, ami után nem sokkal a sárga karika jobbra elágazik.
No, itt kezdődik a móka. Először csak finoman felfelé hullámzik az aszfaltra szórt murva, majd szekérút és mélyút jön. Na, ez utóbbi már durva, és ahol jobbról becsatlakozik a zöld karika, onnan masszív 15%-os átlaggal tolóckodik fel az ügylet. Nomeg én is tolóckodtam a durvább részeken. Legalább van hova erősödni. Jó kis avaros balkanyar visz az etap végére, ami a Vasas-erdő nagy útkereszteződése. Innen jó pár lehetőség van akár a csúcsra, akár Kosd felé; ebből én a terv szerinti sárga kör - kék sáv kombináció helyett a zöld háromszögön támadtam meg a kérdést (újabb üzi a Szarvas-Faragónak: ez a zöld karikától északra behúzott jelzetlen ösvény).
Menet közben ragyogóan lehet bámészkodni a fákat és az erdőt, így tavasszal különösen szépek, főleg a sziklákat körülfonó gyökerek.
A Nagybánya-kőnél pihegő kollegába botlottam, aki kicsit csodálkozott hogy tekerni akarok felfelé - teljes joggal, nem is sikerült kitolnom az etapot; nomeg ő a lejtőzős gépével eleve meg se próbálta. Gondolom lefelé ő volt a jobb (erről később). Kellemes köves, homokos avaros talaj, a szembejövő autós is lehúzódott (legyünk jóhiszeműek hogy az erdésszel találkoztam). Végül kisebb tolós méterek után virágszőnyeges útszél kíséretében felértem a betonkilátóhoz.
Itt beszélgettem a véletlenül arra kiránduló ismerősökkel és megnéztem a kilátást a toronyból, valamint elcsodálkoztam a motorizált egységen is - őket mintha lenn is láttam volna, szóval nem voltak valami gyorsak. Felfelé menet ragyogó fotótémát találtam, de a közben odaért kollegával sikerült rosszul megbeszélnem a fotózás mikéntjét, így majd legközelebb újra.
Lefelé ugyanez az út
Nos, ami felfelé poros, köves meg 15%, az lefelé óvatosságra int. Egyrészt az eleve trükkös alapra felszórt avar tovább emeli a móka veszélyfokát, másrészt gyanús volt hogy a hátulra betett dizájnzöld Merida fékpofa nem egy piros Ritchey. Meg is lett az eredmény. A Vasas-erdő keresztezése után a legmeredekebb sárgán szépen rádőltem a mélyút falára. A képemet a szemüveg karistolta meg, a lábamat a kövek, a kisujjamat meg nem tudom mi, de remélem nem tört el (per pill mozog, de hurkásra van dagadva - trajmatológus cimbora tanácsát követve nyugalom van). Szóval holnap elsétálok a boltba Piros Ricsiért, ezt a tajvani vackot meg kihajítom a francba - eleve gyanús volt, hogy alig bírtam berakni a fékpofába...
Nade azért le kellett jönni a hegyről, így miután megállapítottam hogy ha kissé kattogós-digitálisan is de működik az ujjam, szépen behajlítottam és elindultam lefelé. Végül is működik hogy három ujjal manőverezünk szűzkisasszony módra - az élvezeti fok is hasonló.
A sárga sávtól a Naszály alternatív, a lejtőn úgyismindegy hozzáállással eleresztettem a gépet, kanyarban lassít, majd aszfalt és vége a napnak. Azazhogy nem teljesen, mert bánatfagylaltozást rendeztem az Oázisban, mert az jó.
Frissítés
2011.x. - Gyalogtúra fotókkal, valamint ősszel óvatosan, mert az összes tölgy összes makkja az úton hentereg.
Ebéd után bringára pattantam. Cél a Naszály csúcsa, mivel ott még nem voltam. Nem sokat terveztem előre, csak úgy nagyjából gondoltam hogy valahogy feloldalgok. Egy biztos volt, hogy a sárga kör Agyagbánya felőli felmenetét minden irányban el fogom kerülni (gyalog is meredek).
A sárga sáv elejét felfelé nem vállaltam, így megtekintettem a Mészkőember időfutam mezőnyét a buszmegálló környékén, és az Egyházmöge dűlő felé leszakadtam az aszfaltról (mert nem azért tettem fel a vadiúj kettőhármas szpídkinget hogy a flaszteren kopjon). Jó kis emelkedő, ahol mélyút lesz belőle ott én kimentem jobbra egy alig kitaposott nyomra, majd a távvezeték alatt a fenyvesnél értem a sárga jelzésbe. Innen a már ellenkezőleg sokszor bejárt jó kis szekérúton a gombási keresztig, ami után nem sokkal a sárga karika jobbra elágazik.
No, itt kezdődik a móka. Először csak finoman felfelé hullámzik az aszfaltra szórt murva, majd szekérút és mélyút jön. Na, ez utóbbi már durva, és ahol jobbról becsatlakozik a zöld karika, onnan masszív 15%-os átlaggal tolóckodik fel az ügylet. Nomeg én is tolóckodtam a durvább részeken. Legalább van hova erősödni. Jó kis avaros balkanyar visz az etap végére, ami a Vasas-erdő nagy útkereszteződése. Innen jó pár lehetőség van akár a csúcsra, akár Kosd felé; ebből én a terv szerinti sárga kör - kék sáv kombináció helyett a zöld háromszögön támadtam meg a kérdést (újabb üzi a Szarvas-Faragónak: ez a zöld karikától északra behúzott jelzetlen ösvény).
Menet közben ragyogóan lehet bámészkodni a fákat és az erdőt, így tavasszal különösen szépek, főleg a sziklákat körülfonó gyökerek.
A Nagybánya-kőnél pihegő kollegába botlottam, aki kicsit csodálkozott hogy tekerni akarok felfelé - teljes joggal, nem is sikerült kitolnom az etapot; nomeg ő a lejtőzős gépével eleve meg se próbálta. Gondolom lefelé ő volt a jobb (erről később). Kellemes köves, homokos avaros talaj, a szembejövő autós is lehúzódott (legyünk jóhiszeműek hogy az erdésszel találkoztam). Végül kisebb tolós méterek után virágszőnyeges útszél kíséretében felértem a betonkilátóhoz.
Itt beszélgettem a véletlenül arra kiránduló ismerősökkel és megnéztem a kilátást a toronyból, valamint elcsodálkoztam a motorizált egységen is - őket mintha lenn is láttam volna, szóval nem voltak valami gyorsak. Felfelé menet ragyogó fotótémát találtam, de a közben odaért kollegával sikerült rosszul megbeszélnem a fotózás mikéntjét, így majd legközelebb újra.
Lefelé ugyanez az út
Nos, ami felfelé poros, köves meg 15%, az lefelé óvatosságra int. Egyrészt az eleve trükkös alapra felszórt avar tovább emeli a móka veszélyfokát, másrészt gyanús volt hogy a hátulra betett dizájnzöld Merida fékpofa nem egy piros Ritchey. Meg is lett az eredmény. A Vasas-erdő keresztezése után a legmeredekebb sárgán szépen rádőltem a mélyút falára. A képemet a szemüveg karistolta meg, a lábamat a kövek, a kisujjamat meg nem tudom mi, de remélem nem tört el (per pill mozog, de hurkásra van dagadva - trajmatológus cimbora tanácsát követve nyugalom van). Szóval holnap elsétálok a boltba Piros Ricsiért, ezt a tajvani vackot meg kihajítom a francba - eleve gyanús volt, hogy alig bírtam berakni a fékpofába...
Nade azért le kellett jönni a hegyről, így miután megállapítottam hogy ha kissé kattogós-digitálisan is de működik az ujjam, szépen behajlítottam és elindultam lefelé. Végül is működik hogy három ujjal manőverezünk szűzkisasszony módra - az élvezeti fok is hasonló.
A sárga sávtól a Naszály alternatív, a lejtőn úgyismindegy hozzáállással eleresztettem a gépet, kanyarban lassít, majd aszfalt és vége a napnak. Azazhogy nem teljesen, mert bánatfagylaltozást rendeztem az Oázisban, mert az jó.
 |
| Tök vicces, az óra berajzolta a tornyot is... |
2011.x. - Gyalogtúra fotókkal, valamint ősszel óvatosan, mert az összes tölgy összes makkja az úton hentereg.
és a mandolinnal mi lesz? :D
VálaszTörlésHehe, na, az most vicces. Végül is szól, csak nem egészen akkor amikor én gondolom.
VálaszTörlés