Sífutó út a Hárs-hegy körül
Az úgy kezdődött, hogy már tegnap este éreztem hogy ez a terepcölibátus tarthatatlan. Így hajnalban leszedtem a Silentót a hátsó kerékről hogy a Conti Deep Purple Tribute gumija kerüljön fel kettőhármas hangerőn. Ment bele 3,3 kocsmányi nyomás, hogy techszexuálisok is kapjanak valamit. Én meg reggel a kritikát kaptam egy kollegától, hogy nem sajnálom-e aszfalton... Hát, valahogy azért csak ki kell jutni a terepre, nem?
A mai terv a szokásos másfél órás kör volt: erőedzés gyanánt fel az Istenhegyin Normafáig, onnan a Libegő teteje, majd le a sárgákon a Budakeszi útra. A sárgákat már megénekeltem (édesapám azért beszólt, hogy illett volna tercinákban, de nincsen nekem Beatricém, hogy ilyet tegyek), kicsit bővítettem azt a posztot mert dózer járt a hegyen.
Aztán ahogy lenni szokott, változott a történet. Először is kettőkor meguntam a banánt, szóval három órás menetre indultam. Másfelől pedig gyanítottam hogy az idei szokásos felmegyek-lejövök típusú edzéseket ki kéne bővíteni egy második heggyel is, mert az adna némi előtolást.
De nézzük a lényeget. Ahol a Budakeszi út átbújik a kisvonat alatt, a vasúttól északra indul egy széles út: Hárs-hegyi körút zöld karika fedéssel. Ezen balra tartván könnyed lejtő után combos emelkedő következik. Ahogy vége van a kaptatásnak, jobbra visszafelé indul a korábban említett álomszép singletrack. Indul a móka!
Szűk, helyenként trükkösen huplis, lendületes lejtős cucc, kövekkel, félig útban hagyott fatönkkel és magasságkorláttal (ferde fa, fejet jól lehúzni!). Az elágazásban balra fel, a "Sífutóut arra" irányában. S hipp-hopp, máris visszaértünk a kiindulási ponthoz.
Kézenfekvő, hogy jisoraz, mert ez jó. De mi van, ha lehet még jobb? Nosza. Egyenesen tovább a szűkön, mindig csak a bevált "Sífutóút arra" irányában. Ha kétség van, ne a széles úton. Mi jó van abban ha azon járkálunk amin mindenki? Apró hullámokban emelkedik az út a kiindulási szint felé, de ezt észre sem lehet venni.
Így átgázoltam a sárga egy rövid köves szakaszán, majd valahol a hegy északkeleti részén dilemmába estem: visszatértem a zöld karikára, egyenesen a körút széles útja, jobbra pedig lejtő. Döntés: egy kör nem kör. A nyugati oldal ösvényét nem lehet csak úgy otthagyni egy menet után.
Visszatérve a dillemma helyére, legurultam a Nagyrétre, majd Hűvösvölgybe a néhai Balázs vendéglőhöz. Itt az órára nézvén megállapítottam, hogy esetleg befér a második hegy is...
(reklám után folytatom)
A mai terv a szokásos másfél órás kör volt: erőedzés gyanánt fel az Istenhegyin Normafáig, onnan a Libegő teteje, majd le a sárgákon a Budakeszi útra. A sárgákat már megénekeltem (édesapám azért beszólt, hogy illett volna tercinákban, de nincsen nekem Beatricém, hogy ilyet tegyek), kicsit bővítettem azt a posztot mert dózer járt a hegyen.
 |
| Istenhegyi út - Diana utca - Eötvös út |
Aztán ahogy lenni szokott, változott a történet. Először is kettőkor meguntam a banánt, szóval három órás menetre indultam. Másfelől pedig gyanítottam hogy az idei szokásos felmegyek-lejövök típusú edzéseket ki kéne bővíteni egy második heggyel is, mert az adna némi előtolást.
De nézzük a lényeget. Ahol a Budakeszi út átbújik a kisvonat alatt, a vasúttól északra indul egy széles út: Hárs-hegyi körút zöld karika fedéssel. Ezen balra tartván könnyed lejtő után combos emelkedő következik. Ahogy vége van a kaptatásnak, jobbra visszafelé indul a korábban említett álomszép singletrack. Indul a móka!
Szűk, helyenként trükkösen huplis, lendületes lejtős cucc, kövekkel, félig útban hagyott fatönkkel és magasságkorláttal (ferde fa, fejet jól lehúzni!). Az elágazásban balra fel, a "Sífutóut arra" irányában. S hipp-hopp, máris visszaértünk a kiindulási ponthoz.
Kézenfekvő, hogy jisoraz, mert ez jó. De mi van, ha lehet még jobb? Nosza. Egyenesen tovább a szűkön, mindig csak a bevált "Sífutóút arra" irányában. Ha kétség van, ne a széles úton. Mi jó van abban ha azon járkálunk amin mindenki? Apró hullámokban emelkedik az út a kiindulási szint felé, de ezt észre sem lehet venni.
Így átgázoltam a sárga egy rövid köves szakaszán, majd valahol a hegy északkeleti részén dilemmába estem: visszatértem a zöld karikára, egyenesen a körút széles útja, jobbra pedig lejtő. Döntés: egy kör nem kör. A nyugati oldal ösvényét nem lehet csak úgy otthagyni egy menet után.
Visszatérve a dillemma helyére, legurultam a Nagyrétre, majd Hűvösvölgybe a néhai Balázs vendéglőhöz. Itt az órára nézvén megállapítottam, hogy esetleg befér a második hegy is...
(reklám után folytatom)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése