Ösvényvadászat szövegkiemelővel

Röviden ennyi a 2010-es év. Hosszabban meg már leírtam részletekben. A Börzsöny gyönyörű, a versenyek jók voltak, és az Amalfi-parton is bringáztam, Vezúv is kipipálva.

Poszttúltengés van; ma néhány olyan helyen jártam ahol ezelőtt nem, vagy csak gyalog. De ez utóbbi irreleváns a blog szempontjából. A címhez pediglen Travis Tritt . A történet ott kezdődik, hogy a múltkori besötétedett túrát akartam megnézni nappal. S mivel kétszer ugyanazt nem csinálom, mert fő a változatosság, gondoltam hogy a Foltán-kereszt - Csóványos - P3 - Rakodó körből közelítem meg a kérdést. S nem én lennék, ha ez nem változott volna menet közben... De az eleje stimmelt: Kismarosról elaszfaltoztam Királyrétig, onnan fel a Szén-patak-völgye fölé, majd a kék négyezeten vagy a mellette levő erdészeti úton terveztem a Foltán-keresztre a támadást. A kidőlt fák miatt az utóbbira esett a választás. A poént lelőve a túra további részei: Erdészeti út a Foltán-kereszthez Foltán-kereszt - Árva-kúti-rét (K) Árva-kúti-rét - Szabó-kövek (Px) Szabó-kövek - Égés-tető (K,P,Px) Égés-bérc (Po) Suta-berki-nyiladék - Bajdázó-tó - Királyrét (Ko, K4) A fotók remélem sikerültek, archaikus...

Ez az út a Királyrétről kanyargó erdészeti utat köti össze a Foltán-keresztre igyekvő kék jelzéssel. Az indulás a dózerút nagy jobbos kanyarja előtt van, visszafelé. Ha látod a kék négyezetet (amellyel egyébként párhuzamos), akkor már túlmentél. Ragyogó alternatíva azoknak, akik - mint én - nem bírnak a Saj-kúti emelkedővel.

A Px sífutóút megérdemel egy külön misét, most egy kis részlete következik. Technikás, kicsit emelkedő finom hullámvasút, ráadásul szűk singletrack (szivem csücske az ilyesmi). Pár kavics meg keresztbe dőlt (rakott) fa van nehezítésképpen, de végig tekerhető. S1

(Égés-tető - Kálmán-kaszáló, Px, Po) Az Égés-tetőn leeresztettem a nyerget, majd nekivágtam a meredeknek. Az indulás nem kerülne be egy bringásfilmbe sem, de nekem megfelelt. Aztán kis emelkedők után (a bérc kis kúpja picit szivatós) életemben először beültem a nyereg mögé. Korábban Titánpálcás Pistivel megegyeztünk, hogy ez nem lehet valami jó dolog, mert talán az egyetlen pozíció a bringán, amikor valóban impotenssé teheti magát az ember. Ez ellen folyamatosan mantráztam: "Vedd le a kezed az első fékről. Vedd le a kezed az első..." Az eredmény: extra biztonságos lemenet, s ha a hátsó fékem nem lett volna kopott, akkor jobban is eleresztettem volna a dolgot. Bónusz: felfedeztem néhány új izomcsoportot a lábamban és a karomon. A folytatás csak lefelé a Suta-berki-nyiladékba.

A térképbuzulás jegyében beszereztem egyet a fent nevezett jószágból. Az összevetés a Cartographia  hasonló művével elkerülhetetlen - annak ellenére, hogy annak is megvannak a maga hibái.  A poszt folyamatosan bővül (és ez nem rosszindulat, hanem ténymegállapítás).

Ma sikerült kiszabadulni a négy fal közül. Kismarosig vonatoztam, s egész odáig Kisinóc és a mögöttes részek voltak a cél, de a kisvasútnál inkább a Nagy-Hideg-Hegyet választottam. Majd Királyréten újra módosítottam: a térkép jó minőségű dózerutat jelöl a Spartacus-háztól Magas-Taxra. Onnan pedig még sötétben is visszajutok Királyrétre az ismert úton ...

Szóval, az Újpest-forrás környékén rámalkonyodott .  A Bagoly-bükkön végig vezető kék pötty csemege. A szürkület ellenére visítva zúztam lefelé a gerincen a Szén-patak fölött. Ezután pedig jött a feketeleves, a Suta-berki-nyiladék kék négyezete képében. Itt már lámpást kellett kapcsolnom, hogy leóvakodhassak a durván köves lejtőn. Holnap pedig ocsmány nagy izomlázam lesz a felkaromban. Jó volt, de ezt többet így este inkább nem. Érzésre megegyezik a szintén Királyrétre tartó és szintén nyílegyenes Taxi-nyiladékkal. S1 Az alsó részen valószínűleg érdemes követni a nyiladékból elkanyarodó turistajelzést, mert az egyenes onnantól még rosszabb minőségű.   Végül kikeveredtem a Bajdázó-tóhoz, ahonnan már széles sima földúton értem le Királyrétre. ---------------- 2010.xi.20. - Megvolt fényes nappal. Az eleje visítós. Negyvenes tempóval zúztam le a széles gerinc rövid gyorsasági szakaszán majd immár rutinos nyereg-mögé-helyezkedés után rá a durva rázatóra (ez egy hagyományosan...

A szeptemberi olasz túrán mozgóképsor is készült. Giro di Sorrento, 2010 on Vimeo .

Lefelé a felső részt tavaly elég közelről megnéztem , az alját nemrég , így itt volt az idő, hogy egybe is behúzzam a bulit.

Régi adósság ez . A végigjátszás most se sikerült, de legalább megvan tavaszig az életcél.

A méltán híres Kisnyuszi Túraklub keretén belül immár másodszor élhettem ki vezetési hajlamaimat. Sándorunk sugallatára Drégely várát ejtettük útba. Ez egybevágott saját terveimmel, miszerint a Börzsöny távoli hegyeit is meg kéne járni. Így a bejegyzés kissé kakukktojás, de igyekeztem bringás szemmel gyalogolni a cuppogós sárban...

A bécsi Szent Leopold kápolna már egy ideje izgatja a fantáziámat, mivel a túlparti ipari negyedből pont rálátni a formás hegyre, aminek tetején a kis templom csücsül. S ha már megoldódott a bringa vonaton való hurcolása, semmi sem tartott vissza.

Pár éve vettem egy Merida típusú bringazsákot. Elég körülményesen jutottam hozzá, majd két túrát lehúztam vele ( Basilicatában , és a Pollino Nemzeti Parkban ). A tapasztalat, hogy arra amire én használom, ez a zsák teljesen alkalmatlan. Baromi nehéz hurcolni mert a kerekek alatti rész nem merev - ergó gurulás helyett csúszik -, a fala erős vászonféle, tehát oldalirányban nem tart semmit, ráadásul van vagy három kilós önsúlya. Non plusz ultraként jó magas, így vállra véve sem volt egy leányálom. Szóval amíg nem kell mozdítani a csomagot, addig nincs baj vele mert szép kék, meg vagány a felirat rajta - igaz, hogy Merida cuccom egy darab se volt ezen kívül.

Úgy másfél éve találtuk Pistivel ezt a rövid útvonalat, ami azóta egyik kedvencünkké vált. A Budai-hegység nagy látogatottsága miatt hétvégén nem ajánlott a dolog, de hétköznapokon aránylag kevés turistával találkozhatunk.

Harmadik nap a közelben csábosan álló hegyek közé vetettem be magam. S láss csudát. 

A második nap edzésjelleget öltve bekerekeztem Keszthelyre fagyit enni, és vissza.

Zalaegerszegtől keletre érdekesen borul a táj: a Válicka és a Szévíz patakok völgye északra, a Zalába fut, amely folyó pedig egy nagy kanyarral dél felé folyik. Köztük hosszú alacsony hegyek. S mivel megint munkaügyi száműzetés zajlott, kihasználtam a lehetőséget.

Pár éve egyértelmű: Gázlózni márpedig kell.

A Szárazfák elérése után balra kanyarván (illetve nyugatra) széles, már-már hullámvasút jellegű út visz a kóspallagi műút aszfaltjáig. Ahol elkezd nagyon lejteni ott minden csábítás ellenére igenis tessék fékezni, mert közel az aszfalt, amire nem egészséges meglepetésszerűen kirobbanni. A műút túloldalán folytatódik az ösvény, majd a Törökmezőre vezető aszfalt mellett éri el az erdőt, ahol az úttal párhuzamosan halad (a hivatalos zöld ezt az aszfaltot is keresztezi). Az erdőhatárnál jobbra elvileg le lehet zúzni a Mosom-patak völgyébe, ami emlékeim szerint csodás, csak két éve nem találom meg az ösvényt. De kitartás. Addig is marad a Hatló-patak-völgye , a piros jelzés vagy a műút a Köves-mezőre ... Frissítés (2010. augusztus 11.) -- tegnap a műútról benéztem, s az első szakaszt záró lejtőt csúnyán kimosta a víz, szóval az ésszel haladás még indokoltabb.

A dolog szokványos kétórás aszfaltos körnek ígérkezett, de a Mosom-patak völgyében kanyargó műút (ez vezet Kóspallagra a Dunapartról) nagy kanyarjában elcsábultam. Bevetettem magam az erdőbe, lesz ami lesz.

Mint amikor elkapod a csajodat sietős induláskor amikor már az ajtóban vagytok. Rövid, de őrült jó. És ez annyiból desőt, hogy ezt többször megismételheted...

Visszakanyarodok az eredeti tervhez. Mindig is érdekelt, hogy tudnám megúszni a Naszály aszfaltjának megmászását. Mert bármilyen szép is az az út a sok kanyarral, kilátással, azért mégiscsak aszfalt. Így ha már korán keltem a hétvégén, rávetettem magam a guglimappában látott ösvények re.

A héten csak könnyed reggeli munkábajárásra van idő. S mivel unom a 2-es utat ezért variálok. Vácdukán van egy jó emelkedő -- utána meg lejtő, csakhát nem tanácsos 50km/h-val bezuhanni egy kereszteződésbe ami mögött ott a vasúti átjáró; Őrbottyán és Csomád között autópályának használják az utat a négykerekűek, de a legjobb az első komppal átevickélni Tahiba, elkerekezni a mezők mellett, arccal a Pilisnek...

No, ez is megvolt, mégsincs estve.  Reggel kicseréltem a hátsó gumit, majd békésen legurultam a fél hetes komphoz. Negyedkor kikötött, a srác lazán közölte hogy hétvége van, nincs félhetes. No, most már ezt is tudom, a váci révnek van hétvégi menetrendje. Alkalom adtán közöljék a weblapokkal, meg a rév melletti táblára is kiírhatnák ha lehet... Bringára pattantam, hogy akkor majd Nagymaroson átkelek. Hohó, de az 17km, és van rá 38 perc. Jegyvétellel. Már megint nem bemelegítek... Szerencsére szokásához híven késett, szóval nem volt gond hogy 8:03-kor zuhantam a pénztárba. Túloldalt kis kaja, rajtszámátvétel.

A roppant exkluzív Kisnyuszi Túraklub első bringás túrája a Vértesben zajlott. Laza harmincvalahány, erdészeti utak, nullához tartó terepmennyiséggel. Társasági életnek és könnyed kirándulásnak tökéletes.

Az NHH-Classic durvított változata. Eleje-vége ugyanaz, de közte...

A jövő heti Dunyha Maraton jegyében ma toltam egy NHH Classic ot. Az előző napok esőinek köszönhetően már-már giccsbe hajlott a díszlet: a dózerút széle töméntelen virágtól kéklett, a taxi rét pedig sárgállik a kutyatejtől. Már felfelé megjegyeztem magamnak a dózerutat levágó kis ösvényeket, de a terv a Grófi-út és a piros volt a lefelére. De én tervezek, a fák pedig érdekes módon mindig a turistautak elején pontosan derékszögben dőlnek az ösvényekre... Mivel nem sok időm volt, így nem álltam neki kommandózni, visszamentem a dózerútra. Aztán a taxi rét alatt balra bevágódtam a kék keresztre...

avagy amikor a macska beleszarik a ventillátorba Táv: 3km Szint: 100m (170m a pataktól) Nehézség: S1+ (nem kifejezett singletrack, de jó) Megboldogult reszeléstan tanárom a köszörűkő robbanása utáni arcállapotot írta le a fenti csodás kifejezéssel. Az azért mégis kellemesebb, ha az ember ugyanezt sárral éri el. Egész nap esett, de délutánra előbújt a Nap, így lemondtuk a tekerés lemondását: egyszer élünk, koszoljuk össze a bringákat. Összetalálkoztunk Zozóval a Nyugatinál, majd szokás szerint az Ördög-árok nagy hídja felé vettük az irányt.  A Szipka patak széles murvás útja helyett a sorompó után két út megy fel jobbra, ebből a kicsit kanyargósabb bal oldalit választottuk (mindkettő ugyanoda megy). Az első etap végén rövid aszfalt, egyenesen tovább, majd balra át kell evickélni az újabb sorompón. Innen adja magát a dolog; szép, hosszú egyenes gerinc, eső után kissé csúszós, de ragyogó mókuskerekező hely. A felső részen vaddisznócsaládot is láttunk.  A felső rész állandó ...

Táv:  7,6km Idő: 1 óra Szint: ~250m Nehézség: emelkedő, odafigyelős lejtő A dolog úgy történt, hogy ma gyalogos túrát vezettem egy kisebb társaságnak, és nem akartam őket a Társa-mezőn megsütni, így alternatív útvonalként eszembe jutott a Nagy-Kő-hegy és a Les-völgy. Ezért előzőleg bejártam a tervezett ösvényeket, ne szaladjak bele nagy buktába. S mivel az eleje egybevág a BEAC maxi elejével, így hát következzék az első szakasz a kék sávon...

Mint mondottam volt , a terepezésből elegem lett. Zalalövőn ettem egy kis csokit, majd a település végén bevágódtam az ösvényre a Borostyán-tó felé. A fogadalom egy órán keresztül tartott.

Ha már egy kis szabadidő... A Cartographia kissé le van maradva, ugyanis a pirosat piros háromszögnek jelzi, de ez nem nagy probléma. Feltéve hogy tudjuk ezt a hendikepet. Ha nem, akkor is hamar rájövünk. Az útvonal turistaúthoz képest sok  aszfaltot illetve széles utat tartalmaz ami egy-két meglepitől eltekintve tökéletesen alkalmassá teszi bringázásra.

Ha munka van akkor munka van, de azért a bringát se hagyom otthon. Így három napig négykor keltem, bepakoltam a mez hátuljába két banánt és megnéztem először Őriszentpéter határát (45km); a második nap kis terepes sarazással Szalafőt és Pityerszert, valamint térképhiányból kifolyólag még egy halom kis települést amit nem terveztem, de azért jó volt (60km). Harmadnap pedig Nádasdot és visszafelé Ozmánbükön keresztül a bevezető dombságot (50km).

avagy Bakonymelléki kevergő a piros körül

No, ez is megvolt. I. Underworld kupa, nyugdíjas kategória - hiába, öregszek...

Táv: 9,4km Szint: 200m Idő: fél óra

Új projekt nyílik. A Budai-hegységben a sárga jelzés elég hosszú, összefüggő dimbes-dombos útvonalat követ. Ráadásul szép. Így hát elindulok a Homok-hegytől és kisebb-nagyobb kitérőkkel Budaörsön kötök ki. Jó lesz. 1. Vadaskerti-hegy 2. Hárs-hegy 3. János-hegy, Virágvölgy 4. Magas-kő 5. Csíki-hegyek

Táv: ~48km Szint: 1170m Azt hittem jó ötlet lesz Óbuda felől megközelíteni a hármashatárhegyi repteret. A f eltevés totálisan elhibázott voltáról a Farkastorki úton győződtem meg. Ez súlyos kimelegít és volt, nem pedig be... No m indegy, a Virágos-nyeregtől jót száguldoztam a he gyoldalban.

Táv: 3km Szint: -170m Idő: 10 perc Csemege. Egyelőre lefelé, mert nem vagyok még terminátor... Szóval start a Törökmező -- Köves-mező egyik kanyarjában levő parkoló, ahova piroson, meg értelemszerűen műúton is el lehet jutni. A betonplacc mélyén indul a mókázás. Nyerget tessék letolni és rajta - csak óvatosan. Meredek, szűk, egyszóval élmény. Lesz jobbkanyar, ahonnan már széles az út, nomeg meg lehet tekinteni a Dunakanyart, ami szép. A murváson lehet csapatni, bár a kanyarokba érdemes benézni mindenféle várható ótóforgalom miatt.

Táv: 32,9km Szint: 700m Idő: 3 óra Az évadnyitó Buddha Maratonra készülvén tekeregtem egyet. Került bele új út is, szóval bővül a blog... Az első szakasz az őszre tervezett TransBörzsöny túránk markáns része lett volna, ha nem töröm szanaszét magam a váci szállítószalag mellett. 

Táv: ~22 km Idő: 1 óra 10perc   Nehézség: nem nehéz Szint: 386m Kakukktojás. Egyrészt mert nem Börzsöny, másrészt mert aszfalt. De mostanság csak ilyenre van idő. Péel meló előtt reggel... Start Visegrádon, a kompállomástól a hegyek közé vezető út. Nagymarosról 6:30-kor megy a komp, ami ad egy kis inspirációt a tisztességes tekerésre - lévén, hogy kilencre be kell érni. Az út kilenc kilométernyi mászással indít a Pap-rétre; ez a Duna Maraton hagyományos mezőnyszéthúzó emelkedője, szóval már csak ezért is érdemes edzegetni rajta. Most legalább volt időm gyönyörködni a patakban. A Pap-réten egyenesen tovább a lejtőn, és kábé tíz perc zuhanás után érünk a Skanzen fölé (vigyázni, a végén szűkösek a kanyarok és egy sorompó is van az úton!). Innen már csak be kell gurulni Budapestre, hogy megkezdhessük a napi munkát (plusz egy óra, attól függően, hogy hol dolgozol).