Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2010

Szárazfáktól Szent-Gál földjéig

A Szárazfák elérése után balra kanyarván (illetve nyugatra) széles, már-már hullámvasút jellegű út visz a kóspallagi műút aszfaltjáig. Ahol elkezd nagyon lejteni ott minden csábítás ellenére igenis tessék fékezni, mert közel az aszfalt, amire nem egészséges meglepetésszerűen kirobbanni. A műút túloldalán folytatódik az ösvény, majd a Törökmezőre vezető aszfalt mellett éri el az erdőt, ahol az úttal párhuzamosan halad (a hivatalos zöld ezt az aszfaltot is keresztezi). Az erdőhatárnál jobbra elvileg le lehet zúzni a Mosom-patak völgyébe, ami emlékeim szerint csodás, csak két éve nem találom meg az ösvényt. De kitartás. Addig is marad a Hatló-patak-völgye , a piros jelzés vagy a műút a Köves-mezőre ... Frissítés (2010. augusztus 11.) -- tegnap a műútról benéztem, s az első szakaszt záró lejtőt csúnyán kimosta a víz, szóval az ésszel haladás még indokoltabb.

Hosszú-árok

Kép
A dolog szokványos kétórás aszfaltos körnek ígérkezett, de a Mosom-patak völgyében kanyargó műút (ez vezet Kóspallagra a Dunapartról) nagy kanyarjában elcsábultam. Bevetettem magam az erdőbe, lesz ami lesz.

Rekettyés ösvény

Mint amikor elkapod a csajodat sietős induláskor amikor már az ajtóban vagytok. Rövid, de őrült jó. És ez annyiból desőt, hogy ezt többször megismételheted...

Váctól északkeletre

Visszakanyarodok az eredeti tervhez. Mindig is érdekelt, hogy tudnám megúszni a Naszály aszfaltjának megmászását. Mert bármilyen szép is az az út a sok kanyarral, kilátással, azért mégiscsak aszfalt. Így ha már korán keltem a hétvégén, rávetettem magam a guglimappában látott ösvények re.

Erős vagyok?

Kép
A héten csak könnyed reggeli munkábajárásra van idő. S mivel unom a 2-es utat ezért variálok. Vácdukán van egy jó emelkedő -- utána meg lejtő, csakhát nem tanácsos 50km/h-val bezuhanni egy kereszteződésbe ami mögött ott a vasúti átjáró; Őrbottyán és Csomád között autópályának használják az utat a négykerekűek, de a legjobb az első komppal átevickélni Tahiba, elkerekezni a mezők mellett, arccal a Pilisnek...

Dunyha Maraton röviden

Kép
No, ez is megvolt, mégsincs estve.  Reggel kicseréltem a hátsó gumit, majd békésen legurultam a fél hetes komphoz. Negyedkor kikötött, a srác lazán közölte hogy hétvége van, nincs félhetes. No, most már ezt is tudom, a váci révnek van hétvégi menetrendje. Alkalom adtán közöljék a weblapokkal, meg a rév melletti táblára is kiírhatnák ha lehet... Bringára pattantam, hogy akkor majd Nagymaroson átkelek. Hohó, de az 17km, és van rá 38 perc. Jegyvétellel. Már megint nem bemelegítek... Szerencsére szokásához híven késett, szóval nem volt gond hogy 8:03-kor zuhantam a pénztárba. Túloldalt kis kaja, rajtszámátvétel.