Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2009

Törökmező - Eszperantó-parkoló

Táv: 3 km Idő: fél óra Nehézség: nem nehéz A Mikulás-túra másik eredménye. Törökmezőről a kék és a piros együtt indul, majd kb. 1 km után a murvás úton éles jobbra csűréssel fordul el a piros jelzés. Átvág a műúton, majd annak bal oldalán az erdőben halad. A záró szakasz pedig a műúton megy. Eső után finoman szólva taknyos, a sáros levelek percenként tömték el a kerék és a villa közti helyet. Mindent összevéve száraz időben egy élmény, de azt a két rövid emelkedőt most is ki lehetett bírni.

Szilfa-forrás

Táv: 3 km Idő: Nehézség: nem nehéz Szóval kigyógyultam a törésből, így tegnap Mikulástúrát rendeztem. A napsütésre való tekintettel egy Som-dűlő és Kóspallag-Nagymaros kék volt a terv, de ugye én tervezek, aztán... A Nosztrát Kóspallaggal összekötő műút Csurgópusztánál tesz egy balos derékszöget (Nosztráról nézve). Itt egyenest bevetettem magam a földútra, amelyből kapásból kettő is indul egymással párhuzamosan. Mivel a bal oldali csalinkázik a mezőn, így gondoltam a jobb oldali visz egyenest a kék jelzésre. Ez nem igaz, mivel ez az út a környékbeli magasleseket köti össze. Kellemes lejtővel értem le a Szilfa-forráshoz, ahonnan érzésre haladtam nagyjából egyenesen. A forrásból induló patak végül Törökmező alatt éri el a volt vízimalmot, a jobb partján pedig kellemes út vezet. A navigáció érdekessége, hogy a Cartographia 5-ös sz. térképe (amelyiken a Szt. Mihály hegy van) jelzi a villanypásztorral elkerített részeket (amely mentén az út vezet), de a forrástól semmit nem jelez (sebaj, e