Az elmúlt két hétben max a cirkuszi pingvinek bringáztak, én a hajnali jegesedés valamint a tavalyi hónapokig tartó megfázássorozat emléke miatt - kihagytam. De mára 9°C fokot jósoltak, aminek ha a fele bejön, már elviselhető.
avagy a Madárdal-hegy, a Vadász-rét, a Nullpont és a Csupasz-hegy Hiába esett hétfő este, hiába szötymörgött a köd reggel, délre ragyogó napsütés kerekedett. Mert ha kedd, akkor itt jó időnek kell lenni. Így hamar eldöntöttem: a múltkor kimaradt nagy aszfaltozás pótlása helyett inkább összekenem a biciklit a hegyen.
Kedd. Kolléga asztalán levő banánfa leveleit már reggel menetrendszerűen simogatta a napfény, így kettőkor otthagytam a bulit. Észak felé vágtam volna át magam a hegyen a Dunához, majd a parton vissza. Gondoltam mit nekem hatvan-hetven kilométer meló után.
Vannak ezek az "év utolsó napos délutánjai", melyek heti rendszerességgel megjelennek. Semmi baj velük azon túl, hogy csapolják a munkával töltött órák számát. Ehh, majd ha esik bepótolom... Mivel gőzöm sincs mi van a környéken, így összeköthetem a kellemest a hasznossal: alapozó hegymászások címén bejárom a Vínervaldot - egyelőre aszfalton (ez az idei hülyeségem: nem síkon kell edzeni, mert ugye olyan a hegyekben nincsen ).
Kihasználtam az év egyik utolsó napsütéses délutánját, és nekivágtam a Kahlenbergnek. A Grinzinger Strasse eleje elég forgalmas, de aztán elmaradoznak a házak, mint Budán az Eötvös utcában. Bár ez kicsit Tabánosabb környék, s kevésbé meredek.
Perverz állat volnék, így a Kammerjoch kudarca után jobban megnéztem a térképet. S meglett. A parti bringaútról már kikacsintott a "Mountainbike strecken" felirat, majd Kahlenbergdorf apró házai között további táblák mutatták a mazochistáknak szánt csemegét.
Az előző posztban sejteni lehetett a földrajzi változást, így most belevágok. Úgy fest egy ideig egy fővárossal arrébbról lesznek az útvonalak. Kezdésnek mindjárt nekiugrottam egy helyi legendának...