Ösvényvadászat szövegkiemelővel

  Dunasziget - Dunapart Greifensteinig - Sankt Andrea Wörden - Unterkirchbach - Mauerbach. Egy kellemes útvonal munka utánra némi naplementével, csak hogy giccses legyen...  

Az idei év eleje eddig feltűnően rendezett - legalábbis ami az edzéseimet illeti. Ami gyanús volt, hogy a nyáron elért 171 bpm-es laktátküszöbhöz tartozó "alapozó Z2-es" zónáért (cirka 140-150 bpm) keményen meg kellett dolgozni a görgőn. És ez homlokegyenest ellenkezik azzal a céllal, hogy megtanuljak alacsony pulzuson menni. Ráadásul az edzésadagok is hatalmasak voltak, ami megint csak nem stimmelt.

Fordult megint az év. 2020-ban jelentős javulás történt: a vírus miatti lezárások miatt kaptam némi szabadidőd, amit a kölykök erdei pallérozására használtam - több kevesebb sikerrel. Valamint elkezdtem a bringán is letolni a pulzust, mert az azért nem járja hogy gyökkettővel megyek és magasabb a pulzusom mint egy tizenévesnek... és felfelé lassabb is vagyok nála... Ha valaki szereti az adatokat, a TrainingPeaks ragyogó társ. Márciustól elkeztem némi rendszert vinni a bringázásba, aminek eredménye a júliusi forma, ami egy korrekt Bükk-Maraton teljesítésre, és egy héten belül két darab kétszázas túrára futotta. Ráadásként a Retz-Melk 135-ös távja kifejezetten kellemesre sikeredett. S arra sem gondoltam korábban, hogy a Bécs körüli 100km-es köröket edzésnek fogom fel. Az újévi fogadalmaknak nem vagyok híve, de a karácsonyi pihenés az az idő, amikor az ember olyan marhaságokat vesz a fejébe mint pár éve az olasz maraton. Nos, 2021-re is van ötlet, amire - tanulván a két évvel ezelőtti dol...

  "Csak könnyedén" - ez volt a jelszó.  Nos, ez általában azt jelenti, hogy nyugisan kezdünk Bécs nyugati kijáratánál, az első  kilométereken kitaláljuk, nagyjából merre menjünk, majd egy óra múlva elkezdjük emelni a tétet - vagy hosszában vagy magasságban ("hé, mi lenne ha megnéznénk..." jellegű hirtelen ötletek, amelyek minden kritika nélkül elfogadásra kerülnek) -, amivel hazavágjuk az eredeti célt.

  Ősz van. Köd. Szóval bringázás. Szokásos találka Christiannal, s miközben Bécsből kifelé gurultunk, a lehetőségeket latolgattuk. Végül a Kaiserspitz Strecke mellett döntöttünk. Pár éve szépnek tűnt, és nem is nehéz. Nos, ez utóbbi kijelentést helyre kell tenni: valóban, semmi technika, de 10% alatt nincs emelkedő. Cserébe rövidek. Ez utóbbit írtam korábban. Csak nem emlékeztem rá. Végül egy laza 60-ast nyomtunk, 880m szinttel. S ha azt vesszük, ebből 15-15km az aszfaltos lazázás... Nem is olyan rossz. S most pedig képek, mert az erdő szép volt. Ja, ha be akarod járni, jobban jársz ha a Rekawinkel után a táblákra hagyatkozol. Az aszfaltra leérve a hivatalos itiner hatására visszagurulsz a főútra, majd aszfalton éred el a Wienerwaldseet. Ehelyett az aszfalton picit jobbra, majd párszáz méter után balra vissza be az erdészetin. Ez átvisz a Rappltkirchen-Pressbaum útra, amin jobbra fel az Am Stüberl házhoz. De még hamarabb, a dombtetőn lesz egy parkoló, ahol csábító sóderes húz balra...

Okés. Ha Bécsben vagy, ezt meg kell játszanod. Mondjuk korán reggel. Vagy késő délután, fotósnyelven az aranyórában... Laab im Walde

Március utolsó előtti hétvégéjén reggel mire felkerekeztem a Sophienalpéhoz, kikristályosodott a terv: le Weidlingbachba, egy kör az épített pályákon, s tizenegyre haza is érek hogy kinyújtsam a pizzatésztát ebédre.

Múlt héten kicsit nosztalgiáztam. Felmásztam az Eiserne Hand brutál aszfaltján (1,1km, 15%), majd miközben a Leopoldsberg oldalában kaptattam a tilosban felfelé, eldöntöttem: ma egy faszacsávó napot tartok, az összes útba eső egynyomoson felfelé fogok menni.

20161123_falls from Szt Amás on Vimeo .

Van Bécsben néhány fickó, akik néha besétálnak az erdészekhez, önkormányzatokhoz. Mindezt azért, hogy legyen hol bringázni. Mondhatnánk, kis mitugrászok, miért nem elég a jelenlegi cirka nyolcszáz káemnyi jelölt montis útvonal? A figyelmes olvasó a korábbi blogbejegyzésekből láthatja: az igazi montis ösvények... khmm... nem a jelöltek. A még igazibbak meg még magyarul sem kerülnek fel ide. Nem csűröm tovább: a tavasz folyamán két dedikált egynyomos lesz kijelölve a várostól északra fekvő erdőkben: klikkide a cikkért benne fàjintos vidijóval. A cikk - szerintem - lényege, hogy a bevezetőben említett társulat meggyőzte az illetékeseket hogy nekik semmibe sem kerül hivatalossá tenni az illegális gyakorlatot. És ez az első lépés egy száz km hosszú hivatalos single-trail hálózat felé. Örülünk? Vincent!  Örülünk?  update Az egyesület hivatalos lapján további infóhalom a tervezett ösvényről, munkáról, anyagiakról. 

Az Amundsenstrasse már korábban megénekeltetett , de mindig van egy út az erdőn át. S ennek az ösvénynek a legvége is bemutattattatott vala egy szép tavaszi délután . Itt az ideje hogy meglegyen egészben, mert megérdemli. Hazafelé munkából...

Az történt, hogy tegnap elkapott a gépszíj. Elegem lett az elmúlt hónapok kényelmes tempójából, így megnéztem mit bírok. Kissé megtoltam a dolgot, így életemben először sikerült előznöm az Eiserne Hand brutál emelkedőjén , aztán rávetettem magam a Hermannskogel zúzdájára , aztán újabb előzgetés a Dombachgrabenen. Mit tesz egy jó kis XKing a hátsó keréken... Annyi bibi van, hogy a telefon elfelejtette rögzíteni hogy milyen fasza csávó vagyok. Így ma egy részét megismételtük Christiannal. Legalábbis a terv szerint, ami módosult...

A múlt heti "tesztdrájv" kissé felspanolt, szóval ma megint időben leléptem hogy meglátogassam a múlt héten talált csemegét, ami egy egyszerű történet: fel kell kapaszkodni Bécs legmagasabb pontjára, és lezúzni mint az állat. Na jó, ez azért némi kifejtést igényel...

Ma oly szépen sütött a nap, és akkora hó van a Bécsi Erdőben, hogy a reggeli hógolyózás közben előkúszott a kisördög: "figyelj, szard le hogy rossz a telód, itt van ez a jó kis aszfalt a Jubiläumswartéhoz, és le lehet jönni a hóban".