Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2011

Tekergés a Visegrádi-hegységben

Kép
Titánpálcás Pisti talált egy szabad hétvégét, Zozónak is jó volt, sőt még nekem is. Nem egyszerű három embert összeszervezni egy túrára...

Zúzda Szentlászlóra

Nakéremszépen. Az ember eljut valahogy a Pap-rétre, ahonnan az aszfalton elporoszkál Szentlászló irányába (mivel sok tábla nincs, az erdészház mellett felfelé induló út).

Leányfalu - Vörös-kő

Kép
Leányfalu központjában a bó't mellől indul felfelé a piros sáv jelzés. És bizony megy felfelé rendületlenül. A falu határában morcosodik az emelkedő, de sebaj, mert legalább jó köves és könnyebben pörög ki a kerék. A Meteor-forrás tisztása után ágazik el a piros kereszt balra. Érdemes ezen menni, mert a piros sáv rövidebb, de szerpentines, meredek. Szóval a piros kereszten szűk egy kilométer utáén lesz balra egy csábító erdészút. Hallgassunk rá, szépen bevisz a sárga sávba, ami a csúcsra vezet. [7%, 6km, 1 óra, szint: 420m] Látkép a Vörös-kőről (2011. február) A bejáráskor a végső stádiumban letértünk a sárga utolsó szakaszáról, és elmentünk balra a széles úton, hogy a piros-sárga közösbe érjünk. Ennek folyományaképp kihagytuk a csúcsot, mivel inkább jobbra kellett volna fordulni. Na mindegy, majd legközelebb...

Gül Baba

Kép
A dolog úgy kezdődött, hogy egy kolléga blogján szép képet találtam . Mint írta, az utca kiváló arccsökkentő.  De jöjjön a történet... forrás: http://hegyimorc.blogspot.com/2011/06/paris-roubaix.html

Budai sárga - Tökhegy

Kép
Sándor kommentelt , így tegnap kipróbáltam. De a Virágos-nyeregbe el kell jutni, így előtte megmásztam a Vadaskerti-hegy gerincét , és a klasszikus bringaúton tekerésztem a kiindulási pontba.

Garmin szívritmus feldolgozásának problematikája

Kép
Kezdődött azzal, hogy még egy másik kaland miatt vettem egy Garmin Colorado-t. Teljesen bevált, sosem hagyott cserben, akár Düsseldorfban, akár Mauritánia közepén tévedtem el. Aztán jött a bringa, és adva volt, hogy felteszem a kormányra ... teljesen boldoggá tett, hogy nekem van a legokosabb műszerfalom a mezőnyben. Aztán Tamás megfertőzött ezzel a mennyit változik a pulzusa ha tavasz elején nagy páratartalomnál és szembefényben megy fel az Istenhegyin, vagy nyáron kevés várakozó utassal a megállóban de kissé felmelegedett biciklivázzal ... szóval gondoltam én is mérni akarom a pulzust. Megvettem a Garmin heart sensort, és olvastam a műszerfalon, hogy 170-es pulzussal érek fel a Szépkilátó cukrászdához, és 61km/h-val jövök le, ej dejó nekem. És ekkor jött, hogy fel kéne ezt dolgozni.

Úrasztal-oldal (Pap-rét - Visegrádi-kapu a kéken)

Kép
Csemege. Nem kicsit, nagyon.

Örülünk?

Kép
Tegnap kis csomag várt otthon. Szinte napra pontosan két hónappal a Duna Maraton után.

Tömegközlekedés és bringa

Kép
Van hogy elborul az ember agya. Nem kicsit, nagyon. Először is elhagytam a kesztyűmet. Pontosabban Sástón maradt. Erről egy fórumbejegyzésből értesültem, ment telefon a kempingbe, megvan. Hurrá. Szóval vonat Pestről megy Gyöngyösig, onnan Sástó odavissza húsz káem. És itt jött be a borulás: mert meló után odaérek fél négyre, a következő elérhető vonat visszafelé ötkor van, amivel fél kilencre érek haza. Ez testvérek között is öt óra. Na nézzük. A táv cirka száz káem. Huszas átlaggal... Ugyeugye...

Mátra Maraton 2011 (by Zozo)

Kép
  (a bejegyzést Zozó írta, majd kap hozzáférést a bloghoz, de most én teszem fel mert közben kigyomlálom a helyesírási hibákat - [szerkesztő, azaz én]) Bele a közepébe... mondhatnám stílusosan, ha már nem rángattak volna bele Tamásék két db Gázlóba és két db UnderWorld kupába. De ez egy kicsit más medence volt :-) Kezdjük, hogy az UW után Pisti úgy fűzött, ahogy Gaben nyomta a ködöt Lalinak: - Jó lesz neked Zozzzó... középtáv... hidd el jó lesz neked! Én meg elhittem, hiszen ha a Gázló 110-et végig toltam akkor ez mitől lenne nehezebb. Azt azért - becsületére legyen mondva - hozzátette: - A Kékes sípályán meg fogunk dögleni! De hát ezért is megyünk, nemdebár. Ezért most nyomatékosítom a kedves szakértő olvasóval, egy teljesen kezdő irományát fogja olvasni. Olyannyira, hogy az új Mountain King gumit még Tamás tette fel az első kerékre egy benzinkútnál.