Ösvényvadászat szövegkiemelővel

Ha az ember elindul a lejtőn, ne álljon meg. Így egy szép márciusi napon behúztam a Donauradweg középső szakaszát. Sőt, a nyár folyamán a sráccal is megtettünk egy könnyebb variánst Amstettenből indulva. Így a fotók ebből a két túrából vegyesen érkeztek. Modellvasút Grein mellett

  "Önélzet, bátolság, vagy inkább melészség" (P. Pilatus) Az említett kvalitások zubogtak bennünk a sikeres jánoshegyi körök után, szóval ide nekünk az oroszlánt! Személy szerint jobban szeretem a természetes ösvényeket mint egy bringapark kiépített íveit, de Semmeringben lehet bízni. A Monster-roller pályán kívül - ami tulajdonképpen az erdészeti út -, itt nincs semmi finomkodás. A könnyebb pályák is igénylik az alapvető bringakezelési technikákat, s a folyamatos karbantartásnak köszönhetően akár pár hét különbséggel is változhatnak a pályaelemek. Igen, a Fast & Tricky felső nyílt ösvényére és a második felébe ősszel bekerült meredek táblákra gondolok. Szóval, ne kezeljük rutinból a helyet. A parkot két részre osztanám, mint felső és alsó. Ezek középpontjában van egy széles híd, amin - illetve alatta - elhalad minden út a Downhill kivételével, de azt egyelőre meghagyjuk másnak. Family/Monster roller track . Meleg nyári reggelen okés, amúgy a szar is belefagy az emberbe ...

  Szögezzük le az elején, nálam nincs bringás szezon. De a bringaparkokban van. Idén a hosszú aszfaltozások mellett előkerültek a térdvédők és egyéb védőalkalmatosságok. A nyár végi jánoshegyi dolomiton történt tesztkörök meggyőztek: a gyerek szeret lejtőzni, van elég esze hogy ne csináljon nagy marhaságot - mehetünk nagyobb hegyekre is. Az időjárás előrejelzés biztatóan hangzott, így péntek délután vonatra pakoltuk a bringákat, s hosszas zötyögés után értünk Zell am See-be. Szerencsére találtunk egy nagyméretű taxit, ezzel "nagy bánatunkra" elmaradt 20km-nyi tekergés a csurom sötétben Hinterglemmig. Ismét alapvetés: Nyáron azért jó bringázni, mert jó idő van. Ősszel meg azért, mert jó az idő és kibaszott szép. Rizikófaktor van, hiszen ősszel az iskola miatt csak a hétvége jöhet szóba, s a fenti képen látható hóhatár is lehet jóval alacsonyabban: helyi informátorunk szerint, tavaly októberben havas volt minden. Szakítva a korábbi nyaralásokkor követett stratégiával, most ne...

  Megnyíltak a határok ismét, lehet utazni. Feltéve ha az eső nem mossa el a vasutat, több órás késést okozva mindkét irányba. Így a következő alkalommal úgy döntöttem, kiiktatom a tömegközlekedést: Bécs - Vác, bringával... Himberg

  "Csak könnyedén" - ez volt a jelszó.  Nos, ez általában azt jelenti, hogy nyugisan kezdünk Bécs nyugati kijáratánál, az első  kilométereken kitaláljuk, nagyjából merre menjünk, majd egy óra múlva elkezdjük emelni a tétet - vagy hosszában vagy magasságban ("hé, mi lenne ha megnéznénk..." jellegű hirtelen ötletek, amelyek minden kritika nélkül elfogadásra kerülnek) -, amivel hazavágjuk az eredeti célt.

  Ősz van. Köd. Szóval bringázás. Szokásos találka Christiannal, s miközben Bécsből kifelé gurultunk, a lehetőségeket latolgattuk. Végül a Kaiserspitz Strecke mellett döntöttünk. Pár éve szépnek tűnt, és nem is nehéz. Nos, ez utóbbi kijelentést helyre kell tenni: valóban, semmi technika, de 10% alatt nincs emelkedő. Cserébe rövidek. Ez utóbbit írtam korábban. Csak nem emlékeztem rá. Végül egy laza 60-ast nyomtunk, 880m szinttel. S ha azt vesszük, ebből 15-15km az aszfaltos lazázás... Nem is olyan rossz. S most pedig képek, mert az erdő szép volt. Ja, ha be akarod járni, jobban jársz ha a Rekawinkel után a táblákra hagyatkozol. Az aszfaltra leérve a hivatalos itiner hatására visszagurulsz a főútra, majd aszfalton éred el a Wienerwaldseet. Ehelyett az aszfalton picit jobbra, majd párszáz méter után balra vissza be az erdészetin. Ez átvisz a Rappltkirchen-Pressbaum útra, amin jobbra fel az Am Stüberl házhoz. De még hamarabb, a dombtetőn lesz egy parkoló, ahol csábító sóderes húz balra...

Március utolsó előtti hétvégéjén reggel mire felkerekeztem a Sophienalpéhoz, kikristályosodott a terv: le Weidlingbachba, egy kör az épített pályákon, s tizenegyre haza is érek hogy kinyújtsam a pizzatésztát ebédre.

Az idei nyaralás tervezése egyrészt naygon részletes volt - ezt úgy ahogy van kidobtuk, pontosabban elhalasztottuk pár évvel. Végül egy hirtelen ötlet: Garda tó? Hmm, nem rossz... de a vigyorom hamar lelohadt: "de idén nem hozol bringát!" Végül is elfogadtam. Majd túrázunk és fotózok. De ahogy gugliztam az útvonalat, az utcaképen megakadt a szemem egy épületen: Igen, Liteville tesztközpont. Szóval minek vigyek homokot a tengerpartra? 

Rágvolt osztálytársam az érettségi találkozón ültette el a bogarat a fülemben: menjünk Gázlóra.  Húténylegbasszameg, de rég jártam arra! Kis utánaszámolással pedig kijött hogy pont tíz éve voltam először. Ezt meg kell ünnepelni... Az egyetlen kérdés, hogy mennyire nyuvadok ki a végére?  

Már régóta tervben volt, így a szokásos "nagy túra a nyaralás utolsó napján" program keretében megpakoltam a zsákom áfonyás Cliff barral és nekivágtam a Großglockner hágójának. Ja, össztelós trail bringával - mivel férfiember nem használ országútit.

A túra előtti napon egy fotósboltban elgyengültem és megajándékoztam magam egy új objektívvel. Így a bringa megint otthon maradt - cserébe nagy tervet dédelgettem: a Welterbesteig hármas etapja elég rövid, így azt lenyomva visszabuszozok Dürnsteinbe ahonnan még felérek a Vogelbergsteig szikláihoz naplementét fotózni. Bocsi, a képek görbülnek. 10mm az digitálisban is max 15mm... Ráadásul nekem tetszik a halszemoptika. 

der Steig {Pl. Steige}     keskeny meredek út Wachau szép hely, így egy szabad őszi hétvégén felkerekedtem. A dolog kulcsa egy bő 180km hosszú túraútvonal 14 etapra osztva. Na, de nem vagyok teljesen hülye (bár ha olvasod a blogot erről nem így vélekedsz), egyrészt nem egyszerre kell ezt megoldani, másrészt - tanulván a tavalyi nehézségekből - előbb gyalogosan szándékoztam felderíteni a terepet. Szóval bepakoltam a zsákba a fotógépet az összes objektívvel, rákötöztem az állványt és hajrá.

Elég volt az aszfaltbetyárkodásból, elolvadt a hó a hegyen, mehetünk gondolázni!  Persze van a dologban egy kis csavar. Pierre visszatért a szervizből és Doktorbájkék megnyugtattak: szarrá van rozsdásodva, tartós tejet ne vegyek neki.

A múltkori aszfaltos túra után a motoros kollégák lebaltáztak: szólhattam volna hogy felmegyek a Kalte Kuchlhoz, mivel ők is ott voltak - két órával utánam. De azért elárulták hogy legközelebb álljak meg egy almás rétesre, mert az jó. S ha egy gyári bécsi ember  azt mondja hogy valahol jó az almás rétes, az jelent valamit.

A közösségi appok közül egyedül a strava-t használom. Azt sem kapcsolatépítésre mivel ezen a téren a hagyományos fésztufész híve vagyok. A strava azonban tök jó, mert a szegmenseket okosan válogatva (értsd: kiszórni a fölösleget) szépen nyomon követhetem a kedvenc emelkedőimen-lejtőimen a fejlődésemet. A felajánlott kihívásokat ignorálom, úgyse csinálom meg őket. Vesztemre pár hete Christian is rákapott az oldalra, így már - a korábban említett fésztufész hátrányaként - nehezebb kidumálni miért nem csinálom meg a bevállalt havi Big Rájdot. Mert bevállaltam: márciusban egyszer minimum 100km.

A nagy fogadkozások ellenére sajnos idén sem jött össze a zúzás Semmeringben. De egy kellemes séta a Bahnwanderwegen igen. 20 Schilling értékű kilátás