Leogang - DH World Cup

Miután a tavalyi év néhány vasárnapja azzal telt hogy a közvetítéseket néztem, amikor januárban megtudtam hogy Leogangban idén is lesz déhá világkupa forduló, tuti volt hogy a helyszínen megnézem. Közben úgy alakult hogy nem egyedül (barátnőm szereti a hegyeket, így tisztáztuk a játékszabályokat: gyerekek maradnak a nagyszülőkkel, mi megyünk, de én ott fogok állni a pálya szélén órákig - na jó, kirándulni is fogunk). Jegy, szállás megvan, indulás. 

Ja, megaposzt, rohadt sok fotóval. Én szóltam...

Bécsből a kies Leogang laza négy és fél óra vonatozás. A táj Salzburgtól kezd alakulni, ahogy elhaladunk Berchtesgaden hegyei illetve Werfennél a Hochkönig talpa mellett. Hopp, balra be ott van Wagrain is, de robogunk tovább, bekanyarodunk a Glockner alá, majd Zell am See után már nyúlhatunk is a csomagért: Leogang-Steinberge. Innen rekkenő hőségben caplattunk fel a hegyoldalban levő szálláshoz, ahol beigazolódott: a szobának van hegyre néző ablaka - mondjuk Leogangban elég nehéz olyan ablakot találni amely nem teljesíti ezt a turistacsalogató tényt.

Bár Leogang ősi központjától párszáz méterre laktunk, ez azt is jelentette hogy a település túlvégén levő bringaparkhoz laza két és fél kilométeres séta vezet. Vegyük a jó oldalát a dolognak; meg lehet nézni a környéket:

Innen nézve max százéves...

...valójában cirka 650

Téli tüzelő begyűjtve

Szobor

A péntek a bemelegítésé, így belépő nélkül támadhattuk meg a pályát, mellyel kora délutántól ismerkedtek a versenyzők. A másik előny, hogy a pályajelölésen kívül semmilyen szalag sincs, így meglehetős közelből lehet fotózni - persze néha a túlbuzgó pályaőr elzavar, mivel közel csak a hivatásos fotós mehet. Két dologra kell vigyázni: kanyarban jó képet lehet készíteni, de a rövid ám kiadós zápor eredményeképp csurom mocsok lesz az ember a kerekek által felvert sártól, valamint a látogatóösvénynek kinevezett pályarászen néha szembeforgalom van a bringaparkot használó kollégák személyében. Szóval séta mehet, de csak belső íven.

Aaron Gwin - a karóra büntet

Josh Bryceland

Josh Bryceland, Jill Kittner

David McMillan

 Az edzések végére a durva gyökeres részig - Roots of Asitz - jutottunk, ahol még belefutottunk pár pályán bóklászó emberkébe:

Rachel Atherton

Tracey Hannah - flat out

Greg Minnaar workshop

Minnaar úr finoman szólva brutális. Ahogy ballagott lefelé, az ifjak kérésére pár szóval elmondta hogy ő nagyjából ott fog lemenni (lásd az előző képet), majd miután mellettem is elhaladt, felült a bringára és lazán leugratott másfél métereket az ugratókon - oldalra. Mindezt sétatempóban. A lépcsőket alább, a Matej Charvat által illusztrált képen lehet megtekinteni.

A déháedzések végeztével még belenéztünk a 4x edzésekbe és kvalifikációba, valamint az ugrabugrás srácok edzésébe is:

Mivel ennyi elég egy napra, szépen hazaballagtunk.

Bő nyolc óra alvás - baszki, de rég volt már ilyen - és egy bőséges reggeli után nekivágtunk a fenti képen látható völgynek: ez a kompromisszum része, meg különben is tréninget láttuk tegnap, a délutáni időmérő lesz az érdekes. Nomeg nem árt néha sétálni, gyakorlatilag vagy metrózok vagy bringázok évek óta...

Steve Peat, Josh Bryceland

Pont időben értünk az előző nap kiszemelt gyökeres részhez, mivel rövid várakozás után elindult a tűzijáték. Félpercenként jöttek a delikvensek. Nekem már az a tempó is brutális volt amit Manon Carpenter kisasszony diktált, de amikor a listavezető Gwin zúgott el pár centire a fejemtől az már a felfoghatatlan kategória. Barátnőm az ugratóknál telepedett le, elmondása szerint Gwin nagyjából kétszer akkorát repült mint a csajok, majd a derékszögű balos után egyszerűen átrepülte a köves részt. Az általános hangulat pedig leírhatatlan. A fülemtől fél centire harsogó dudát mondjuk kihagytam volna, de belefért.

Manon Carpenter

Carina Cappellari

Spela Horvat

Gee Atherton

Greg Minnaar

Matej Charvat

Emanuel Pombo

 Lent körbejártuk az "expó" területet, ami tunképp a csapatbuszokat-sátrakat jelentik. Szó szerint nyitott műhely: karnyújtásnyira vannak a gépek, és az orrunk előtt szerelik, tisztítják. Az biztos, hogy segít ha a futam után az ember bringáját értő kezek miszlikre szedik majd újra összerakják. S míg a szerelők dolgoznak, a versenyzők a környéken lazulnak, vagy marketingesdit játszanak. Így került a családi fotóalbumba egy kép, melyen Steve Peat van a csajommal.
Cégek portékával nem nagyon vannak - a felvonó alatti bolt olyan brutális kínálattal rendelkezik, hogy sok értelme nem lenne -, egyedül a Shimano tolt ki vagy tíz bringát Saint és Zee cuccokkal, hogy tesztelje a nép. Ha akartad egy személyiért cserébe egy óráig nyúzhattad a parkban. Én nem merészkedtem messzire, de a Zee fékek kétszázas tárcsával elég meggyőzőek voltak.

Rachel és Gee Atherton

Steve Smith, Steve Peat, Kyle Sangers

A szerző a gyerekpályán

Szerintem elvesztett egy fogadást...

Az egész napos császkálás egy könnyed tízórás alvásban csúcsosodott, mely után obligát reggeli, majd hazavonatozás következett. A döntőt már itthon izgultam végig - ennyi kimenőt kaptunk a nagyszülőktől -, de örülök hogy bejött a vágyam: Carpanter, Ratboy, Minnaar. És Aaron Gwin. Valahogy sose volt szimpatikus a faszi, de bazmeg ahogy lejött a hegyről felnin! Na, akkor megmozdult bennem, hogy súlyos hiba volt eljönni reggel.

S most elkezdek szervezni egy hosszú hétvégét a bringaparkba. Mert a nagyok pályája melletti földi halandóknak való részek miatt el kell oda menni Pierre-el.

Fotósarok
Nos, átlag géppel majdnem esélytelen. A képek egy közönséges Sony 18-55 f/3,5-5,6 lencsével készültek, melyet kollégámtól kaptam kölcsön - az én kicsit fényerősebb 17-35-ös Sigmám autofókusza a múlt héten megadta magát, így bár elcipeltem, nem használtam. A gépváz egy jó állapotban levő Sony Alpha700. Megtekinthettem a profik cuccát, s a végeredményt - a lényeg, brutál fényerős teleobjektív nélkül nincs éles kép az erdőben. Ha mégis, akkor lassan ment a delikvens (péel ahol Gee Athertonról készült a kép, ott Troy Brosnan és Aaron Gwin életlen lett - 1/500 idővel).
A másik, hogy míg a profik szabadon császkálhatnak, nézőként behatároltabb a mozgástér. Ez hatványozottan igaz a versenyre: ahonnan az időmérőn zavartalanul fotóztam, a versenyre bőven le volt kerítve.

A nyilvánvaló hátrányok ellenére pár óra alatt kikristályosodott a technika:
a) fixen beállított kép, nagy érzékenység (ISO 800), maxra nyitott rekesz, és a kívánt helyre előre beállított manuálfókusz. Majd mikor hallod a júzert, akkor jó ütemben exponálás (példa: Charvat és Pombo urak);
b) az áldozatot folyamatosan követve sorozatlövés, majd gyorsan kitörölni ötből négy szar képet (példa: Carpenter és Cappellari kisasszonyok);
c) életképek, nagytotálok;
d) hegyek enyhe naplementével.