Mátra Maraton 2013

Mátra megint. Mert kell, mert még mindig a legjobb hangulatú verseny - legalábbis abból a kevésből amire járok...

Pénteken ráérős városban császkálást rendeztem, miközben elsétáltam Dr. Bájkékhoz a bringáért.

Még jó hogy szólnak...

Jé, bringaút (a hátunk mögött hamar vége, de innen nézve marketingből ötös)

Csak hogy tudd, meddig szorítsd

Virított a két újratöltött rugós tag, valamint a fékkarokon a Formula FCS adapter. Ezzel a jószággal a fékpofák távolságán lehet kicsit állítgatni, így szinte ezotériába hajló pontossággal belőhető a fék harapási pontja.
A következő állomás a legújabb átnevezési procedúra áldozatává vált Pesti Barnabás utcában a Rudy Project, ahol a kisasszony készségesen megmutatta hogyan kell azokat a bizbaszokat a sisakba applikálni. Le is fotóztam, mert ezt nem lehet megjegyezni:

Szivacselhelyezési minta: Rudy Project Actyum, Sterling

A hazafelé tartó bő negyven km-en volt idő belőni a fékkarokat. Nomeg taknyolni egyet, mivel azt hittem tudok manualozni. Végül is kábé három másodpercig sikerült...

A technikai buzulás után szombaton egykor ráhajítottam a bringát Zozó vadiúj Rockhopperére, és irány Sástó. Nevezés után pedig körbenéztünk.

Üdvözlendő, hogy a rendezvény egyre színesebb, van országútis Kékestámadás (ezt Pisti nehezményezte, mert ő ment volna oda is meg a maratonra is - de mégse csapta volna szét magát egy nappal verseny előtt), körpályás montiverseny (ahol az elitek megmutatták hogy versenyre versennyel kell melegíteni).

A fotókat társszerzőm, Zozo készítette (kivéve amelyiket nem).

Valamint triálpálya és egy környi "pumptrack" is csábította az arra fogékonyakat. Nos, ez utóbbira rákattantam. Egy idő után éreztem hogy megy ez nekem, meg gyors vagyok ráadásul a fizikát meghazudtoló módon még tekerni sem kell; nos, akkor beszállt mögém az alábbi képen látható fiatalember és megmutatta hogyan is kell ezt csinálni. Sebaj, jó móka volt, és most erősen gondolkozom hogy csak venni kéne egy béemixet...

Lényeg, hogy program van bőven (a kevésbé bringafüggőknek erdészeti oktatás és kalandpark a menü), amit a nézőszám egyelőre nem tükröz - de remélhetőleg a rendezői lelkesedés kitart addig míg az is meglesz.

Este vacsora, fotószortírozás, alvás. Reggel pedig a friss tojásrántottára Pistiék is befutottak.

--------------------------------------------
Megnéztem ahogy Zozó és Pisti a rövidtávval elrajtol, aztán lassan a középtávot is útjára engedték.
Ami először feltűnt, hogy a betonon nem nagyon előzök, inkább engem. Sebaj, majd a sípályán. De ott se sikerült sok embert elhagyni, ami már erősen elgondolkodtatott. Most vagy velem nem stimmel valami, vagy a mezőnnyel. Ennek ellenére a Kékesre nagyjából a szokásos negyven perc alatt felértem.

Apropó Kékes. A szurkolói buszjárat kiváló ötlet, tényleg ragyogó hangulat volt fenn.

A lefelé brutális volt. Ezért megérte megvenni Pierre-t. A nyitó erdei köves szakaszon még óvatosan szóltam előre hogy "én most itt balról elmennék", de a széles szekérúton előbújt a bringába bújtatott hetes bömös. És megint elgondolkozhattam: most vagy én megyek nagyon jól lefelé, vagy a mezőnnyel van baj. Hajlok arra, hogy azt higyjem: itt a többiekkel volt difi, mert az nem normális hogy bő harmincötös tempóval húzok el defektszerelők sorfala között (ha nem volt legalább negyven ember zsinórban az egyik ívben akkor egy sem - s itt megragadnám az alkalmat hogy köszönetet modjak annak a szaktársnak aki a rövidtáv rajtja után azt javasolta hogy ne engedjek ki sok levegőt a hátsó kerékből). Egyetlen kolléga előzött be ezen a részen, de ahogy elnéztem a térdvédőjét és a kereke alól repülő köveket - valószínűleg ő is élvezte ezt a szakaszt. Aztán valahogy őt is sikerült visszaelőzni.

De a kis huplikon melyek a rajtterülethez vezettek vissza, ismét előjött az emelkedő-szindróma: meglepő sebességgel úsztak rám az ippeg elhagyott emberkék.

Itt még vidáman... (fotó: Kenyeres Zsolt)

Sebaj, itatót kihagyni és tolni tovább a hosszú erdészeti aszfaltoson. Ahol az egyik kanyarban kicsit megcsúszott az X-King (nem szereti az aszfaltra hordott kavicsot), de a mellettem haladó szaktárs őszinte csodálatára megúsztam.

Féltáv. Kevesebb mint két óra alatt. Ojjé, kiáltottam magamban, s már számolgattam, hogy bizony, reális az a négy órán belüli célbaérés. Ezzel a tudattal vágtam neki a második nagy mászásnak. Amely (eltekintve a nap alapproblémájától, hogy tunképpen miért megy el mellettem mindenki) a Szénégetős itatóig egész jól ment.

Ott valamiért a fejembe vettem, hogy innen már nincs sok minden, mindjárt lefelé lesz. Naigen, de az tavalyelőtt volt, tavaly óta az erdészeti út helyett inkább átmásszuk a hegyet. Bevallom őszintén: ez nagyon nem esett jól. Ráadásul a hegytető előtt pont annyira volt sáros hogy a halk cuppogásban folyamatosan néztem lefelé: most defektem van vagy nincs defektem? Az sem segített, hogy rövid fejszámolással kisütöttem: a menet második felében majd kétszer annyit kell mászni mint az első harmincon.

De megvolt. A következő gyönyörű lejtő és az eső miatt atombiztos "déhá-szakasz" meghozta a jókedvemet, és az utolsó gyilkos mászás előtti szekérúton a korábbi formámban tepertem.

Sajna idén sem sikerült a mutatvány; a szekérút utáni rövid meredeken tolni kellett, s ismét amnézia: a Vörösmarty etetőhöz való felmenetre megint nem emlékeztem (most volt időm megjegyezni, mert a meglepően korán jelentkező lábgörcsök miatt szépen kisétáltam ezt a hegyet). A két hupli közt a rövid köves meredélyen azért egy másik mutatvány majdnem sikerült, de végül megúsztam a kormányon való átlendülést.

A híd után... (fotó: Wad EgeRek)

Oké, záró szakaszként az egynyomos kavarászás az erdőben. Itt szerencsére senki sem volt a közelemben, így nyugodtan elereszthettem a lejtőket és még az is belefért hogy egy helyen... hogy is mondjam, szóval elfelejtettem bevenni a derékszögű kanyart - esés nem volt.

(fotó: Juhász Zsolt)

S az uccsó híd utáni murváson állat módjára teker a tursiták mellett, vigyorog az útzáró rendőrre, már hallja a zenét, a szpíkert, és korábbi görcsök ide vagy oda csak bepróbálja azt az ötméteres rámpát felfelé hogy jót nevessen a többiekkel akiknek ugyanakkor ugyanaz ugyanúgy nem sikerült, kicsit teper még hogy emberes legyen az a befutó, és... három pohárnyi ital.
--------------------------

Zárásként rövid beszélgetés után összecsomagoltunk, és legurultunk Gyöngyösre, ahol még megvolt a két évvel ezelőtti pizzázó. Ha a pincér csiszolásra szoruló stílusát (de lehet hogy csak a fáradtság tette hogy nem voltam vevő a haverkodásra) és a sajtba ragadt hajszálféléket félretesszük még mindig nagyon jó a kaja, szóval remélem jövőre ezek javulnak.

Összegzés
A szervezés továbbra is pöpec, a kísérő programok is tetszenek. Pályajelöléssel egy helyen volt csak megingás (a rövidtávosok csúnya eltévedésekről meséltek), és a nyomvonalak keresztezése a fahíddal első osztályú fejlesztés.

Eredmény négyhúsz. Tíz perccel jobb mint tavaly, amikor kényelmesre vettem a figurát - legalábbis most úgy rémlik. Visszaolvasván a tavalyit, az előtolást beleadtam. Eredménye nem nagyon volt, de megvan a cél jövőre: szeretnék felfelé is előzni.

... s mindeközben Greg Minnaar újrázott és Parti Andrisékról készült néhány jó fotó.