Bikepark Wagrain
Annak idején, mikor a városháza előtt ugrándoztak a srácok, hazahoztam egy vaskos szálláskatalógust. Otthon szépen előadtam hogy milyen jó, az ilyen síelős helyeken nyáron olcsóbb a szállás mint télen. A pozitív visszajelzés után elmentem bringázni. Mire hazaértem a család átnézte, majd nekem szegezte a kérdést:
- Te tudtad hogy Wagrainban van egy bringapark?
- Neemmondoood??? - próbáltam az ártatlant adni... azért futottunk egy kört, miszerint "tényleg hozni akarod a biciklit?", de lényeg a lényeg: apartman foglalva, indulás!
Természetesen a dolog nem ily egyszerű, de Wagrain több szempontból is kitűnőnek tűnt: tömegközlekedéssel is megközelíthető, van strand, hegyek, felvonó, s hab a tortán - a bringapark.
A tervezésbe ugyan némi hiba csúszott. Az előszezon azzal jár, hogy a bringapark nincs minden nap, és a szomszédos Grafenbergre menő felvonó nem működik. Még jó hogy nem harangoztuk be túlságosan a srácoknak a hegyi játszóteret... Az pedig hogy tízből öt napig masszívan esett az eső - pech.
Ha jó az idő, a Griessenkareck hegy elsőrangú hely szintgyűjtésre, fotózásra és gyakorolni a meredek, sodrós murvát:
A faluból a középső állomás fél-háromnegyed óra mászás, ahonnan egészen a felső állomásig visz az út - összesen majd egy km-nyi mászást nyújtva,
vagy a hegyen szintben Kleinarl felé szűk két órás kört lehet kanyarítani.
Sajnos az eső keresztülhúzta a számításomat hogy a Kleinarl fölötti Jägersee és Tapperkarsee vizeket bringával is meglátogassam, így csak kis ízelítő a buszos-gyalogos Vadász-tóról:
S akkor jöjjön a lényeg, a bringapark. Fél nap húsz juróért nem tűnik vészesnek, nézzük mit kapunk ezért. Az útvonallistát nézve, nem sokat. A felső részen egy-két rövid variációt eltekintve egy út van, alul kicsit jobb a helyzet.
Az első fél nap azonban erősen megváltozott a véleményem. Ez egész másról szól mint egy túra. Itt pár kör után ismerősek lesznek a kanyarok, tudod hogy hol fékezték szarrá a kollégák az íveket, hol vannak az alattomos huplik amiken lazán el lehet szállni... és onnantól jön a móka. Szemed a kanyar kijáratán, próbálgatod az íveket, a féket egyre később húzod, és csak azt látod hogy körről körre hamarabb érsz le. S bizony, tizenvalahány kör után (cirka 35km és 4000m szint) a tenyeredtől kezdve a válladig az összes ízületet érzed. Mert ugye hiába mondták a nagyok: "heavy feet, light hands". Második alkalommal már figyeltem erre is; gyorsabb, nyugodtabb és élvezetesebb lett a dolog.
S mivel egyik nap gyalogosan is végigjártam az alsó részt, jöjjenek a fotók a pályáról - sajna jórészt bringások nélkül.
On Air [közepes ill. nehéz]
Ez annyit tesz, hogy ésszel simán le lehet gurulni rajta. Persze rengeteg lehetőség van ugrálni (kihagytam), illetve a huplikon ragyogóan meg lehet tanulni a pumpálást. A libegő alatti szlalompálya pedig kiba... nagy marketingötlet és hatalmas buli.
Nail Games [nehéz]
A felső "levegős" út variációja - épp renoválás alatt.
Angry Ants [nehéz]
A szlalom melletti variáció. Bevallom szemeztem vele, de kihagytam. Ez már az a szint, amit kicsiben ugyan szeretek, de alpin körülmények között, egyedül inkább mellőzök: kövek, gyökerek, lépcsők - versenyhelyzetben Mühldorfban már volt hasonló.
Lilly's Treat [közepes]
Ezt kezdőként illetve kevés tapasztalattal pár kör után mocskos módon lehet élvezni. A névadó kutyusra pedig érdemes odafigyelni: gazdája a parkőr, és annyira megszokta a bringásokat hogy nem ugrik el előlük. Szép satufékes perecet mutattam be a kis tacskó miatt.
Ja, és a tuti: a "Lower on air" úttal közös kanyar. Kell egy darabig trenírozni hogy ne fékezzen bele az ember fia.
Symphony
Ez játszótér nagyfiúknak. Nagy ívek, tér, ugratók. Párszor legurultam rajta, de éreztem, hogy ezt nem így kéne. Majd ha megtanulok repkedni...
RNB - Nortshore [nagyon nehéz]
A hidakon egyensúlyozgatás nem az én műfajom, így meg se próbáltam.
Memories [nehéz]
Gyalogosan végigjártam. Kis edzéssel és bátorsággal valószínűleg nagy kedvencem lenne a sok gyökér és lépcső miatt. Főleg, hogy a park gazdája jelezte: az útvonal javítva lesz, mert az eső eléggé helybenhagyta.
Összefoglalás
A park kellemes gazdasági szimbiózisnak tűnik a felvonó és a bringások között. Ami azonban csak a gyalogos bejárás során ötlött szembe az a munka minősége. Az ívek kialakításától kezdve a hidakon keresztül a vízelvezetésig minden aprólékosan ki van dolgozva. Az épített utak olyan szinten vannak döngölve, hogy háromnapos eső után is atomstabilan lehetett rajta menni. Szép munka:
Ami elgondolkodtató, az a besorolás. Valószínűleg a képekből is látszik, hogy a Symphony és a Memories utak hiába egységesen "nehezek" - azért más kategóriába esnek.
Bár terveztem, végül a nagy gépet és a fullfész bukót nem próbáltam ki. Az épített pályarészek tökéletesen járhatók voltak Pierre-el is, a gyökeres variációkra meg nem 200mm rugóút hanem technika kell. Az igaz, hogy furcsa látvány volt a bringám a vézna kettőkettes gumikkal (Mountain King és Rubber Queen) a két és feles gummákkal felszerelt rombolók mellett - ellenben van némi májerfaktora a dolognak.
Ami azonban végleg eldőlt: Pierre-ből kicsit zúzósabb bringa lesz. Jön a rövidebb stucni, szélesebb kormány, állítható nyeregcső, és a szélesebb felni. Mert jó érzés felkapaszkodni a hegyoldalon, körülnézni a tetőről - de le is kell jönni. S ahogy a hegytetőn elnéztem az utakat, a való világban több a gyökér mint a szépen kidolgozott kanyar. Szóval megfogadom a parkőr tanácsát: komolyabb bukó és minimum térd és könyökvédelem...
- Te tudtad hogy Wagrainban van egy bringapark?
- Neemmondoood??? - próbáltam az ártatlant adni... azért futottunk egy kört, miszerint "tényleg hozni akarod a biciklit?", de lényeg a lényeg: apartman foglalva, indulás!
Természetesen a dolog nem ily egyszerű, de Wagrain több szempontból is kitűnőnek tűnt: tömegközlekedéssel is megközelíthető, van strand, hegyek, felvonó, s hab a tortán - a bringapark.
A tervezésbe ugyan némi hiba csúszott. Az előszezon azzal jár, hogy a bringapark nincs minden nap, és a szomszédos Grafenbergre menő felvonó nem működik. Még jó hogy nem harangoztuk be túlságosan a srácoknak a hegyi játszóteret... Az pedig hogy tízből öt napig masszívan esett az eső - pech.
Ha jó az idő, a Griessenkareck hegy elsőrangú hely szintgyűjtésre, fotózásra és gyakorolni a meredek, sodrós murvát:
 |
| Repülő Mozart - alsó |
A faluból a középső állomás fél-háromnegyed óra mászás, ahonnan egészen a felső állomásig visz az út - összesen majd egy km-nyi mászást nyújtva,
vagy a hegyen szintben Kleinarl felé szűk két órás kört lehet kanyarítani.
Sajnos az eső keresztülhúzta a számításomat hogy a Kleinarl fölötti Jägersee és Tapperkarsee vizeket bringával is meglátogassam, így csak kis ízelítő a buszos-gyalogos Vadász-tóról:
S akkor jöjjön a lényeg, a bringapark. Fél nap húsz juróért nem tűnik vészesnek, nézzük mit kapunk ezért. Az útvonallistát nézve, nem sokat. A felső részen egy-két rövid variációt eltekintve egy út van, alul kicsit jobb a helyzet.
Az első fél nap azonban erősen megváltozott a véleményem. Ez egész másról szól mint egy túra. Itt pár kör után ismerősek lesznek a kanyarok, tudod hogy hol fékezték szarrá a kollégák az íveket, hol vannak az alattomos huplik amiken lazán el lehet szállni... és onnantól jön a móka. Szemed a kanyar kijáratán, próbálgatod az íveket, a féket egyre később húzod, és csak azt látod hogy körről körre hamarabb érsz le. S bizony, tizenvalahány kör után (cirka 35km és 4000m szint) a tenyeredtől kezdve a válladig az összes ízületet érzed. Mert ugye hiába mondták a nagyok: "heavy feet, light hands". Második alkalommal már figyeltem erre is; gyorsabb, nyugodtabb és élvezetesebb lett a dolog.
S mivel egyik nap gyalogosan is végigjártam az alsó részt, jöjjenek a fotók a pályáról - sajna jórészt bringások nélkül.
On Air [közepes ill. nehéz]
Ez annyit tesz, hogy ésszel simán le lehet gurulni rajta. Persze rengeteg lehetőség van ugrálni (kihagytam), illetve a huplikon ragyogóan meg lehet tanulni a pumpálást. A libegő alatti szlalompálya pedig kiba... nagy marketingötlet és hatalmas buli.
A felső "levegős" út variációja - épp renoválás alatt.
Angry Ants [nehéz]
A szlalom melletti variáció. Bevallom szemeztem vele, de kihagytam. Ez már az a szint, amit kicsiben ugyan szeretek, de alpin körülmények között, egyedül inkább mellőzök: kövek, gyökerek, lépcsők - versenyhelyzetben Mühldorfban már volt hasonló.
Lilly's Treat [közepes]
Ezt kezdőként illetve kevés tapasztalattal pár kör után mocskos módon lehet élvezni. A névadó kutyusra pedig érdemes odafigyelni: gazdája a parkőr, és annyira megszokta a bringásokat hogy nem ugrik el előlük. Szép satufékes perecet mutattam be a kis tacskó miatt.
Ja, és a tuti: a "Lower on air" úttal közös kanyar. Kell egy darabig trenírozni hogy ne fékezzen bele az ember fia.
Ez játszótér nagyfiúknak. Nagy ívek, tér, ugratók. Párszor legurultam rajta, de éreztem, hogy ezt nem így kéne. Majd ha megtanulok repkedni...
A hidakon egyensúlyozgatás nem az én műfajom, így meg se próbáltam.
Memories [nehéz]
Gyalogosan végigjártam. Kis edzéssel és bátorsággal valószínűleg nagy kedvencem lenne a sok gyökér és lépcső miatt. Főleg, hogy a park gazdája jelezte: az útvonal javítva lesz, mert az eső eléggé helybenhagyta.
 |
| Nos, ez az amikor az ember a "csikkenvéj" helyett inkább bevállalja a hidat... |
Összefoglalás
A park kellemes gazdasági szimbiózisnak tűnik a felvonó és a bringások között. Ami azonban csak a gyalogos bejárás során ötlött szembe az a munka minősége. Az ívek kialakításától kezdve a hidakon keresztül a vízelvezetésig minden aprólékosan ki van dolgozva. Az épített utak olyan szinten vannak döngölve, hogy háromnapos eső után is atomstabilan lehetett rajta menni. Szép munka:
Ami elgondolkodtató, az a besorolás. Valószínűleg a képekből is látszik, hogy a Symphony és a Memories utak hiába egységesen "nehezek" - azért más kategóriába esnek.
Bár terveztem, végül a nagy gépet és a fullfész bukót nem próbáltam ki. Az épített pályarészek tökéletesen járhatók voltak Pierre-el is, a gyökeres variációkra meg nem 200mm rugóút hanem technika kell. Az igaz, hogy furcsa látvány volt a bringám a vézna kettőkettes gumikkal (Mountain King és Rubber Queen) a két és feles gummákkal felszerelt rombolók mellett - ellenben van némi májerfaktora a dolognak.
Ami azonban végleg eldőlt: Pierre-ből kicsit zúzósabb bringa lesz. Jön a rövidebb stucni, szélesebb kormány, állítható nyeregcső, és a szélesebb felni. Mert jó érzés felkapaszkodni a hegyoldalon, körülnézni a tetőről - de le is kell jönni. S ahogy a hegytetőn elnéztem az utakat, a való világban több a gyökér mint a szépen kidolgozott kanyar. Szóval megfogadom a parkőr tanácsát: komolyabb bukó és minimum térd és könyökvédelem...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése