Mátra Maraton 2014 - nemverseny a középtávon

A haveri társulat kissé szanaszét volt a nyár folyamán, de végül a Mátra Maratonra azért összejöttünk.

Sajnos - vagy nem - a szokásos szállásunk nem jött össze. Egy hónappal az esemény előtt azt a választ kaptuk, hogy egy éjszakára három főnek nem rögzítené a szobát, kérdezzünk rá egy héttel a buli előtt. Ellenben a sástói kempingben nem voltak ennyire finnyásak...

S milyen jól tették. Szombat délután begördültünk a frissen felújított kempingbe. Nagyot változott, s előnyére.

Titán Pisti pedig megkapta a maga "elmészteapicsába" jellegű csodálkozó hozzászólásokat: képes volt egész úton hallgatni arról, hogy megint bringát újított. S ami tőle meglepő, egy 160mm-t mozgó össztelós vadállatot. Hiába; öregszik, kell a kényelem...

A sokk után gyorsan megfőztünk egy kiló tésztát, mindenféle szósszal befaltuk, levezetésnek pedig Zozóné által gyártott kajzersmarnit majszoltunk, amit némi pilótakeksszel csapattunk szét. Ez szénhidrátfeltöltésnek meg is tette.

Reggel megcsodáltuk az aranyló fényben úszó tavacskát, és az ezüstösen fénylő eget kémlelve azon tanakodtunk: lesz eső vagy nem lesz eső? Bár a kérdés teljesen költői volt: Pisti még kulacsot sem szívesen hurcol, Zozó pedig nem hord ilyen hívságokat magával. Én pedig úgy vagyok vele, elfér a hátizsákban.

A rövid vagy hosszú ruházat kérdése szintén komoly dilemmát okozott, végül a parkolóban megembereltem magam és felvettem egy hosszú ujjú felsőt - azért lefelé jól fog jönni. Közben megtekintettük a tájat (fent) és megnéztük a kollégákat, amint próbálgatják a záró rámpát (lent). Nos, talán ez is felesleges: 60km után úgyis egészen más érzés mint bemelegítés során.

Rajt. Nyugi. Nem kell sietni, mint azok a vidám alakok akik fej fölött tartva a gépet nyomakodnak előre (miközben a kormánnyal egy halom fejet koccolnak)...

Az első lejtő után ismerős alakot értem be:
- Mi van Pistám, nem megy az új gép?
- Ne is mondd bazmeg... - és ahogy felém forul, látom ahogy a vér csorog a szeme alól. Megálltam:
- Baszki, mi történt?
- Estem.
- Szedd össze magad és gyere, Kékesen találkozunk.

Sajnos Pisti nem ért fel a Kékesre. Az történt, hogy a lassúrajt során egy faszkalap bevágott elé, és elvitte az első kerekét. Hátra se nézett. Az eredmény: egy feleslegesen befizetett nevezés, és két brutálisan feldagadt térd - a bagikő nem gyerekjáték. 
Szóval ha valaki úgy érezte hogy valamit eltalált a hátsó kerekével a rajt során de nem foglalkozott vele, akkor most esetleg megtudhatja mi volt az. Édesapja hantján szeretkezzenek anyukájával az ilyennek, de sokan. Mé' kell úgy tolakodni?

A Kékes nekem sem úgy sikerült mint szokott. Sejtettem, hogy az a 34-es tányér erős lesz oda. Mire felértünk és összetelefonáltuk Pistát, már be is zárták az itatót. Mindegy, úgyis túraszakosztályt játszunk: beszélgetünk, nézzük a tájat.

Azért lefele elengedtem a gépet - ezzel "leszedegetvén" jónéhány kollegát. Pedig háromszor meg kellett állni, mert a lánc leugrott a nagy zakatolástól. Bizony, a lánchossz beállítása szintén kritikus az 1x10-es felállásban. A start fölötti itatónál bevártam Zozót, s innen ezt a rendszert alkalmaztuk: a lejtőn kicsit előre gurultam, beszélgettem a körülöttünk levőkkel, majd az itatónál kicsit vártam. Közben fotózgattam:

Legközelebb magammal viszem a fotógépet is, az mégiscsak jobb eredményt ad mint a mobil.

Útközben - valahol a Szénégetők után - elkezdett csepegni az eső. Majd szépen csendes szitálásba fordult. Felhúztam a kabátomat, levettem a szemüvegem és - a sárvédőnek valamint a Maxxis DHR, Mountain King párosnak köszönhetően - zavartalanul vágtam neki az élvezetes lejtőknek.

Én értem hogy verseny, meg súly, meg ilyesmik. De tényleg nem fér be egy kis esőkabát a mezbe? És az a kis műanyag az első villán... az sem hiszem hogy akkora tömeg lenne. De nekem mindegy. Ha valaki szeret úgy kinézni mint amikor a macska beleszarik a ventillátorba...

Az etap második felén messze jobban éreztem magam mint tavaly. Egyrészt a sok apró várakozás közben volt időm pihenni, valamint másfél szakasz brutál mászás kimaradt az életünkből - mivel az eső pár napja elvitte az erdőt.

Cserébe volt szopatás is. Az utolsó itatótól nekem az maradt meg, hogy egy kis emelkedő, majd hosszú, élvezetes lejtő. Na igen. Csak ha ennek a közepén levő kicsit vízszintesebb rész mindenféle négykerekű jármű által szarrá van túrva, az azért visszavesz a felhasználói élményből. Ugyanígy hatalmas "kedvencem" lett az a rész, amikor letereltek a betonról, majd kétszáz méter múlva visszatereltek. A kettő között két elég ocsmány árkot kellett keresztezni. OK, az hogy elestem benne az lehet az én hibám is.

De sebaj, leértünk. Jó volt. Kicsit hosszabb mint az előző években (öt és fél óra), de körülnéztem, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Legalábbis én. Zozó kissé anyázott az eső miatt.

A mosóban vártunk egy kicsikét a sorunkra,

de végül a bringák tiszták lettek - ha mi nem is.

Azért az, hogy van aki szarik a mögötte sorban álló negyven emberre és lezuhanyzik a bringamosóban... Persze, pontosan tudom hogy szar dolog koszosan hazautazni, de bazmeg akkor is ott vannak mögötted jópáran átázva, fáradtan, és nekik lehet hogy annyi is elég lenne hogy minél hamarabb tisztán tudhassák a gépet. Keresd meg a zuhanyzót baszki. Ja hogy nincs? Az egy másik kanyar. Nekünk sincs.

Összefoglalás:
Az összkép kissé keserédes, de azért jó buli volt. A pálya még mindig jó - reméljük az útviszonyok jövőre jobbak lesznek. Azt meg kell hagyni hogy a zúzós részek kiválóak voltak. Főleg a záró gyorsasági egynyomos. Ott megpróbáltam egy hosszútávos kollegára rátapadni - sikertelenül. Brutális ahogy ment. 

A párszáz bringára három kompresszor (a negyedik elromlott mire odaértünk) kissé alulméretezett. Ugyanígy a zuhanyzók. Lehet hogy voltak, de látszólag senki sem tudott róla. Ezek olyan apró dolgok amelyek nagyon el tudnak rontani egy amúgy kitűnő szervezést. Ami kár lenne, mert a Mátra Maratonon mindig kurva jó pólót kapunk.