Schützengraben

A Grüß-di-a-Gott-Wirt házacskáinál még volt remény hogy tartom magam az eredeti tervhez, de az aszfalt mögött oly csábítón kígyózott az ösvény a Simonberg felé, hogy nem bírtam magammal. Pláne hogy a tábla azt mondja, arra montinbájkstrekke van; nosza nézzük meg, mit neveznek errefelé annak.

A recept: vegyél egy hegyoldalt. Az erdészeti útról tiltsd le a bringásokat és tereld rá az egynyomosra. Ez kell nekik, montizni akarnak ugyebár. Húzz a  hegyoldalba kanyargós utat. Na, azért nem kell sokat törődni a szintekkel, szeretnek ezek lefelé menni. Söprögesd le a földet itt-ott, hogy látszódjanak a gyökerek és a kövek. Helyenként szórj avart a gödrögbe hogy ne legyen unalmas az élet. Emelkedjen az a hátsó kerék! Ezután vedd rá a marha bringást hogy eső után, enyhe sárban jöjjön ide. Tetszik? Mert bizony ez így jó.

Bonsainortshore

 A sár miatt leszűkült nyomot finoman pikánssá varázsolja a jobb oldalt húzódó lefelé. Na, oda nem érdemes esni.

Aztán a hegy aljában kiderült hogy az útvonal kijelölőjének itt elege lett a montisokból. Elképzelésem szerint a "montizni akarsz? Na adok neked most olyat hogy sírva vágysz arra hogy anyád bárcsak aszfaltra szült volna" gondolatsor ihlette a záró szakaszt. Magyarán patak, patak, és patak. Azért nem volt annyira drámai, kis cipelős-ugrálással, bringamosással megoldható volt. Biztos van aki átteker ezeken is.

Végül rét, erdészeti Technische Museum (magyarán egy halom favágógép), aztán Weidlingbach. És aszfalt... brrr...

Tovább:
Dambachgraben